Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-64

64 64. országos ülés január 15. 1873. Sietek mindenekelőtt kijelenteni; hogy e törvényjavaslat alapelvét, miszerint tudniillik a hadi szolgálatra alkalmas lovakat szükség esetében kártalanítás mellett mindenki hadi szolgálatra átengedni tartozik, valamint maga is tartozik fegyvert fogni a hazáért vész idején, hacsak kora, vagy egyéb körülmények fel nem mentik: helyesnek tartom, s ez ellen fel nem szólalok. Azonban a helyes alapelvet lehet helytelenül is alkalmazni, lehet ugy alkalmazni, hogy abból a hazára nézve kár támadjon. Én párhuzamba tettem a személyes honvédelem kötelezettségét a vagyonnak e ezélrai átengedésével. Megengedem, hogy e kettő között különbség van, söt némi tekintetben ellentét, mert mig egyrészről a lovakat, mint vagyont pénzértékben megbecsülni és megfizetni lehet : az emberi élet pénzben megfizethetlen; ugy másrészről vész idején épen az emberi élet az, mely legnagyobb tömegben küldetik a tűzbe és az a nemzet igen rósz számítással élne, a mely fiait kevés számmal küldené a harcztérre, mert ez minden esetre több áldozattal járna. Megengedem, hogy némileg áll ez a vagyonra is, megengedem hogy a hadjárat szerencsétlenül üthet ki nemcsak azért, mert kellő szánra hadsereg nem állíttatott ki, de azért is, mert kellőleg fölszerelve nem volt és a ló is a fölszereléshez tartozik. De másrészről tagadhatlan, hogy a ki a tőkéből költ, abba a helyzetbe juthat, hogy midőn a legnagyobb szüksége volna, nem lesz miből költenie. A ló a nemzetgazdászatnak egyik nevezetes ágát képezi és pedig, mint ezen törvényjavaslat mutatja egy oly ágát, mely a vagyonnak egyéb ágával nem helyettesíthető. Hiában leszünk bármily gazdagok, ha vész idején kellő számú lovakat előállítani nem tudunk, hiába kiáltjuk: ,egy országot egy lóért," meg nem fogjuk védeni magunkat. Én pedig félek! tisztelt ház, hogy ha ezen törvényjavaslat igy lép életbe, a mint van: megeshetik, hogy egynehány ily mozgősitás pótlovazás ntán nem lesz többé honnan kiállítani lovakat. Hogy ezen áldozat, — mert a hol kisajátításról van szó, az természetesen áldozat, a tőke rovására megyén, melyet a lovak képeznek : azt hiszem oly világos, miszerint alig hiszem, hogy azt valaki tagadhassa. Tudjuk, hogy a hadi szolgálatra nem minden ló alkalmas, tudjuk, hogy azt nem annyira a faj-tökély okozza ; mert a legjobb lovak megrokkanhatnak; hanem lehet, hogy vidéken az egész faj annyira el van csigázva, annyira el van satnyulva, hogy átalában alkalmatlan, nem egyénileg alkalmatlan. Azon kis kíméletet, hogy a tenyész-méuek és kanczák kivételbe helyeztetnek, elismeréssel veszem, de ez nem változtat azon tételen, hogy a tőkéből adjuk ezen áldozatot: változtatná csak az, ha kiszámíttatván ezen összes szükséglet, melyet béke idején mindennemű polgári foglalkozás és a katonai is megkíván, csak ezen fölösleget kellene adnunk. Már pedig ilyen fölösleg nincsen, s igy semmit sem adhatnánk, már pedig adni kell, tehát világos, hogy a tőkéből kell adnunk, annál is inkább

r mert még arról sincs gondoskodva, hogy a béke helyre állván, a Magyarországból kikerült lovak, ide kerüljenek vissza és itt adassanak el. Megeshetik, hogy minden ilyen mozgósítás és leszerelés szemben az osztrák tartományokkal ránk nézve az arányt ugy változtatja, miszerint végre odajutunk, hogy ezen törvény szerint nem leszünk képesek a tőlünk kivánt lószámot kiállítani. Közben legyen szabad megjegyeznem, én ugyan fölteszem kormányunkról, hogy midőn e javaslattal a magyar törvényhozás elé állott: egyszersmind biztosságot szerzett magának az iránt, hogy a lajtántuli tartományokban hasonló törvény ugyanakkor életbe lép. De azt a képviselőház méltán megvárhatta volna, hogy ez világosan kijelentessék, valamint az erre kiküldött bizottságnak, nézetem szerint, föladata lett volna, hogy erre nézve a kormánytól határozott nyilatkozatot követeljen. A 3-ik szakasz, melyhez módosítást leszek bátor előterjeszteni, egyedül a 69-ki lőszámlálás által adott összes lólétszámra alapítja az arányt és azt mondja, hogy mint a központi bizottság jelentése kifejezi, — a hadsereg, az összes hadsereg — a honvédség sincs megkülömböztetve •—- békelétszáma 51.355, hadilábon 155.546. E szerint mozgósítás esetében ki kel! állítani 103.191 lovat, az összes lólétszám az 1869-ki számlálás szerint két millió 158 ezer 820, az osztrák területen 1.367.023. Ebből foly tehát azon arány. Ha ezt vesszük alapul, a mint vehetük is : ekkor ránk esik Gl 23

/

UiC %, az osztrák tartományokra 38 77

/ioo % vagyis egyszerűbben minden 100 lóhoz mi tartozunk adni 61-et, azok 39-et. A 4-ik szakasz, melyre nem vonatkozik ugyan javaslatom közvetlenül: de mely már tovább szövi ezen eszmét: elismeri, hogy hadi szolgálatra nem minden ló alkalmas, és a központi bizottság jelentése azt tünteti ki, hogy Magyarországon belül az egyes vidékek közt oly különbség állhat elő, hogy mig az egyik vidéknek, hol jobb lovak tenyésznek öt perczentjét viszik el mozgósítás esetén: a másik vidéknek, hol gyöngébb lovak tenyésznek, alig egy perczentjét. Tudjuk azt, hogy a Lajthán tul, mint már meg is volt említve, a német, cseh és morva korona tartományokban nehéz, a galicziai tartományokban könnyű lófaj tenyész. Nálunk azt lehet mondani, hogy inkább könnyű, de talán a legkülönbözőbb egymás között. Mig a német, cseh és morva tartományokban a lovak — kivéve a legnehezebbeket, a melyek leginkább Steierországban vannak — általában véve ugy a hámos, mint a hátas szolga-