Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-62

62. országos Més január 13. 1873. 27' hárré teendő kihagyatván, helyükbe ez tétessék, mely a hivatalos lapban minden év első hetében a honvédelmi ministerium által hivatalból fog köz­hírré tétetni. Ha ez elfogadtatik, a szakasz következőleg hangzanék: „A jogos igénynyel biró altisztek számára a föntebbiek értelmében kijelölt szolgai és hivatal­noki állomásokról külön kimutatás készítendő, mely a hivatalos lapban minden év első hetében a hon­védelmi minister által fog közzététetni." Pulszky Ágost előadó: Tisztelt ház! Azt hiszem, bogy ezen módositvány ellentétben van azon szándékkal és azon intézkedésekkel, melyeket ezen §. tartalmaz. Ugyanis ezen §. nem a honvé­delmi ministerium által kívánja az illető kimutatást elkészíttetni. A honvédelmi ministerium nem is ké­pes erre, mert nem tudja átalánosságban, hogy mily állomások ürültek meg, tehát nem is tarthatja nyilván a megürült állomások sorjegyzékét. Ezt azok köte­lesek nyilvántartani és kihirdetni, kiknél ezen állo­mások üresedésben léteznek. Ez pedig két módon eszközlendő. Először esetről esetre kell kihirdetni közvetlenül a betöltés előtt, mint a §. mondja, mi­dőn pályázatról, egy megürült, vagy nj állomás be­töltéséről van szó ; más részt minden nűnistermmnak kell tudni, hogy kebelében hány állomás van üre­sedésben, vagy fog üresedésbe jönni, vagy hány uj állomás fog szerveztetni és ezeknek jegyzékét kell előbb, mint a különös pályázatok kihirdettetnének, időről időre közhirré tenni, hogy a közönség tájé­kozva legyen ezen állomások száma felől. Hogy ki viseli ezen hirdetések költségeit: ez, azt hiszem, igen természetesen következik magából ezen §-ból, viseli az, kinél ezen állomások megüresedtek, és aki köte­les a kellő kihirdetésről törvényszabta módon gondoskodni ? Azt hiszem tehát, hogy e beadott módositvány fölösleges, sőt ellentétben is áll ezen törvény inten ti ójával; ennélfogva kérem a tisztelt házat, méltóztassék e szakaszt ugy, mint a központi bizottság szerkesztette, elfogadni. Tisza Kálmán: Engedelmet kérek tisz­telt ház! csak egy pár szót vagyok bátor mondani, és ez oda megy ki, hogy ha nem hivatalból történik a kihirdetés, hanem az illető vállalatok vagy ható­ságoknak kell azt megtenni, az igen sok pénzbe kerül. Ugy látszik az előadó urnák szavai szerint ezen törvénynek intentiója még az is, hogy adót vessen ki, mert csak az esetben ellenkezhetnék a a törvény intentiójával az, hogy a kihirdetés hivatal­ból történjék. Nem tudom, hogy ha az állam szükségesnek tartja az altiszteket jutalmazni azáltal, miszerint bizto­sítja őket arról, hogy alkalmaztatni fognak: akkor miért szükséges, hogy oly módon biztosítsa, hogy ez által évenkinti terhes adót rójon a vállalatokra és társulatokra. Hogy a honvédelmi minister nem tudhatja, melyek azon állomások: az nem argumentum; mert a vállalatoktól bekérheti és azok beküldhetik akimutatást. És ha abból indul ki a tisztelt előadó ur, hogy a ministerium nem tudhatja, melyek azon állámások: mivel indokolja azt, hogy a törvény a ministeriumot felügyeleti, sőt büntető joggal is fel­ruházza? Hogyan fogja tudhatni a minister, tör­tént-e hiba, ha nem tudja, hogy mily állomások ürültek meg'? Én tehát kérem a tisztelt házat, hogy hsa már méltóztatnak e törvényjavaslathoz ragaszkodni azon kizárólagossággal és tulságokkal, melyek benne foglaltatnak: legalább adót ne vessünk a tár­sulatokra igy mellékesen, hanem méltóztassanak e módositványt elfogadni. (Helyeslés bal felől.) Hollán Ernő: Tisztelt ház! Én nem lá­tom, hogy a törvényjavaslatnak, és nevezetesen ezen §-nak fogalmazása olynemü aggodalmakra adhatna alkalmat, melyeket az előttem szóló tisztelt képvi­selő ur előadni méltóztatott. Itt pusztán arról van szó, hogy a jogos igénynyel biró altisztek számára a föntebbiek értelmében kijelölt szolgai és hivatal­noki állomásokról külön kimutatás készítendő, ez nyilván tartandó és időnként a hivatalos lapban ki­hirdetendő. Tehát hármas miveletről van szó: először ki­mutatást kell készíteni. Azt megengedem, hogy ez az illető vállalatokra nézve egy kissé alkalmatlan, de költséggel nem jár, lehet tőlük kívánni, hogy a kimutatást elkészítsék. A második mivelet az, hogy ezen állomások nyilvántartandók. A nyilvántartás csak hivatalból történhetik, ezt nem a vállalatok fogják teljesíteni, hanem fogja teljesíttetni azon ministerium, mely a törvény végrehajtásával meg van bízva, tehát a hon­védelmi ministerium. A harmadik mivelet az időn­kénti kihirdetés: ez is hivatalból történik, ezt a minister rendeli el, ez a hivatalos lapban történik. Én tehát nem látok semmi alapot az aggodalomra, hogy ez által talán több költséggel terheltetnének a társulatok. Ghyczy Kálmán: Tisztelt ház! Nekem ugy látszik, hogy az előttem szólott igen tisztelt kép­viselő ur egészen más értelmet tulajdonit a tör­vényjavaslat ezen §-nak, mint a központi bizottság előadója tulajdonított. Mert az előttem szólott igen tisztelt képviselő ur, ki befolyással volt ezen tör­vényjavaslat szerkesztésére, azt mondja: hogy ezen kihirdetés hivatalból fog megtörténni, e szerint költségbe nem kerül; de nem volt szíves reflectálni arra, hogy ezen hivatalból! kihirdetés a hivatalos lapban történik, melybe nem vétetik be semmi ki­hirdetés az illető hatóság- vagy vállalattól anélkül, 4*

Next

/
Thumbnails
Contents