Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-68
128 68. országos ülés január 20. 1873. Ián, papir, sőt a mire én igen nagy súlyt fektetek, emelkedés mutatkozik a gépgyártásban, mert azonfelül, hogy az ipar ezen ága Magyarországot azon helyzetbe hozza, hogy már saját készítményeivel födezheti szükségleteinek legnagyobb részét: még nevezetes kivitel is mutatkozik, a mire nézve csak sajnálatomat kell kifejeznem, hogy e tekintetben a számok össze nem vágván, határozott számmal nem szolgálhatok. Emelkedés mutatkozik a különben nehezebb viszonyok közé helyezett czukortermelésnél és kivitelnél. 1867'—68-ban a kivitel — nem a termelés, mely természetesen nagyobb volt — 260—280 ezer, 1870—1871-ben 300.000—380.000. Legnagyobb lendület mutatkozik azonban a pénz és a hitelintézeteknél. (Halljuk!) 1867-ig az országnak tudtomra volt 3 bankintézete, ezek között a pesti kereskedelmi bank intézet 1,575.000 forint befizetéssel, 1872-ben van összevéve kisebb és nagyobb bankintézet 103, ide nem számítva az osztrák nemzeti bank fiókjait, sőt még az osztrák hitelintézetet sem. Ezen 103 bankintézetbe van fizetve 69—70 millió frt. Takarékpénztár 1867. előtt nem volt az országban több mint 56, 43 millió forintnyi betéttel, 1871 -ik év elejétől 1871 -ik év végéig már 175 volt a takarékpénztárok száma 123 millió forintnyi betéttel. Azóta is szaporodott ezek száma 63-mai. Vegyük biztosító-intézeteinket. Az 1867-ik év előtt volt 6 biztosító intézet s 1871-ben volt már 15. Segélyző intézet, 1867-ik év előtt nem volt ismeretes az országban, s már az 1871 -ik év végével volt 436. Az előadottakban czélom nem lehetett t. képviselőház közgazdasági állapotainkról egy teljes képet nyújtani, csak némi kifejezést akartam adni, azt hiszem, mindnyájunk azon meggyőződésének, hogy haladásunk minden megkezdett irányban határozott, a közgazdaságiakban számokban kijelelhető, folytonos és jelentékeny, és mindenek felett sietnem kell tiltakozni az ellen, mintha ezek által állapotainkat virágzóknak, vagy a haladást már annyira kedvezőnek akartam volna feltüntetni, mintha nem feküdnék előttünk még egy végtelen ut, vagy egy pillanatra is büntetlenül fölébredhetne az elbizakodás, ernyedni kezdhetne a munkakedv vagy rést lelhetne az indoientia. Legkevésbbé szándékoztam pedig alapot nyújtani azon gondolatnak, mintha arra akarnék bírni valakit, hogy a dolgok ilyetén állásában mondjunk le: fináncziánkban helyesebb irányokat, nagyobb óvatosságot hozni, vagy mintha eddigi fejlődésünk és haladásunk iránt nem volnának kifogásaim. Mindez szándékomban nem volt, nem is lehetett; mert hazánk jövőjének én is más képét birom lelkemben s igy igen jól tudom, hogy végtelen hoszszu még a pálya előttünk, tudom, mennyi az, mit még alkotnunk kell ama tereken, a melyeken alkotásainkat még meg sem kezdettük, s mennyi a javítandó azokon, a melyeken a munkát megindítók. Ezek után bocsánatot kérve e kitérésért, vissza megyek előadásom logikai ösvényére. (Halljuk! Halljuk !) Mi az, tisztelt képviselőház, a mi haladásunkat eszközölte, mint legközelebb fekvő ok? A közművelődési téren szép eredményeket értünk el, vagy az eddigieknél helyesebb alapokat raktunk le. Tehettük volna-e ezt? ha politikai életünk uj korszaka óta 1868—71 -ig nem áldozunk népiskolákra, képezdékre, egyetemeinkre, ifjú erők segélyezésére utaztatására, museumunkra, könyvtárainkra, szóval a költségvetéseinkben előforduló közművelődési czélokra 6 millió 802 ezret. A művészetnek adtunk volna-e lendületet? ha kormányunk az ifjú tehetségek fejlesztésére, művészeink foglalkoztatására ezreket nem ad ki, ha az Eszterházy képtárt 1 millió 300 ezer forintért meg nem szerezzük. Emeltük volna-e az ország földének értékét 580 millióval ? Emeltük volna-e az ország 550 ezer hold birtokának, és 4 millió hold erdejének értékét talán ugyan egyannyira? Yihetnénk-e ki 120—30 millió értékű gabnanemüt, 40—50 millió értékű lisztet, és számtalan egyéb nagy sulyu termékeinket ? Tudnók-e forgalomba hozni a gyár-ipar legfőbb éltetőjét, sőt immár a földmivelés nélkülözhetetlen tényezőjét a kőszenet, ma már 26 millió mázsát, hogy számtalan egyebet ne említsek, ha nem építettünk volna 536, vagy a régiebbekkel 819 mértföld vasutat s ha nem vagyunk készek évenkint 15 millió biztosítékot fizetni. Vajon van-e ma a leggazdagabb képviselők közt valaki, aki elfogadná a cserét, hogy mind ezen előnyökről mondjunk le s ennek fejében egyszerre megszabadulunk a 205 millió kölcsöntől, megszabadulunk 8 millió évi tehertől s igy a deficittől. Azt fogják erre némelyek mondani, sőt maga a pénzügyi bizottság is mondja, a hiba nem abban van, hogy beruházásokat csináltunk, hogy vasutakat építettünk, de abban van, hogy a vasutakat rohamosan és a vonalok kellő megbirálása nélkül építettük, a beruházásokat mohón csináltuk. Nem mondom, bogy ez állításban az igazság nemcsak látszólag, de valósággal is nincs meg. Azonban szemben ez igazsággal is, sok az, ami igazolja, sok, ami teljesen fölmenti eljárásunkat. Vegyük csak mindenekelőtt a vasutakat. Más országoknak Német, Francziaországnak,, Belgiumnak megvannak hosszú idő óta kőutjaik, csatornáik, szabályozott hajózható folyóik. Ezeknek köszönhetik iparuk, kereskedésök, szóval jólétök azon magas fokát, hová mi még sokáig nem fogunk eljutni, még vasutjaink mellett sem, és mégis időt
