Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.
Ülésnapok - 1872-54
302 54. országos ülés december 14. 1872. nem az állam követelését és tartozását illetőleg, az 1868. és 1869-iki évről szóló zárszámadásoknál is. A költségvetések és zárszámadások ily hiányos összeállítása mellett csakugyan megfoghatlan azon közönyösség, melyet a törvényhozás többsége az ország pénzügyeinek ellenőrzése iránt tanusit. Hihetetlen, de tény, hogy a magyar országgyűlés még eddig egyetlenegy zárszámadást sem tett érdemleges vizsgálat tárgyává. Hihetetlen, de tény, hogy a nagy vasúti kölcsönről évenkint előterjesztem rendelt jelentéseket az országgyűlés még soha sem vette vizsgálat alá. Harmadfél éve, hogy meghoztuk az államszámvőszékről szóló törvényt és két éve múlt épen decz. elején, hogy ez megkezdette működését, és vajon államháztartásunk rendszeresítése érdekében mit köszönhetünk c költséges intézmény fönállásának ? Eddig semmit, Az államszámvevőszéknek legutóbbi zárszámadási előterjesztése csak imént osztatott szét a képviselők között, amelynek pedig september elején már készen kellett volna lennie. De miért is osztatott volna szét előbb? Arra, hogy ugyanazon sorsban részesüljenek, mint elődei, hogy tudniillik az országház irodájába tétessenek le, arra elég idő volt még most is. Itt voltak az 1867., 1868., 1869-iki zárszámadások az államszámvevőszék jelentéseivel együtt. Hozzájok sem nyúltunk. Pedig hogy szükséges lett volna a zárszámadások megvizsgálása, .az magából az államszámvevőszék által felhozott példákból tűnik ki a legvilágosabban, amelyek közül ez alkalommal csak egyet akarok felhozni, azt t. i., hogy midőn az államszámvevőszék kiküldöttei által a helyszínén megvizsgáltatta a könyveket, kitűnt, hogy a sóhivataloknál szállítmányi téritményekből eredő két milliót meghaladó államkövetelések voltak, a melyeknek semmi nyoma sem volt sem a költségvetésben, sem a zárszámadásban sehol. Megengedem hogy a hiba helyre hozatott, de vajon nem elegendő ok-e ez arra, miszerint föltegyük, hogy helyszíni vizsgálatok mellett másutt is találhatók követelések, melyek nincsenek fölvéve a költségvetésbe, és mely összegek, ha be nem folynak, senkitől sem kérhetők számon, mert nem tudunk rólok semmit. Volt elég eset, erről meglehetünk győződve, hogy a kormányt a helytelen lépések megtételére nem kis mértékben bátorította azon tudat, hogy hiszen a képviselőházban ugy sincs többség, mely komolyan felelősségre vonja a ministereket lépéseikért, bármilyenek legyenek is azok. (Bal felől helyeslés.) Én ezek után, í. ház, miután látom, hogy a jelenlegi kormány rendszer már is a legnagyobb zavarokba keverte az országot, és miután a jelenlegi kormánynak férfiai nem bírnak a kellő érzékkel hazánk szent érdekeinek fölismerésére s talán képességgel sem azok ápolására: az indemnytit meg nem szavazom. (Bál felöl hosszas helyeslés és éljenzés.) Elnök: Több szónok nincs felírva s így a törvényjavaslat fölötti átalános vitát bezárom. Előadó ur kíván még jogával élni. Széll Kálmán a közű* bizottság előadója : Tisztelt képviselőház! (Halljuk !) Az előttem szólott tisztelt képviselő ur oly hosszasan és oly részletesen tárgyalta a maga szempontjából az ország pénzügyeit, hogy én, megvallom, azon határokat, amelyek között előadását tartotta: nem tartom a mai napirend keretébe valónak. (Jobb felől: Igás!) Én a felhatalmazási törvény megszavazásakor. (Halljuk!) egynéhány héttel a költségvetés átalános tárgyalásának megkezdése előtt, nem tartom opportunusnak és nem tartom helyesnek az ország pénzügyeit átalános vizsgálat alá venni akkor, midőn azon bizottság, melyet ezen ház bölcsesége a költségvetési előirányzat előleges megvizsgálásával megbizni méltóztatott, jelentését még nem is osztathatta ki a ház tagjai közt, midőn annak jelentése a ház előtt még nincsen hivatalosan ismerve, midőn annak részletei nem feküsznek még a ház előtt. (Jobb felől helyeslés.) Megvallom nagy kísértésnek vagyok kitéve, hogy mindazokra, amiket a tisztelt képviselő ur felhozott, legalább a főbb részeikre, válaszoljak. (Halljuk!) Szeretnék az ő számításai ellenében a magam számításaival előállani, s én azt hiszem, hogy ott, ahol azoknak helyességét el nem ismerhetem, bírnám azokat reducalni valóságos értékökre, és hiszem, hogy tisztelt képviselő ur, ha nem is mindenben, de sokban megváltoztatná az imént nyilvánított nézetét. Bármiként álljanak pénzügyeink, azok ugy, mint azokat az előttem szólott képviselő ur festette, hála istennek, nem állanak. A költségvetés tárgyalásának folyamán hivatva lesz a tisztelt ház azokat szigorú kritika alá vonni, hivatva lesz a tisztelt ház a bajok forrását megvizsgálni, s hivatva lesz az eredményeknek minden részét, minden tényezőit vizsgálat alá venni'; most nem tartom magamat, valamint a házat sem hivatva arra, hogy ezen felszólalás incidenséből hosszasan tárgyalja az imént említett kérdéseket; csak egyetlenegy dátumot kívánok a tisztelt képviselő ur figyelmébe ajánlani, amely nézetem szerint egészen másként áll, mint azt számításaiba felvenni méltóztatott, s szolgáljon ez bizonyítékul arra, hogy talán sikerülne a tisztelt képviselő ur számításai közül többeket minden dátum részletes előadásával máskép előállítani. A tisztelt képviselő ur többek közt azt mondta, hogy 21 millióra megy az, amivel arendes kiadás 1873-raa rendkívüliekből fedeztetik, mert a tisztelt képviselő ur a rendkívüli kiadás egy részét a remdesek közé sorozta.