Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-79

394 79. országos ülés február 1. 1873. kötelességemnek tartom, de ezt lehetőleg röviden indokolom is. Átalános a panasz, — nem akarom ismételni a mondottakat, — átalános a panasz, hogy a közigazgatás nálunk drága, és rósz is. Hogy drága-e az államnak vagy nem ? egy kissé én is iparkodtam utána nézni különösen a magyarországi megyéket illetőleg, és a költségvetés tételeiből azt látom, hogy a magyarországi megyék némely részében egy lélekre a közigazgatási költség, mely az állam által adatik, alig kerül többe 26—27 krajczárnál, a többek közt Biharmegyében is ezen állapot van, más megyékben pedig egy lélekre számítva, a közigazgatási költségek 88 krajczárra is rúgnak. Ami magát a költségvetés tételeit illeti, oly országban, hol az ország egy részében 25 krajczárba kerül egy lélekre számítva az átalános közigazgatási költség, és a szomszéd községben, mely csak annyiban különbözik attól, hogy köztök a |levegőben föl van irva a két határos megye neve. már 88 krajczárba kerül: egy oly országban, én azt hiszem, hogy az administratió olcsó sem lehet, jó sem lehet. Jó nem lehet különösen azért, mert az állapotok egyenlősége daczára a közadministrationalis közegek egyenlően nincsenek fölosztva és ezen közegek érintkezése, daczára annak, hogy a társadalmi élet a vármegyék határát nem ismeri, daczára, hogy az állami functiók is összefolynak és az állam is ezen határokat csak bizonyos tekintetben ismeri el a megyék határai szerint kikerekített közigazgatási állapot miatt, annyi formalitással van összekötve s annyira van nehezítve, hogy ezen formalitáshoz való kötöttség és ezen nehézségek okozzák a költség roppant aránytalanságát, okozzák, hogy az administratió nem lehet jó, nem lehet folyékony s egyátalán képtelen az állami functiók átalánosságának megfelelni. De ha ez áll, tisztelt ház, ha nekünk meggyőződésünk az, vagy jobban mondva, ha mi fölismertük a bajt, hogy a közadministratio nálunk se nem olcsó, se nem jó: ezen meggyőződésnek, a baj ezen fölismerésének másik következése az, hogy tehát segítsünk, törekedjünk a bajon segíteni a lehetőség, idő és körülmények szerint. A segítség egyik lehető módja az, ami megkiséreltetett a törvénykezés rendezésénél, t. i. a megyék, kerületek és törvényhatóságoknak területi körére való tekintet nélkül, egyedül a közigazságszolgáltatás érdekeit tartva szem előtt, osztani be a törvényszékek és járások területét. Azt hiszem és gondolom, nemcsak magam vagyok azon véleményben, hanem a t. ház többsége, hogy hazánk administratioját jóvá és egyszersmind lehető olcsóvá tenni, minden területi kikerítés nélkül, lehetetlen. Kekünk tehát mindenekelőtt a további alakitások érdekében föl kell tartanunk azon lehetőséget, hogy a megyék kerületi kikerekitésének eszméjével meg kell barátkozni; azzal bármi provinciális érdekek zúdulnának is föl ellene, szembe kell nézni. De ha ez igy van, t. ház, ha mi a megyék századokon át fönálló területi határait föl akarjuk áldozni, mert föl kell áldozni sokkal magasabb érdekekért, ha ez átalában meggyőződéssé vált: kérdem, miért akarjuk a területi köröket mégis szaporítani, az administratió ujabb átalakítása nehézségeit miért akarjuk ujabb területi körök, megyék vagy királyi városok fölállításával szaporítani? Talán könnyitünk ezzel, t. ház, a magunk munkáján? talán könnyűjük ezzel a jövő rendezések tervezetét? Ha rendet akarunk az államban: okvetlenül be kell következni ez átalakításnak. Ujabb területi körökkel csak nehezítjük ezen munkát. Hódmezővásárhely és Baja mezővárosoknak kir. városokká emelésével kettővel szaporítjuk a nehézségek számát, azon nehézségekét, melyek, hogy nehézségek, arról mindannyian meg vagyunk győződve. Nem akarok t. ház, hosszú lenni; én tudom azt, hogy igen hatalmas a nézet-áramlat nemcsak minálunk, hanem átalában a modern világban, melyet Csengery t. képviselő ur Amerikára vonatkozólag különösen jellemzett, nevezetesen, hogy egy nagy hatalomra törekesznek az elemek, az állam hatalmára, és egy másik hatalomra, a községnek hatalmára. Egyikben a nemzet nagysága, a másikban az egyéni szabadság, egyéni jog van képviselve. De, t. ház, azon községek, azon községi hatalomnak Francziaorszagban azon nevet adták, hogy „conmmn" és ezen név igen szomorú emlékeket idéz föl. (Derültség és mozgás. Fölkiáltások: Nem idevaló! Zaj.) T. ház! Én azon véleményben vagyok, hogy mi arra törekszünk, hogy erős legyen az állam és ezzel szemközt azt kívánjuk, hogy erős legyen a község. Hanem, ha e két hatalom össze talál veszni és nem talál a közigatás és önkormányzat közvetítése alkalmas testületeket, nem találja ami municipalis systemánkat: azt hiszem, ez összeveszésnek meg kell történnie, és meg fogtörténni sokszor, vajha hazánkban sohase történjék meg, ennek következése az lesz, hogy hol az egyik hatalom kerül fölül, hol a másik, és egyik a másikat megsemmisíteni törekszik, s e törekvésben megsemmisülhet mindakettő; igenis, ha mi azon az utón megyünk előre, nálunk is bekövetkezhetik ez állapot, de én részemről azon az utón előre menni nem akarok. (Helyeslés.) T. ház, annyit tudok, hogy 1860—61-ben, mikor némileg az akotmányosság külszinéhez jutott a nemzet, a városoknak igen nagyon hosszú sora törekedett arra, hogy rendezett tanácsú városokká alakíttassanak és azt is tudom, hogy ezen önálló hatósági jog gyakorlatával összekötött nagyobb, sőt