Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.

Ülésnapok - 1872-13

13. országos ülés septemlier 18. 1872. 65 országgyűlés kiegészítésének kérdését, lehetetlen volt nem látni a legeminensebb politikai jognak a-válasz­tási szabadság gyakorlatának kérdését; és való­ban e ház a legnagyobb érdekeltséggel kisérte azon ismételt előterjesztéseket, melyeket e részben Nagy­Várad város érdemes képviselője az indítványozó Győrffy Gyula úr tett. Felszólalva pedig ez ügyben, lehetetlen mindjárt örömmel nem jeleznem azon egyértelműséget, mely­nél fogv ci a ház ez ügyet oly fontosnak tartotta. hogy az ez iránti indítvány tárgyalását a legnagyobb készséggel elhatározta. Azt hiszem t. képviselőház, hogy átalános mind­nyájunkban az elhatározás, hogy ha valamiben, ugy ez ügyben részrehajlatlamd járjunk el; óhajtandó is, hogy a határozat, a mely e részben keletkezni fog, egyértelmüleg hozassék; vagy ha az egyértelműség el nem is éretnék, s ha a nézetek különbözni fogná­nak is a módok és eszközök fölött, melyekkel mind­nyájan, a czélt elérni óhajtjuk: legyen legalább áta­lános a meggyőződés, hogy a képviselőházban min­denki a legnagyobb készségét tanúsította arra nézve, miként a választási szabadság megóvassék, miként az országgyűlés kiegészítésének e kérdése helyes megoldást nyerjen, és megrovassanak a hibák, a hol mutatkoznak, és siessünk azokat egész készséggel helyrehozni. (Élénk helyeslés.) Ezekután, t. ház! engedjék meg, hogy a dolog érdemébe bocsátkozzam. Tény ezen választási ügy­ben, hogy az udvarhelyszéki képviselők azért nin­csenek közöttünk, mert a választási jegyzőkönyvek, mint megbízólevelek senkinek ki nem adattak. Szem­közt e ténynyel t. ház, a belügyministernek előadá­sai után, miként ítélendő meg a belügyministernek eljárása, mely mindenekelőtt szem előtt tartandó ? Az előadottakból tudjuk, miként a belügymi­nister ismételten rendeleteket küldött Udvarhelyszék­hez , tulaj donkép annak központi bizottmányához, sürgetvén a középponti bizottságot kötelességének teljesítésére. Udvarhelyszék e rendeletek daczára, kötelességét nem teljesítette. A mulasztás tehát min­denesetre Udvarhelyszék központi bizottmányát illeti, a belügyministert nem. Hallomás-hírek után — és sietek megjegyezni, hogy ebből érveket meríteni szándékomban nincs — tudjuk azt, hogy Udvarhelyszéknek képviselői válasz­tási jegyzőkönyveiket meg nem kapták, a választási jegyzőkönyvük alá nem Íratott, s ők tulajdonképen képviselőknek proclamálva, kijelentve nincsenek. És miért? Mert a választási elnök úgy volt meg­győződve, hogy a választásnál az átalános többsé­get a jelöltek közül senki sem nyerte meg. Természe­tes, t. ház, hogy ily hirek alapján az ügyiratok nélkül azon kérdésnek eldöntésébe nem bocsátkozha­tom: vajon áll-e az, hogy a jelöltek közül vala­melyiknek, egyiknek-másiknek átalános többsége meg­KÍPV. H. NAPLft 18?-?. I- KÖTET. volt-e? nem bocsátkozhatom abba sem, hibázott-e a választási elnök abban, hogy úgy Ítélte meg a dol­got, hogy a képviselőjelöltek mint képviselők, ki nem jelenthetők; hogy a jegyzőkönyv alá nem irható, nem hitelesíthető és ki nem adható. De azt azután határozottan állítanom kell, hogy, ha a választási elnök úgy ítélte meg a választást, hogy a jelöltek közül átalános többséget egyik sem nyert: törvényes kötelessége lett volna, vagy a választás folytatását azonnal elhatározni, (Helyeslés.) vagy pedig új válasz­tási határnapot kitűzni. (Helyeslés.) Egyik sem tör­tént, t. ház. A hiba illeti a választási elnököt, ki e hibát elkövette, és illeti a központi bizotságot, mely e hibát elnézte. Ezt véleményem szerint menteni nem lehet. (Átalános helyeslés.) A kérdés most már az, t. ház, miként lehet e hibát helyrehozni, sőt, miként kell helyrehozni. Teheti-e a képviselőház azt, hogy elrendelje, miszerint (olvas Győrffy indítványából.)* a megejtett kettős választásról fölvett jegyzőkönyv mint megbízólevél, haladéktalanul az illető megválasztott országgyűlési képviselők kezei közé jusson" Előrebocsátva, hogy ily fontos ügyben az ügyiratok nélkül — hogy egyé­bét ne mondjak, az „audiatnr et altéra pars" mellőzé­sével határozni, azt hiszem, a képviselőház magát hivatva nem érzi; meg kell jegyeznem azt, hogyha proclamálná Udvarhelyszék képviselőit és rendelné el, hogy kiknek adassék ki a megbizó-levél: olyas­mit tenne, mi törvényeink és szabályaink szerint első vonalon a választási elnököt illeti, mit a törvény ennek faladatává, jogává és kötelességévé tesz; és, ha ezu­tán ezen rendeletre azon felelet jönne, miszerint | tulajdonkép választási jegyzőkönyv nincs is, hogy pro­j clamált képviselők nincsenek, megbízó levelek nem | léteznek: miként és hol állanánk? Tehetné azt a t. ház, és megvallom ahhoz járul­| nék én is legszívesebben, — hogy elrendelné, misze­I rint az ezen választásra vonatkozó ügyiratok a ház ! elé terjesztessenek. Azonban t. képviselőház ily esetekben a kép­I viselőháznak, hogy ugy mondjam, fóruma, orgánuma nem létezik. Létezik igen is a választási controvers kérdésekben az igazoló bizottmány, léteznek a biráló bizottságok; megvan a ház szabályaiban határozva az, hogy a kérvényekkel megtámadott választási i jegyzőkönyvek, hogy a hibásan kiállított megbízó I levelek, miiven orgánum által intéztessenek el. De ily controvers kérdésekben sem törvény, sem sza­bályszerű orgánum nem létezik. Ily esetben egy kivé­teles, egy speciális bíróságot kellene alakítani, melyet, azt hiszem, hogy az alkotmányosság szigorú barátja, milyennek én az igen tisztelt indítványozó urat szí­vesen elismerem, nem akarhat a t. háznak ajánlani. Mindezekből azt hiszem, senkisem fogja követ­keztetni azt, hogy a ház ne tegyen semmit, s hogy I összetett kezekkel nézze azt, hogy meddig fog tet­9

Next

/
Thumbnails
Contents