Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.

Ülésnapok - 1872-23

244 23. országos u)és octobev 4. 1872. A Simonyi Ernő és társai által benyújtott válaszfelirati javaslat ellen az a kifogásom, hogy a ház többsége ellen sértő kifejezéseket foglal ma­gában. Madarász képviselő-társam módosítása, mely arra következett, oly útra vezetné a házat és a kép­viselőket, mely utón mi Madarász és Irányi képvi­selő urakkal együtt már 1849-ben jártunk, azaz elfutottunk Pestről Debreczenbe, {Hosszas derültség.) onnan Aradra s onnan az illetők kimenekültek Or­sován által és minket itt hagytak. {Atalános de­rültség.) Ne méltóztassék a válaszfeliratban kivánni, hogy én és képviselő-társaim még egyszer megjár­juk ezen utat. (Derültség.) Ami Selrwarcz Gyula képviselő ur és társai javaslatát illeti: nagyon sajnálom, hogy csalódtam; azt, gondoltam, hogy ő boldoggá teszi Magyarorszá­got; de amikor azt láttam benne, hogy azon ala­pot, melyen én most e házban állok, megtámadja, választóim jogát elveszi, s azt valami „értelmiség" kezeibe helyezi: (Hosszas derültség.) akkor nekem semmi bizalmam nincs az ő reformja iránt, (Derült­ség) és fel sem terjeszteném, hanem majd mikor előterjeszti a házban, megfelelek reá. Én javaslok egy jó reformot, (Halljuk!) melylyel minden képvi­selő tartozik népe javát eszközölni, ez a dohány­monopólium eltörlése {Derültség és helyeslés hal fe­löl.) és egyenes adóvá változtatása, mire a népnek szüksége van. Miletics képviselő ur és társai javaslatát épen nem fogadom el; Csemegi képviselő ur terjedel­mesen válaszolt dr. Miletics urnák, és én a nem­zeti kérdéssel foglalkozni nem is akarok; hanem azt meg kell említenem, hogy midőn egy magyar­országi képviselőnek idehaza való dolgokkal kell foglalkoznia: furcsának találom, hogy ő Magyaror­szág határain tul 18 szláv törzs-sorsával foglalko­zik. (Derültség és helyeslés.) Elpanaszolja továbbá, hogy az erdélyi romá­nok ide nem jöttek. Nekem erről semmi tudomásom nincs: látok itt román képviselőket, amint ez teg­nap is megjegyeztetett, vannak román képviselők; egyébiránt ha nem jönnek ide, itt mi elegen va­gyunk. {Hosszas atalános derültség.) Felhozott azonban Miletics képviselő ur egy dolgot, melyet én mint román képviselő válasz nél­kül nem hagyhatok. {Halljuk l) Azt mondja és elég ügyetlenül, {Derültség.) hogy a dualismus ártalmára van a nemzetiségeknek. Engedelmet kérek: már én ezt nem értem, ez csak a rósz akarat kifolyása. Én is román vagyok, nemzetiségi ember, ki szivemből pártolom nemzetem ügyét, melyből születtem, és an­nak ügyét lelldsmeretesen kezeltem, és fogom ke­zelni mindig; (Élénk éljenzés.) de én nem látom, hogy a dualismus oly állapot lenne, mely uralko­dást biztositana egyik nemzetnek a másik fölött, mert a községből a megyén át egészen ide e há­zig mindig és mindenben részt vesz benne a ro­mán nemzetiség, békében együtt tanácskozván a ma­gyarral {Élénk helyeslés.) és így józan észszel senki sem mondhatja, {Derültség.) hogy a dualismus ártal­mára van a nemzetiségeknek. Én hálát adok a gondviselésnek, mely megse­gített bennünket annyiban, hogy a nemzetiségi kér­dések nagyrészben enyhítve vannak, és megoldva legalább nagyjában. Igen kevés van hátra, csak ta­tarozás, melyet én a t. háznak majd elébe terjesz­tek, de az nem szolgálhat okul arra, hogy mi az országot felfordítsuk, (Helyeslés.) nyugalmát meghá­borítsuk, csak arra vonatkozik, hogy az ország reánk, mint elmaradott szegényekre gondját fordítsa; {Helyeslés és éljenzés.) mert a szabadságot és jogot egyenlően gyakoroljuk mindnyájan. (Élénk helyeslés jobb felől.) Nem vagyok bigott nemzetiségi ember; én ne­kem van még nemzetiségemen kivül egy dicső nem­zetem : t. i. ezen országnak összes népei és polgá­rai, akiket én egy törvény és egy alkotmány alatt állóknak képzelek: — ez az én nemzetem, az isten tartsa meg! {Élénk tetszés és helyeslés jobb felől.) Elnök : A holnapi ülés napirendjén van a kérvényi bizottság jelentésének tárgyalása, azután a felirati vita folytatása. {Az ülés végződik d. u. 2 1 / l órakor.)

Next

/
Thumbnails
Contents