Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.
Ülésnapok - 1872-49
49. országos ülés december 9. 1872. 239 magamat, (Derültség jobb felől és felkiáltások: Talán mi is, halljuk\) hogy ugyanazon többség és párt, és ugyanazon kormány, — mert habár a ministerek változtak, a párt ugyanaz, a mennyiben a ministeriumban csak a személyek változtak s csak ismét az 1867-iki kormánypárt tagjaival van dolgunk, (Zaj, és felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) — mondom, ha már most ugyanezen párt s ugyanezen kormány előbbi javaslatait elővesszük s összehasonlítjuk a mostanival, minő kérdés támad itt önkénytelenül? Vagy akkor nem ismerte a kormány a viszonyokat ; vagy akkor, midőn ígéretekkel kecsegtetett, kilátásba helyezvén ily intézkedéseket, melyeknek alapján aztán e szerződés megváltása s mindenféle transactiók történnek: nem volt komoly szándéka az ígéreteket valósítani; (Helyeslés bal felől.) inert miért terjesztette elő akkor azon törvényjavaslatot, miért lép föl ma ezen törvényjavaslattal? Önkénytelenül felmerül azon kérdés, hogy akkor sem kívánta teljesíteni, mert azt, hogy a javaslat a felsőház által visszautasittatott, komoly, oknak el nem fogadhatom, ismerem a kormány hatalmát és befolyását, melyet, ha gyakorolni akarna, elég képessége volna magának a felsőházban többséget szerezni , s igy arra a megjegyzésre kell jutnom, hogy az akkori kormány, mely tulajdonképen a jelenlegi, nem kívánta akkor sem komolyan a kérdés megoldását; hanem csak bizonyos népszerűségi szempontból kívánta épen a választások előtt a javaslatot előterjeszteni , hogy népszerűségre tegyen szert. a melyre most már nincs is szüksége, (Helyeslés és derültség jobb felől.) s elő áll most a puszta ténynyel, melyet én semmi szin alatt nem pártolhatok. Ez indokolás után van szerencsém az 5. §-ra nézve a következő módosítást ajánlani. „Indítványozom, hogy az 5-ik §. első bekezdésének 6-ik sorában e két szó „legfelebb négy" hagyassék ki és helyette ezen szó „tíz" iktattassák. Nehrebeczky Sándor : Tisztelt ház! Habár beismerem magam is, hogy ezen kérdés mindazon kérdéseknek, melyek e törvényjavaslatban megoldatnak : egyike a legnehezebbeknek; mindazonáltal nem volt szándékom e kérdéshez hozzá szólni s arra csakis az előttem szóló képviselő urnák egy nyilatkozata bírt, melyet részemről egyátalán helyesnek el nem ismerhetek. Ő t. i. azt mondja, hogy ha az igaz ságügy minister ur szerint a birtokjogot megtámadni nem szabad, akkor mi czélja van ezen egész törvényjavaslatnak, s mi értelme van eddigi tárgyalásának. Tisztelt ház, azt hiszem, hogy ezen törvényjavaslat czélja nem egyedül azon kérdés megoldásából áll, hogy mi történjék azon telepitvényesekre nézve, kiknek szerződésük határozott időre volt megkötve; hanem inkább az volt, hogy egyátalában oldassák meg a telepitvényesek kérdése, hogy azon községeknek, melyeket Tisza Kálmán tisztelt képviselő ur és pedig helyesen virágzó községeknek tart, föntartása biztosíttassák a birtokvillongások, és izgalmak megszüntettessenek; de másrészről a birtokosok magán birtokjoga, a mely megtámadva volt az emiitett birtokvillongások, izgalmak által, megvédessék. Ha ez igy áll, tisztelt ház, akkor igen czélszerüen van ezen törvényjavaslatban a telepitvényesek kérdése három részre osztva, t. i. azon telepitvényesekre, kik kincstári uradalmakon léteznek; azokra, kiknek szerződősök örök időkre szól, és azokra, kiknek szerződősök meghatározott időre szól. Könynyebben veszi a tisztelt ház azon telepitvényesek kérdését, kik kincstári uradalmakon léteznek, s e tekintetben joga is van hozzá, hisz a kincstári uradalom az állam birtokát képezvén, a fölött intézkedhetik a törvényhozás; habár nem hallgathatom el azon megjegyzést, hogy azért, mert az államkincstári birtokok fölött a törvény szabadon intézkedik, azért nem szabad szem elől tévesztenünk azon tényt, hogy ezen javak nemcsak a jelen koréi, hanem a jövő kor vagyona is, és azért nekünk takarékosan kell vele bánnunk. (Felkiáltások bal felöl: Tudjuk! A sugarúinál kellett volna alkalmazni!) Ezeket elmondva az első osztályról, átmegyek a második osztályra, t. i. azokra, kinek szerződősök örök időkre szól. Ezeknél szintén nincs nehézség, mert ezekre szintén áll azon elövélemény, melynek alapján a törvényhozás 1848-ban az urbériséget megszüntette. És ezen elövélemény az hogy midőn a szerződés örök időkre köttetett: már akkor az illető földbirtokos, mintegy elhatározta magát arra, hogy azon földbirtokot többé visszakívánni nem fogja. De nem igy áll a kérdés a harmadik osztálynál, melyről az 5-ik § szól. Itt a fönti elövélemény nincs meg. És itt részemről tökéletesen osztozom a tisztelt igazságügyminister ur által igen szépen előadott jogi elvekben, melyeknél fogva azon elv, mely szerint salus reipublicae suprema lex esto, igen óvatosan magyarázandó és alkalmazandó, s a jogérzet megsértése távol álljon a törvényhozástól. A liberalismus gyakorlata ott, a hol magán birtokjogról van szó, nagyon óvatos eljárást igényel; mert minél liberálisabb a törvényhozás egyik fél irányában, annál inkább kell tartania attól, hogy megsérti a másik fél jogát. És ha már egyszer a birtokjog elvét áthágtuk, ha már azt mondjuk, hogy az olyanoknak is adunk külsőséget, a kiknél nem tételezhető föl, hogy a földes ur örök időkre akarta nekik átadni használatul a birtokot, ha a törvényhozás a magán birtokjog elvét áthágta és négy holdat ad, hol van ezután ennek határa; és miért nem lehetne adni 10, 15 vagy 20 holdat?
