Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.
Ülésnapok - 1872-55
55. országos ülés december 16. 1872. 307 tatására nézve továbbra való eszközlését alázatosan kérik. A második pedig Ugocsamegye tankerületi iskolatanácsának a néptanítók jelenlegi szomorú helyzetének javítása tárgyában beadott kérvénye. T. ház! Bátor vagyok a t. ház ügyeimét ezen utóbbi kérvényre felhívni. Dióhéjba szorítva, egy pár szóval mondom el véleményemet. Én hazámat nem féltem az idegenek fegyverétől, de féltem azon idegenszerű kultúrától, mely hazánk szivéhez, miként a láva mindinkább nyomul, mely nemcsak hazánkat, hanem közös nemzeti létünket, és mindnyájunkat veszélyeztethet és veszélybe dönthet. Ezen veszélynek t. ház, ezen lávaszerü nagy mozgalomnak sem a Duna, sem a Tisza, de még a Kárpátok sem vethetnek gátot, mert halad az és gördül, lassan, de biztosan, mindaddig, mig miveletlen népeket talál. Én, t. ház! nem indokolható m ezen kérvényt ezen alkalommal, hanem annak idejében meg fogom mondani erre vonatkozó véleményemet. Ezen alkalommal csak azt kívánom, hogy ne kerülje ki a t. ház becses figyelmét a néptanítók szomorú sorsa, mely össze van forrva, össze van fűzve a népneveléssel. Felkérem egyszersmind a t. kérvényi bizottságot, hogy ezen kérvényre kellő figyelmet fordítani szíveskedjék. Elnök : Ezen kérvény ki fog adatni a kérvényi bizottságnak. Román Sándor s T. ház! Egy interpelpcllátiót leszek bátor a belügyminister úrhoz intézni. (Olvassa, az interpellátiót) Interpellatio a belügyminister úrhoz : Erdély határszélén több községben uralkodik a ragályos betegség, diphtheritis és torokpestis nevezetek alatt, ugy, hogy a 2600 lakosból álló Békás községben 5 hónap alatt 235 ember esett áldozatul. Szakértők véleménye szerint a betegség kikerülhető elegendő orvosok személyes közbejövetele által. Miért nem küld a kormány Békás, Zsedénypatak, Alfám, Tölgyes, Oláh-Taplicza és Bélborra értelmes orvosokat? mert az oda kirendelt egy orvos nem képes a betegeknek segélyt nyújtani. Békásiak állítása szerint meg sem nézi a betegeket, és oly távol lakik, hogy csak 3—4 nap alatt látogathatná meg őket, mely idő alatt rendesen elhalnak. Ezen betegség, t. ház! amint azt a „Pester Lloyd" is megjegyezte, olykép dühöng, hogy e hónapban ezen betegségnek már 75 ember esett áldozatul, s ugy hiszem, hogy egy orvos lehetetlen, hogy megfeleljen, és hogy képes legyen megfelelni azon missiónak, mely egy ilyen ragadós és veszélyes betegség megfékezésére szükséges. Már két éve, hogy ezen ragályos betegség a. szomszéd Romániában uralkodik, s csak nagy bajjal s erőfeszítéssel lehetett a fővárosban megfékezni. Nálunk a határszélen ugy látszik, nem fordítanak annyi figyelmet ezen ügyre, s azért bátorkodom ezen interpellátiót a t. belügyminister úrhoz intézni, miután elismeréssel kell nyilatkoznom azon gyors és hatályos intézkedéseiről, melyeket itt a városban tett, s kérem méltóztassék e tekintetben is gyorsan intézkedni. A második interpellátiómat az igen t. igazságügyminister úrhoz intézem. Különösen okot adott rá a szombati ülésben tett nyilatkozata a gróf Saller Ferencz és József közt fönforgó peres ügyben. Interpellátióm a következő: Interpellatio az igazságiigyminister úrhoz. 1. Van-e tudomása a minister urnák arról, hogy Haller József és Haller Ferencz grófok közt fönforgó peres ügyben •— amelyben előleges biztosítási zárlat rendeltetett el — a segesvári k. törvényszék, a területén fekvő gr. Haller Ferencz féle birtokrészen alkalmazásban levő tiszti személyzetet, jelesen gazdasági tiszteket s szolgákat minden fölmondás nélkül kitétette, bárha azon személyek per alatt nincsenek, következőkép ezen eljárás — eltekintve az ez által okozott gazdasági károktól —• az igazságszolgáltatás terén példátlan önkénynek tűnik fel ? 2. Van-e tudomása minister urnák arról, hogy ugyanezen perben a fentebb megnevezett bíróság, akkor midőn csak egyszerű biztosítás iránt kellett volna intézkednie: az ez idő szerinti birtokost, gr. Haller Ferencz urat családostul kitelepítette és kitétette, mely eljárás sem az emberiséggel, sem a jogfogalommal össze nem fér? 3. Ha erről minister urnák tudomása van, — és a segesvári kir. törvényszéknek akár tudatlansága, akár elfogultsága nyilvános lévén, — miképen történik mégis, hogy a megkárosított fél, gr. Haller Ferencz ur által a minister urnái hónapok óta delegatio iránt ismételve sürgetett kérelme mindeddig nem intéztetett el, és így nevezett gr. Haller Ferencz ur saját birtokából már kiforgattatván, egészen a segesvári bíróság önkényének van kitéve ? 4. Mit szándékozik a minister ur tenni és mi módon akar intézkedni az iránt, hogy az ilyenféle eljárásnak, mely által a magyar igazságszolgáltatás compromittáítatik, jövőre elejét vegye ? Elnök : Mindkét interpellatio közöltetni fog az illető minister^ urakkal. Lázár Ádám s T. ház! Szintén az erdélyi viszonyokat érdeklőleg van szerencsém a belés pénzügyminister urakhoz egy interpellátiót intézni. Igen sajnálom, hogy bizonyos oldalról az interpellálási és kérvényezési jog csaknem illusoriussá tétetik, és ha ez alkalommal szintén pár perczig a 39*