Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-69

104 69. országos ülés január 21. 1S73. stitutionem nulli alteri regno obnoxium* közgazdászati tekintetben, fájdalom, igenis dependens ország, (Közjogilag. Szélső bal felől.) amelynek majdnem mindene egy kártyán függ, a jó terméseken és exporton! Ez oka fejlődésünk, anyagi erősödésünk s állüinjövedelmeink szaporodása lassuságának; s oly liiány, amit csak nagy áldozatok s intézkedésekkel pótolhatni, s mindaddig, mig fennálland: a költekezés bizonyos határain való túllépéstől kell, hogy visszatartson! Egy másik baj, nézetem szerint, magában népünk és társadalmunk szervezetében, annak számos hibás hajlamaiban, szokásaiban antieokonomikus jellem-tulajdonaiban rejlik. Messze vezetne ennek tüzetes indokolása, kettőre azonban bátorkodom utalni. az egyik jelesen az: hogy fajunk tőke-gyüjtésben és takarékosságban nem tündöklik; (Felkiáltások jobbról: Igaz!) a nyugati cultura számos hibáival annak előnyeit és erényeit még nem vette át. A másik az, hogy nálunk, daczára a hazáért sokra, igen sokra képes érzületünknek és jellemünknek; a hazafiság egy fontos neme, az igazi practicus, anyagi áldozatokra kész hazafiság nem eléggé átalános; aminek azután következménye az, hogy mig nálunk az állam hivatásának hibás értelmezésében legtöbben mindent az államtól várnak: ugyanez államnak irányábani tartozásaik alól mindig szívesen menekülnek: sőt ez annyira megy, hogy nem kevesen vannak, akik az államkincstárt kijátszani, megrövidítem bravournak, majdnem hazafiasságnak tartják. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Szóval a magyar, — mint egy jeles külföldi iró legujabbban megjegyzé. ki most itt hazánkat tanulmányozza, (Közbe: Iá az?) —• nem tudja még eléggé méltányolni ama nagy igazságot, hogy a hazáért nemcsak meghalni, hanem productive élni és munkálódni is kell tudni, s hogy a jelenkorban szabadság és nemzetiség nem vérrel és élettel, hanem műveltséggel és munkával védelmeztetik és biztosíttatik. Ezt előre bocsátva, tekintettel az előttünk álló föladatokra, igénytelen véleményem az, hogy minden törekvésünknek oda kell irányozottnak lennie, hogy államháztartásunkba helyesb arányokat hozzunk; a megzavart pénzügyi sulyegyent egy jól combinált terv szerint lehetőleg helyre állítsuk; államigazgatásunk egyszerüsittessék s tökélyesbittessék; s egy minden irányban productiv, az ország anyagi erejét és teherviselési képességét fokozó, a gazdászati élet terén még mindig oly nagy számú szunnyadó erőket és factorokat felszabadító practicus s rendszeres gazdasági és financpolitikát kövessünk. E politikának részletezésébe bocsátkozni itt a jelen alkalommal nem lenne helyes, (Halljuk! Halljuk!) s egy parlamenti beszéd határain messze tul vinne. (Balfelől: Halljuk a részletezést!) Tehát röviden elő fogom adni. (Halljuk!) Első és formai alapjául azonban tekintek — s tekintjük ugy hiszem mindnyájan egy rationalis költségvetési rendszert, amely különösen a rendes és rendkívüli szükségleteket helyesen megkülönböztetvén, az elsők közé az államélet szabályszerű menetéből s a statusszervezet íentartásának és zavartalan működésének biztosításából folyó, tehát az állandó és normális kiadásokat sorolja; az utóbbiak közé pedig azokat helyezi, amelyek ezen természettel nem bírnak, azaz, vagy átmenetesek, vagy hosszabb idő múlva gyümölcsöző beruházások és investitiőkra fordíttatnak. Oly követelés, melynek a pénzügyi bizottság az idei költségvetés fölötti jelentésében már némileg megfelelni törekedett, s a budgetnek ez alkalommal már az eddigieknél alakilag jóval tökéletes!) rendszerét teendi lehetségessé. Ehhez még azt csatolom, hogy a pénzügyi bizottság által javaslott budget szerkezeti reform oda lenne kiszélesítendő, hogy minden budget egy-egy évre, s ennek mind bevételei mind terheikre nézve egy bevégzett egészként állittassék elő; s másfel id a legfőbb elszámolási és számvevőszéki müveletek rendszere is egyszerűbbé, átlátszóbbá, és a nem szakember számára is érthetőbbé tétessék! Egy második alaptételeként uj finánczpolitikánknak tekintem a pénzügyi bizottsággal azt, hogy ezentúl a rendes kiadások mindig a rendes bevételekből, — (azaz az adók, államjavak jövedelme, egyedáruságok és illetékekből) — fedeztessenek, rendkívüli források p. o. jószágeliclegenités, államértékek eladása, s az adósságcsinálás pedig csak oly szükségletekkel szemben használtassanak fel, amelyek a normális államélet folyományai, átmenetek, vagy nagyobbmérvü beruházásokban állanak; — ép oby igazságos, mint politikailag és pénzügyileg indokolt eljárás lévén, a jelent nem egészben terhelni oly kiadásokkal, melyeknek egész gyümölcse csak a jövő által fog élveztetni, de viszont a jövőt sem súlyosbítani oly költségekkel, amelyeket a jelennek érdekei és tekintetei követelnek! Egy harmadik postulatuma uj fináncpolitikánknak az, hogy letérve az eddig igenis kizárólag követett fiscalismus és regalismus pályájáról, a nemzet közgazdasági életének factoraira és erőire több és tüzetesb figyelem fordíttassák, aminek szükséges folyománya az volna, hogy a közgazdaság az államorganismusban illőbb szerepet játszón, szerepét ne játsza, s nagyobb szabású, az egészet egységessé felölelő, rendszeres vezérlet alá helyeztessék; másfelől az, hogy minden elkövettessék és megtörténjék avégre, hogy a nép minél belterjesb ipar, forgalom és productió, meg egy erélyes vám- s kereskedelmi politika által szerzés-képessé tétessék s a folyton növekedő államszükségletekkel szemben mind nagyobb mérvben adóképessé változtathassák! Amire, vélekedésein szerint, annál nagyobb súly helye-