Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-63

36 63. országos ülés január 14. 1873. Lázár Ádám : A (tisztelt igazságügymi­nister feleletéből értesülünk arról, — a mi ugy látszik nem a rainister ur mulasztásának követkéz-> menye, — hogy mégis való azon tény, miszerint Magyarországon életbe lépett rendeleti utón, ha szin­tén ajánlatképen is, egy oly bűnvádi eljárás, a mely épen azon körülménynél fogva, hogy némely törvény­szék által el nem fogadtatott, már magában bizo­nyítja, hogy ez alkotmányos eljárásnak nem tekint­hető. Valamint meggyőződtünk arról, hogy azon törvényjavaslat, mely rendeleti utón átadatott a bí­róságoknak, a mint a minister ar méltóztatik mon­dani, csak annyiban adatott át követendő zsinór­mértékül, a mennyiben a régi törvényekkel meg­egyeznék. Ámde méltóztatott emlékezni, hogy a királyi ügyézség felállításával oly intézmény léptette­tett életbe, a melylyel a bűnvádi eljárás szabályo­zása van kilátásba helyezve; következőleg, ha né­hány egyes törvényszékek tiszteletből és engedel­mességből követik ezen eljárást, más törvényszékek pedig azt el nem fogadták, igy ezen ügyekben az egyöntetű eljárás lehetetlen, sőt az, számos vissza­élésekre vezet, mint ezt a közelebbi követválasztá­soknál láttuk. Azonban ily állásában az ügyeknek igenis megelégedéssel vészen azon további biztosítását és nem kételkedem, hogy a minister ur figyelmét ki nem kerüli az, hogy egy ily fontos ügyben a tör­vényhozás elé egy megfelelő törvényjavaslatot terjesszen és elvárja a ház, hogy mielőbb ezen tör­vényjavaslat beterjesztetvén, Magyarországon a bűn­vádi eljárás annyira szabályoztassék, hogy az a személy- és vagyonbiztonság követelményének meg­feleljen. Elnök: Tudomásul veszi a tisztelt ház a minister urnák most adott válaszát ? (Tudomásul vesszük!) Ez tehát tudomásul vétetik. Következik a napirend vagyis a kiszolgált al­tisztek alkalmazásáról szóló törvényjavaslat tárgya­lásának folytatása. Szeniczey Ödön jegyző (olvassa a S. H) Pulszky Ágost előadó: A központi bizottságnak nincs észrevétele. Elnök: Elfogadja a tisztelt ház a 8. §-t ? (Elfogadjuk!) Tehát elfogadtatott. Szeniczey Ödön jegyző (olvassa ü 9. §-t) Pulszky Ágost előadó: A központi bizottságnak csak stylaris észrevétele van, t. i. a .szakasz 2-ik és 3-ik sorában .megürült" és .megürü­lendő* szavak helyébe, „megüresült" és „megüresü­lendő * teendő. Elnök: Elfogadja a tisztelt ház? (Elfo­gadjuk !) Tehát elfogadtatott. Szeniczey Ödön jegyző (olvassa a 10. %-t) Pulszky Ágost előadó: E szakaszra a központi bizottságnak két észrevétele van. Elő­ször a hatodik sorban, .kihirdetésébe" után teendő a .hivatalos lapban," az utolsó sorban pedig .meg­ürült" helyében .megüresült*. Tisza Kálmán : Tisztelt ház ! (Halljuk!) Ezen 1. §-nak alapelve az, hogy minden oly egyes állomás megüresedésénél, melyre a kiszolgált altisz­teknek kizárólagos joguk vagy elsőbbségök van, esetről esetre kellő idő fönhagyásával pályázat hir­dettetik. Én azt kérném, ha a tisztelt ház méltóz­tatnék abba belenyugodni, hogy legelőször az dön­tessék el, hogy maga ezen elv, mely ezen §-nak alapját képezi, azaz, hogy minden egyes esetben pályázat hirdetendő: föntartassék-e vagy nem ? Mert én ugyan, mint bátor leszek röviden rögtön kifej­teni, helytelennek tartom magát ezen intézkedést; de ha a tisztelt ház elvileg kimondaná is, nézetem­mel ellenkezőleg, hogy igenis kívánja, hogy minden egyes esetben pályázat hirdettessék: akkor is ezen szakaszra nézve igen lényeges változtatást volnék bátor indítványba hozni. Én — mint előbb is mondám — magát azt, hogy minden egyes esetben pályázat hirdettessék, nem pártolom, mert egyfelől a törvényhatóságokra ép ugy, mint bármely más hatóságokra, vagy vál­lalatokra nézve igen hátrányosnak tartom, az altisz­tek érdekére nézve pedig, nem tartom szükségesnek, mert azokról más utón már gondoskodra van. Ugyanis méltóztatnak tudni, szolgai, alsóbb hivatalnoki, sőt felügyelői és rendőri alsóbb állomá­sok azok, melyek részint kizárólag föntartattak, részint pedig melyekre nézve előre biztosíttatott az előny az altiszteknek. Ha már most ilyen állomás megürülvén, mind annyiszor előbb — a kellő időnek közbenjöttével — pályázatot kellene hirdetni: a hatóságoknál a legna­gyobb zavarok állanának elő, mert olyan szolgai vagy hivatali helyek, melyek egy napig sem marad­hatnak betöltetlenül, hetekig vagy talán hónapokig betöltetlenül maradnának. Ez a hátrány, mely a ha­tóságokra, annálfogva az administratióra és a vál­lalatoknál is az ügyek vezetésére hárul. De nem is szükséges azon hirdetés, nem szük­séges pedig azért, mert az eddig elfogadott sza­kaszok meghatározzák már, hogy minden oly állo­más, melyre az altisztek ily előjoggal, vagy kizáró­lagos joggal birnak, a hivatalos lapban közhírré tétessék; de továbbá az épen most elfogadott 9. §. is egyenesen és határozottan megmondja, hogy az ily altisztek folyamodhatnak még a meg nem ürese­dett állomásokra is, mely esetben folyamodásuk elő­jegyzésbe vétetik.

Next

/
Thumbnails
Contents