Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-69
69. országos ülés január 21. 1873. 151 Sokszor emlékezem gr. Széchényire, ki oly szives volt velem, fiatal koromban sokat foglalkozni; s kitől nem egyszer hallottam, hogy már az is okos ember, akinek elég esze van mától holnapra, okosabb, kinek mától egy évre és legokosabb, kinek egész életére elég az esze. Azt hiszem, hogy az ország elég okos, hogy ha egy esztendőről a másikra megcsinálja a költségvetést ; sokkal okosabb azonban, ha oly finánctervet készit, mely több évre kiterjed. Nagy súlyt fektetek arra, hogy az ország tudja meg először is: mi az, a mit még investiálni akarunk, hogy tökéletesen tudja az ut, vasut-hálózat és vizszerkezet terveit és tudja mennyibe fog mindennek keresztülvitele kerülni; tudja tökéletesen, mennyi lesz, a mennyit a honvédelemre véglegesen fog fizetni; tudja a közoktatásügynél hány az iskola, mely még föl nem épült és hánynak fölépítése szükséges; tudja körülbelül és itt nincs szó 20 millió különbségről, hogy 6—8 év szükséges-e még arra, hogy a rendes kerekvágásba belejőjünk? és hány millió árán? Ha ezt tökéletesen tudja, és ha a ministerek elmondják, hogy e szükségletet miként akarják fedezni: sokkal inkább meg leszünk nyugtatva, mert akkor tudni fogjuk, hogy mennyit kell áldoznunk, hogy eljussunk azon czélhoz, a melyet elérni kívánunk. Még egyszer mondom, én erre nagy súlyt fektetek és fel is kérem a pénzügyminister urat: ne csak az évi budgetet adja elő, hanem egy hosszabb időn terjedő financztervezetet dolgozzon ki, s mutassa meg, mik szükségeink, s mi módon gondolja ezeket födözhetni. Nem veszem rósz néven, hogy ez eddig nem történt meg; mert tudom, hogy nem történhetett meg, csak most készült el az ut-, vasút- és a vízszabályozási tervezet, a mely, ha jól tudom, ínég a napokban fog a ház elé kerülni. Addig, míg a ministerek nem tudták, mik szükségeink: nem is számíthatták ki ezek költségeit. Ép oly kevéssé tudhatta a közoktatási minister: megvan-e vagy nincs-e meg a népben a tudásvágy ; mert hiában építünk iskolákat, ha a bírónak botjával kell a gyermekeket behajtani, vagy kényszeríteni a szülőket, hogy küldjék gyermekeiket az iskolába, s a szolgabíró, vagy a tanfelügyelő nem lehet mindig a faluban, hogy utána nézzen, vajon a biró megteszi e kötelességét. A tapasztalás azonban azt mutatja, hogy meg van nemzetünkben a tudásvágy, és itt méltánylással kell megemlékeznem politikai ellenfelemnek Irányi Dániel képviselő urnák azon indítványáról és az ennek elfogadása következtében tett intézkedésekről, melyek a felnőttek oktatását czélozták. Ezen intézkedések a legszebb gyümölcsöket termettek. Midőn a tisztelt képviselő ur indítványát tette, természetesen rászavaztam, de nem volt hitem benne; a tapasztalás azonban megmutatta, hogy ő jobban ismerte e részben a nemzetet, mint én; mert mindenütt, hol arra való jó tanítók találkoztak, a nép csak ugy tódul oda. Világos tehát, hogy nemzetünkben nem hiányzik a tudás vágya. És mert ez most már kiderült: a közoktatási minister erre alapított tervet készíthet és megmondhatja, hogy mennyit kell tennünk arra nézve, hogy a közoktatás is tökéletesen rendezve legyen. Épen ugy vagyunk a honvédelmi, ugy vagyunk a többi tárczákkal is. Elérkezett annak ideje, a mikor a kormány mindezekre nézve hosszabb financiális tervet készíthet és én megkívánom, hogy ez meg is történjók. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) Azt hiszem, hogy a mi nemzetünk szívesen fog áldozni, mert tud buzdulni, és ha látja, mire veszik, szívesen áldoz. És hogy az áldozatok meg is termik gyümölcsöket: másra ne is nézzünk, csak arra, hogy azon investitiók, a melyeket eddig tettünk minő eredményüek voltak. Nem akarom most ismételni, mind azokat, a miket Gorove tisztelt képviselőtársam ékesen, sokkal ékesebben mint én képes volnék, előadott. Hanem alig végezte be tisztelt barátom beszédét: mindjárt két oldalról is megtámadták és kimutatták, hogy a világ mellett van bizony nagy árnyék is. Ez nekem nagy örömömre szolgált, a mint egyátalában örvendetesnek tartom, hogy nemzetünk fiatalabb generatiojának szelleme az, hogy nem tud megelégedni. A régi időben azt szokták mondani: Extra Hungáriám non est vita, mindenki megelégedett azzal a mije volt; azt találták, hogy jobb élet nincs sehol, mint Magyarországon. Hanem lassan-lassan az uj kor eszméi átszivárogtak hozzánk is, és ma már hála istennek nem vagyunk oly annyira elégedettek, mondom hála istennek, mert csak elégtelen nép lehet nagygyá, csak az elégedetlen népben ván meg a sarkantyú, mely folytonosan előbbre meg előbbre serkenti. A mely nép meg van győződve arról, hogy tökéletes, a mely nép elérte azon polezot, a honnan lenézi a többi népeket: azon nép elérte hatalmának legnagyobb fokát. Attól fogva már csak hanyatlani fog és mások tul fogják szárnyalni. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) Én örülök azon, hogy nemzetünk geniusa a világ mellett mindenütt keresi az árnyékot is. Ha valaki rámutat, hogy lám Pest mily gyönyörűen épül és szépül, előállanak mindjárt akárhányan, a kik azt mondják: „Bécs mégis szebb. * Ha a Duna-szabályozási munkával dicsekszünk, feleletül azt halljuk: igen de, a Garamvize most is csak ugy rombolja partjait, mint teremtése első napjaiban! (Egy hang jobbról : a Duna isi) Igen a Duna is. No lássák, hogy az elégületlenség szelleme mindenütt nyilatkozik. (Élénk derültség.) Ennek örvendek én, mert ez serkent arra, hogy mindig előbbre és előbbre törjünk. Ha most
