Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-73
244 Ti. országos ülés január 25. 1873. Jankovics Miklós: Tisztelt ház! (Málll Halljuk!) Ismét hallom hangoztatni azon hangokat, melyet néhány hete nem tapasztalunk e házban, és ezen szokás újra kezdésének azt vagyok kénytelen tulajdonítani, hogy mindannyiszor megjelen ezen szokás, valahányszor a ház előbbi határozatának megmásitásáról van szó. Talán azért, mert a tul oldal nem szereti, ha inconsequentiái napfényre hozatnak. Már most, a mi a tárgyat illeti, engedelmet kérek, az előttem szóló túloldali képviselő urak és tisztelt barátom Máttyus is másról beszéltek, mint arról, a miről szó van; mert azzal, hogy a ház határozatának eleget tesz a minister és a ház határozatát fentartja, és az érdemben cselekszik, a mennyiben ő segélyt, kártalanítást akar adni és adott is némelyeknek akkor, midőn a munka megkezdetett: abban még elv nincs kimondva, nincs kimondva, hogy a kisajátítás elvét a ház igy közvetve elfogadta. Itt nem arról van szó, hogy a ház bíráskodjék, hanem arról, hogy a ház azt a méltányos szempontot, azt az igazságos határozatot, hogy azon szegény embereket némi kárpótlásban részesiti: azt megváltoztassa-e vagy nem ? erről van itt szó, tisztelt ház, — s nem birói tényről. Mert nézzük meg a kérvényt, tisztelt ház, hol mondatik abban egy szóval is, hogy a ház mondja ki, hogy a malom kisajátítás tárgyát képezi ? Azok tehát nem ad rem szólnak, kik azt mondják, hogy a kisajátítás elvét itt nem lehet eldönteni, ez a bíró dolga. Igen is nem arról van itt szó, hanem arról, hogy a ház méltányos határozatát tartsuk fön, és ne legyünk inconsequensek. E szempontból akartam én nekik megadatni a kárpótlást. Azt mondja a közlekedési minister ur, hogy ne alkossunk praecedenseket. Nem akarunk mi praecedenst csinálni; de ha az állíttatik, hogy ez által praecedens alkottatnék: vagyok bátor kimondani, hogy az már megtörtént akkor, mikor a minister ur elismerte, hogy van malomkisajátitási jog és erre kért egy összeget. Tisza Lajos: Mikor történt? Jankovics Miklós : 1870-ben, midőn a ház 125 ezer forintot erre megszavazott. Arra nézve, mit Zsedényi tisztelt képviselő ur mondott, vagyok bátor figyelmébe ajánlani a kisajátítási törvény 16-ik §-át, mely azt tartalmazza: „Épület, vizimü, vagy a kisajátítandó földterületen fekvő egyéb mozdítható tartozék nem részletben, hanem mindig egészben tárgya a kisajátításnak." A mi továbbá azt illeti, hogy a tisztelt minister ur azt mondja, hogy ő nem akar könnyelműen eljárni, hogy ő megvitatta a dolgot: igaz, hogy ő mindenüvé elküldött jó tanácsért, csak azt nem kérdezte, mit mondott neki az országház, a ház határozata. Pedig jó lett volna ettől kérni tanácsot, mert egy hasonló esetre endékeztetem a tisztelt közmunka és közlekedési minister urat, az újpesti Dunaág elzárására azon időben, midőn a kikötőt építették. Az akkori kormány hasonlókép járt el az ottani iparosokkal, elutasította kérvényüket. Azok pert indítottak ellene, és mi lett az eredmény? az, hogy a pert minden fórumon megnyerték, s igy kénytelen volt az akkori kormány egyes iparosnak 50.000 forintot fizetni kártéritésképen. Azt hiszem tehát könnyelmű eljárás nem az lett volna, ha a tisztelt minister ur a ház határozatát tiszteletben tartva, a költségvetés keretén belől a szegény iparosokat némi segélyben részelteti; hanem könnyelmű eljárás az lesz : ha ezen emberek pert fognak indítani s a kormány azt elveszti, és igy nagyobb összegeket kell fizetni. A tisztelt minister ur azt mondja, hogy én elfeledtem a hajó-malmi rendszabálynak 18-dik §-át idézni. Engedelmet kérek, én nem hibáztam azzal semmit. Ha valaki elfeledkezett: akkor a minister ur feledkezett el, nem én; mert ha az a minister úrra nézve kedvező, neki kellett volna azt idéznie. A mi pedig azon 18-ik §. értelmét illeti, Tavaszy tisztelt képviselőtársam helyesen megfelelt arra, hogy itt nem arról van szó, mire a tisztelt minister ur magyarázni akarta. Azt mondja továbbá tisztelt közlekedési minister ur, hogy ő némelyek irányában humanitási szempontból járt el (Halljukl) és ezeket — azt mondja — ő némi segélyben részesítette 125—200 forintig. Énnekem tudomásom van, hogy egyesek nagyobb összegeket is kaptak [Tisza Lajos minister közbeszól: tessék megnevezni), hanem bátor vagyok azt nyilvánítani, hogy a minister ur nincs felhatalmazva ily dolgokat, ily forma humanitást gyakorolni ; hanem teljesítse a ház határozatát ugy, a hogy az hozatott. Annak tekintetbe vételével, hogy azt mondja a tisztelt minister ur, hogy ezen illetők kaptak kártérítést, de ugy, hogy ók kötelezték magukat, soha semmiféle igényt nem formálni. Erre az eljárásra nézve vagyok bátor a tisztelt közlekedési minister urnák figyelmét néhány pillanatra fölhívni. Fölolvasok itten egy rendeletet a magyar királyi folyammérnöki hivataltól, a mely rendeletet, vagyis levelet Harasztiban lakó malomtulajdonosoknak küldöttek, igy szól: (olvassa) „A nagyméltóságú magyar királyi közmunka és közlekedési ministerium 1872. évi september 9-kén 14.251. szám alatt kelt kegyes rendeletével Kálmának a kis Dunáról a nagy Dunára történt átszállításáért önnek segélypénz fejében 150 forintot utalványozni méltóztatott. Miről ön azon megjegyzéssel értesíttetik, miszerint a fentérintett segélyösszeg alólirt hivatal által rendes és bélyeggel ellátott nyugta iránt hiánytalanul kifizettetni fog. Pesten, 1872. september 19-én a pesti magyar királyi folyammérnöki hivatal."
