Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-68
138 68. országos ülés január 20. 1873. lamháztartásunkat, mely a kiadásoknak a valódi szükség általi korlátozása mellett, a létező államerőknek czélszerü felhasználásában és a bevételi forrásoknak gondos ápolásában rejlik. A történelem több példára mutat, hol a mechanikai sulyegyen mellett az állampénzek elpazaroltattak és tulcsigázott adók által a nemzet jóléte elgázoltatott. Midőn tehát a pénzügyi bizottság a közigazgatás rendes költségeinél, élő nemzedék saját kiadásainál a sulyegyent a rendes bevételek szaporítása által kívánja helyreállítani: nem azon nézetből indult ki, mintha az előirányzott rendes kiadások egytől egyig a valódi szükség által lennének igazolva; de miután a jelen budget jobbadán a képviselőház által rendesen helybenhagyott kiadásoknak megfelelőleg terjesztetett a tisztelt ház elé: — a pénzügyi bizottság végtére szükségesnek vélte a képviselőház bírálata alá bocsátani azon kérdést, vajon államháztartásunk haladhat-e tovább oly ösvényen, melyen még a rendes tulkiadásokat is mindig csak idegenektől kölcsönözött, nem az állam saját pénztárából vett pénzekkel fedezzük ? Ázt szokták mondani, maga kárán okul a magyar; s ha egy kissé visszatekintünk, ugy fogjuk találni, hogy a képviselőház saját tagjainál be kell vallanom — egyaránt jobbra s balra — azon teljes készséget tapasztalhatá, melylyel még a pénzügyi bizottság által törlött kiadásokat, sőt — mi a parlamentalis kormányzat históriájában hallatlan dolog, — a ministerium által elő nem irányzott is kiadásokat megszavazták, s a költségeknek fedezése fölött nem igen aggódva, a ministeriumot az évenként fölvett államkölcsönökre utalták, melyeknek kamatai fedezéséről sem gondoskodtak azon reményben, hogy ezek majd valahogyan az élénkbe tükrözött tulbevételekből ki fognak kerülni. A csalképzetnek ezen ösvényétől el kell térni, ily tévelygéseknek végett kell vetni; a pénzügyi bizottság azért szükségesnek tartotta nyíltan kimondani, hogy ha a nemzet képviselői az előirányzott rendes kiadásokat okvetetlen szükségeseknek vélik: akkor az azoknak fedezésére szolgáló rendes bevételi forrásokról gondoskodniuk kell. Népünk a közjóra nézve sem nem süket, sem nem vak, hazája előmenetele lelkét épen ugy deríti, mint annak hátramaradásán pirul, szívesen meg fogja adni a pénzt, ha a kiadást szükségesnek tartja. A szükség valódisága és annak hazánk pénzügyi ereje általi korlátozása: talpköve egy rendezett államháztartásnak. (Atálános élénk helyeslés.) Igaz, hogy a kiadás szüksége fölött eltérők lehetnek a vélemények, mert azon axióma is, miszerint azon áílamkiadás szükséges, melynek átalános haszna kellő arányban áll a költség fedezésére hozott áldozattal, különböző magyarázatot enged, így példának okáért a keletázsiai expeditióra négy évvel ez előtt a képviselőház által megszavazott 150.000 frtot részemről szükségtelen, fölösleges kiadásnak tartottam, s az expeditió nyomorult eredménye igazolta véleményemet; (Derültség.) ugy jelenleg a pénzügyi bizottság többsége által a bécsi, úgynevezett világkiállításra ajánlott majdnem fél millió forinttal sem tudok megbarátkozni, ugy lévén meggyőződve, hogy ezen világkiállítások a lefolyt két utolsó évtizedben III. Napóleon időszakában szerepelve, már túlélték magukat, minden esetre az előirányzott pénzösszeg négy ötöde nagyobb haszonnal fordíttathatnék törvényhatóságaink kőutjaira, mint egy múlékony államhiuság kielégítésére. (Élénk helyeslés bal felől.) Azonban ezek iránt a budget részletes tárgyalása alkalmával bővebben fogok szólani ; most csak arra kérem a tisztelt házat, hogy az államkiadások szükségét legnagyobb gonddal megbírálván, egyszersmind a sürgetős kiadásokat kiválasztani méltóztassék a bár szükségesek, de halaszthatók közül, mert létező bajainkból egyszerre diadalmasan kitörni lehetetlen, egyszerre jobbra s balra nem fordulhatunk, az orator csak egymásután vivja ki a nagy tervek sikerét. (Élénk helyeslés.) Mondják továbbá, hogy a rendes kiadásoknál milliókat megtakarítani lehetetlen. Az államháztartásnak egynéhány százezer megtakarítása is jól fog esni, (Derültség.) minden esetre annyit megtakaríthatunk, mennyivel őt év óta szaporodtak. Lássuk mindjárt a központi igazgatást, ennek költségei 1868-ban 2,158.000 forintot tettek, most 2,844.000 forintra rúgnak — a mint tehát 686.000 forinttal szaporodtak, ugy egy fogalmazót a másik fogalmazóhoz, egy osztálytanácsost a másik osztálytanácsoshoz tevén (Igaz! Ugy van!) — szinte ugy, a személyzet számat évről évre leszállítván, (Derültség ! Helyeslés !) azt a fél milliót viszont megtakaríthatjuk. Különben is a fölötti aggodalmamat el nem hallgathatom, hogy midőn az 1869-ki budget tárgyalása alkalmával, mint a belügyminister költségvetésének előadója, a képviselőházat azon viszás helyzetre figyelmeztettem, melybe a felelős parlamentalis kormányzat az által jutott, hogy az addig fönálló colíe- | gialis, költséges bureaukraticus rendszernek megtar- \ tott, s általa még bővített nehézkes apparátusával összeegyezhetőknek gondola személyes felelőssége attribútumait : az akkori képviselőház a belügyministert igazgatása egyszerűsítésére ugyan utasította, de a központi személyzetnek általam indítványozott leszállítását sem akkor, sem a további években el nem fogadta. Jelenleg is az a meggyőződésem, hogy az összes ministerium központi személyzetét felére bátran le lehetne szállítani, {Igazi Ugy van!) s megtartván az eszesebb s szorgalmatosabb részét (Derültség! Halljuk!) s annak fizetését egy harmadával emelvén: a közigazgatás menete azonnal javulna, e mellett pedig 600.000 frtot meg lehetne takarítani. — A pénzügyi bizottság ilyféle