Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-69
« 69. országos ülés január 21. 1873. 149 tem szerint, nem gazdálkodás: ez már fillérkedés; ily gazdálkodásnál a nemzet sohasem fog fölmelegedni, és sohasem lesz kész arra, hogy áldozatokat hozzon. De vajon lehetséges-e megállapodnunk azon utón, melyre léptünk, s vajon lehetséges-e, hogy azok után, a mik történtek, most egyszerre azt mondjuk: nem teszünk többé semmit, megállunk itt fáradtan, lenyugszunk félúton és tovább nem haladunk : mig ki nem pihenjük magunkat s csak akkor indulunk majd újra, ha erőt gyűjtöttünk; de szomszédaink elhaladnak ez alatt mellettünk. De hiszen kérem vasúti hálózatunk nincs befejezve, vajon befejezetlenül hagyjuk-e azt? Azt akarjuk-e, hogy a keleti vasút álljon meg Brassónál és ne csatlakozzék, keresztül hatolva a Kárpátokon az oláhországi vasutakkal ? Az észak-keleti vasút Munkácsnál és Szigetnél találja-e örök időkre végpontját? a dombóvári megállapodjék a Duna előtt? és mindezen vasutak ne hozzanak bennünket összeköttetésbe a világforgalommal; vagy talán el lehetünk az orsovai és a kikindai összeköttetés nélkül? nem látjuk át mindnyájan, hogy az országnak fő vonala nincs még kiépítve, mely nélkül pedig úthálózatunk mindig hézagos marad, mert tökéletességre soha nem jut addig: mig a zimony-pesti és a buda-jálnai vonal ki nem épül, és a legegyenesebb ut az északi tengertől a görög tengerig, Hamburgtól Salonikibe el nem készül? Mondhatjuk-e addig azt, hogy országunkban megtettünk mindent, mit kereskedelmünk kivan ? Ezek mind olyanok, miket meg kell tennünk akár akarjuk akár nem, s megfogjuk tenni, bármennyire akarjunk takarékoskodni ; mert az ily kérdések kívánják a megoldást, és meg is fognak oldatni. Menjünk tovább ; itt van a honvédelmi ügy. Van-e e házban valaki, ki föl ne melegednék, ha látja, hogy 135 ezer honvédünk van és ezek az országnak oly derék erejét képezik, melyben a fiatalság fölnevelkedve, a culturában is nagy előmenetelt tesz. Megállapodjunk-e ezen számnál ? hisz maga a törvény megszabja a határt, ameddig e részben mennünk kell. Igen jól tudjuk, hogy a honvédelmi szervezés 1880. előtt nem lesz befejezve; jól tudják, hogy már eddig milliókat nyelt el, és még milliókat fog elnyelni; de a törvény megszabta az utat, megszabta a czélt, melytől eltérnünk nem lehet {Helyeslés jobb felöl.) •Azt hiszem továbbá, nincs senki e házban, ki sajnálná azon milliókat, melyeket közintézeteinkre, népiskoláinkra kiadtunk; mert hiszen tudjuk, hogy valamint minden uj mértföld, melylyel vasutainkat szaporítjuk, a világpiaczczal füz bennünket szorosabban össze: ugy minden uj népiskola, középtanoda, gymnasium, és minden uj egyetemi tanár, mindannyi uj lépés a civilizátio felé és arra vezet, hogy előbb utóbb előképe legyünk a keletnek és mint ilyenek előbbre haladhassunk a nyugoti nemzetek culturája felé. (Helyeslés jobb felől) Egy másik kérdés is van előttünk, mely tegnap is fölemlittetett Móricz Pál t. képviselő, által:. a bankkérdés. Mindenki tudja, hogy ezt a valuta rendezése nélkül megoldani nem lehet; s azt gondoljuk-e, hogy a valótát rendezhetjük a nélkül, hogy a függő államadósságot consolidáljuk, vagy kifizessük ? Hát erre nem kellenek-e ismét milliók? Azt hisszük-e, hogy akár miként fogunk takarékoskodni: e kérdés megoldása nem fogja igénybe venni zsebünket? Ez megint oly kérdés, mely elől kitérni nem lehet (Helyeslés jobb felől.) De van még egy nagy kérdés, melynek megoldása elodázhatlan: Vasutainknál kezdettől fogva az volt az alap-hiba, hogy a forgalmi eszközökre nem fordítottunk elég figyelmet. A tapasztalás mutatja, hogy a vasutak mértföldenkint annyi forintot hoznak be bruttó, mint a mennyi forint fordíttatott mértföldenként a közlekedési eszközökre; pedig minden concessiónkban benne van a szakasz, hogy mértföldenkint 50 ezer forint fordittassék forgalmi eszközökre, ami által minden vasútnak megadtuk a lehetőséget, hogy ha folytonosan talál elszállítandó terhet: 5 0 ezer forintot keressenek bruttó mértföldenkint. Már most ezen 50 ezer forint fele reá megy a régiekre, maradt tehát legfölebb 25 ezer forint; mi pedig egyetlenegy vasút kivételével és ez is másodrendű, mindeniknek 36—40 ezer, sőt egyiknek 60 ezer garantiát is biztosítottunk; és nem gondokodtunk azon eszközökről, melyekkel ezen összeget megkereshesse; mert tudjuk, hogy forgalmi eszközeik csak annyira mennek, hogy a garantirozott összegnek körülbelül csak felét hozhatják be; így tehát mi olyat kívánunk a vasutaktól, amit mostani tőkéjökkel teljesitni nem képesek. El fog e szerint jönni az idő, — nem mondom, hogy itt van, de minden évben közeledik, — melyben elkerülhetlen szükség lesz, hogy e vasutak alaptőkéje fölemeltessék azon czélból, hogy forgalmi eszközeiket szaporíthassák s ez által a jövedelmet, mely garantirozva van, be is hozhassák. Ez szintén oly szükség, mely előttünk áll, s mely elől kitérni lehetetlen. Látszik mindezekből, hogy nemcsak a háborúra, — a mint Montecucculi szokta volt mondani, — de a nemzet megélhetésérc, a kormány tovább vezetésére is három dolog szükséges, t. i. először pénz! másodszor is pénz! és harmadszor még egyszer pénz! Már most clZ cl kérdés, hogy honnét teremtsük azt elő ? (Egy hang a baloldalon: nincs \) Azt mondják, hogy nincsen. Ez nagyobb kérdés. Itt természetes, hogy legelőször is sokan azt mondják: „Hisz itt vannak az országnak roppant erdői és egyéb nagy fekvő birtokai.' Igaz, az országnak igen nagy fekvő birtokai vannak minden arányon tul; igaz, hogy az ország területének 12-ed részét
