Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.
Ülésnapok - 1872-27
27. országos ülés october 9. 1872. 319 szem fel, mert azt hiszem, hogy sokkal több egészségesebb elem van benne. Hogy vesztegetés egyes esetekben történhetett, azt megengedem; de oly országokban, a hol a pártállás oly erősen ki van fejezve, mint nálunk, a hol minden faluban tudják egymásról, hogy ki jobboldali vagy baloldali: ott a vesztegetésnek nagy mérvben nincs helye. Ne gondolják, hogy a becsületérzés csak a magasabb osztálynak tulajdona; meg van az a legalsóbb osztályban is: a paraszt is következetes akar maradni s a legutolsó zsellér is e tekintetben csak olyannak érzi magát, mint az ur. Ennélfogva a megvesztegetésre vonatkozó vádat egyenesen visszautasítom. Hogy etetés-itatás történt, az áll. A lakmározás nemzeti szokásaink közé tartozik (Derültség bal felöl). Névnapra, születésnapra s egyéb ünnepélyes alkalmakkor önök is meghiyják barátaikat s együtt esznek-isznak; tudjuk, hogy a választásokat már igen régen nemzeti ünnepnek keresztelték. Történik pedig ez 1819 óta, a midőn ezt a szerencsétlen szokást megkezdték , mely azóta elharapódzott; melyet én is mételynek tartok, mely az ország erkölcsiségét megrontja, s melynek elejét kell venni; de elejét kell venni annak ép ugy, mint elejét kell venni azon terrorismusnak, a mely igen sok helyütt kifejlődött. Azok, tisztelt ház! a kik kisebbségben vannak, mindig erőszakosabbak, s minél kisebb valamely párt, hangja annál élesebb szokott lenni. Láttuk a válaszfölirati javaslatokban egyenkint. A többség fölirati javaslata nem is emliti a közjogi kérdést: mert nem akar vitát előidézni. (Derültség bal felől.) Csendesen szól, kikerül minden oly alkalmat, mely vitára adhatna okot. A balközép válaszfölirati javaslata már erősebb, a szélső baloldalé a legerősebb; végre azon pártnak hangja, mely csak két képviselőből áll: a legerősebb mindnyájunk között. (Atalános derültség.) És ez nagyon természetes, s azért nem is csodálkozom, hogy a terrorismus, valamint az Ígérgetések s utópiákkal való kecsegtetések, melyek a nemzet tudatlanabb részének szenvedélyeit felizgatják : ezen oldalról jőnek. Épen ezért szükségesnek tartom, hogy a terrorismusnak ép ugy, mint az etetés és itatásnak, mely szintén a vesztegetésnek némi jellegét viseli magán: meggátlására a legközelebbi választási törvényben szigorú rendszabályok hozassanak. S önök meg lehetnek győződve arról, hogy részünkről nem fog hiányozni sem a jó akarat, sem az initiativa, hogy vége vettessék azon visszaéléseknek, melyek az egész nemzetet megmételyezték. Ugyanily állapotot látunk más nemzeteknél; ott sem folynak le a választások máskép, mint nálunk, de azért sehol nem mondják, hogy az országgyűlés többsége nem repraesentálja az ország többségének nézeteit és akaratát. Ezek nézeteim a pártok állásáról; s ezzel befejezvén előadásomat, ajánlom válaszfölirati javaslatunk elfogadását. (Élénk helyeslés jobb felől.) Tisza Kálmán: T. ház! (Halljuk!) Ha lehetne, csakis azokra felelnem, amik válaszfeliratom ellen komoly érvekül felhozattak: beszédem igen rövid lehetne, mert ilyen érvekkel a vita folyamában alig volt szerencsém találkozhatni; de ily érvek helyett igen sok oldalról lettek félreértve s félre magyarázva részint válaszfeliratomnak, részint beszédemnek egyes tételei, s a vita átment általam nem érintett sok oly kérdésre és tárgyra, amelyekről hallgatnom nem lehet, és igy, hogy rövid leszek, legjobb szándékom mellett sem ígérhetem. Mielőtt a múlt napokban történtekre refiectálnék, legelőször is a központi bizottság t. előadója előadására nézve van csak két észrevételem. Az egyik arra, midőn azt mondja, hogy válaszfelirati javaslatom mint gyanút insinuálta azt, hogy a ház többsége nem törvényes, a mit a 48-as párt felirati javaslatában szerinte férfiasan, mint vádat, kimond. Hivatkozom azon beszédemre, melyet javaslatom indokolásául előadtam, hivatkozom a javaslatra magára. Állítottam, állítom, hogy történtek egyes törvénytelenségek, kormányhatalommali visszaélések; de épen azt, hogy többsége e háznak azok folytán ülne itt: nem hogy insinuálni akartam volna, de amint azt Simonyi t. képviselő-társam releválta is, határozottan tagadtam. Ily insinualó szándék nem lehet, és nincs is válaszfelirati javaslatomban. (Helyeslés bal felöl.) A másik, amit megrótt a t. előadó ur, az, hogy én kemény vádat emelek, midőn azt mondom, hogy félek, miszerint a kormány nem lesz képes beváltani a trónbeszéd azon nyilatkozatát, hogy a kölcsönök csak hasznot hajtó beruházásokra fordíttattak. S annak bebizonyítására, hogy ebben nincs igazságom, felhozza, hogy a kölcsönök bizonyos határozott czélokra köttettek és bizonynyal azokra is fordíttattak. Nem akarom vitatni, vajon mindenkor egészben ezen czélokra fordittattak-e, vagy nem? Lehet, elhiszem, hogy igen; de ugyan hogyan lehet mondani, hogy a kölcsönök átalában, nemcsak azon kölcsönöket értem, hanem átalában csak hasznot hajtó beruházásokra fordíttattak, midőn az 1870-ki zárszámadásoknak a főszámvevőszék által készített kivonata szerint az államvagyon-fogyatkozása 26,282,000 forint; vajon az ország vagyonának ily megfogyatkozása nem-e kölcsönvétel? nem-e a jövő rovására elköltése a tőkevagyonnak. (Ellenmondás jobb felől.) És hogy lehet azt mondani, midőn nem beruházási czélokra, kincstári jegyek kibocsátására lett a ministerium felhatalmazva s azt hiszem, bizonyosan nem tudom, körülbelül 7 millió frt ki is bocsáttatott és elköltetett? (Helyeslés bal felöl.)
