Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.

Ülésnapok - 1872-21

21. országos ülí-s okfólier 2. 1872. 181 » ügyi ministerrel egyetértőleg kell ilynemű esetekben dönteni. Ez megtörténvén, folyó év martius havában a végérvényes határozatok erre vonatkozólag lekül­dettek ismét Hevesmegye közönségéhez; m többi teendő tehát ma már Hevesmegye közönségét illeti, mely abban áll, hogy a végérvényes határozatok ér­teimében kijavíttatván a tervezetek, Hevesmegye kö­zönsége, azok alapján, újra indítsa meg a kisajátási eljárást ; és annak eredményéről szóló jelentését az illetékes bírósághoz tegye át. Hogy mi történt He­vesmegye részéről e tekintetben, azt megtudnom, az idő igen rövid volt. Itt a közlekedésügyi minis­teriumnak egyéb teendője már nem volt, mint azon esetben, hogy ha Hevesmegye közönségének sürge­tése daczára, az ügy húzódnék és ez iránt feljelentés történnék a ministeriumhoz : azon esetben Heves­megye közönségét, mint a közlekedési ministerium kiküldöttjét megsürgetni. Azonban ily megkeresés a ministeriumhoz nem jött; sőt voltak többen épen Szolnok város közönsége részéről a közlekedésügyi ministeriumban, mint tudomásomra jött, kik kérték, hogy ezen ügy lehetőleg barátságos utón intéztes­sék el. amire nézve nekik kilátásuk van. Természe­tesen ebbe a közlekedési ministerium nem elegye­dett be. Ami a második és harmadik kérdést illeti: arra nézve van szerencsém válaszolni, hogy tekintve Szolnok városának kereskedelmi és forgalmi érde­keit, tekintve a közlekedés érdekeit, tekintve azt, hogy a magyar állampályák forgalma teljesen füg­getlenittessék, a ministerium keblében azon elvi el­határozás igenis létezik, miután a tiszai pályával megfelelő megállapodásra jutni nem sikerült, hogy külön teher-felvételi pályaudvar létesíttessék a ma­gyar állampálya számára, és hogy ez a Tisza part­ján létesíttessék. Ami azt illeti, hogy mért nem döntetett el ezen kérdés még ma, és mi állja an­nak útját: arra bátor vagyok azt felelni, hogy min­den ily elhelyezés kivált egy népesebb város köze­lében, hol a kisajátítási kérdés igen nagy szerepet játszik, és az államkincstárra súlyosan nehezedik, nem oly rövid idő alatt dönthető el. Legelső elvül van kimondva, hogy ahol több pálya érintkezik, ott megkisérlendő az állam terheinek megkímélése szem­pontjából a pályák közötti barátságos egyezkedés. hogy a már létező pályaudvar közösen használtas­sák. Az ilyen egyezkedések nagyon gyorsan nem szoktak menni. Midőn azon meggyőződésre jutott a ministe­rium. hogy a tiszai pálya a teher-fölvételekre a kö­, zös pályaudvar iránti ajánlatot nem fogadja el: ak­kor kiküldötte közegeit tanulmányozni a terrénumot és a Tisza partján egy megfelelő helyet kiszemelni. E tekintetben három alternatíva érkezett a minis­teriumhoz, melyek között választania kell. E három alternatíva letétetett a vasut-épitészeti igazgatóság­hoz véleményezés végett, és amint tudomásom van róla: a legrövidebb idő alatt a ministeriumhoz a je­lentés fel fog terjesztetni. Akkor a ministerium vég­érvényesen fog határozhatni. Ez azonban addig is nem akadályozza sem a pálya megnyitását, amint elkészül, sem a rendes forgalmat, amennyiben ideig­lenes egyezség jött létre a tiszai pályával a teker­felvétel elvállalására nézve, a személy felvételre nézve pedig a tiszai pályaudvar közösen fog használtatni. Ennyit volt szerencsém az internellatióra vá­lás zolni. Horánszky Nándor s T. ház! Bár azt hiszem, nem egészen menthető azon körülmény, mi­szerint majdnem két éve már annak, hogy a kérdé­ses szárnyvonal kiépítése a vállalkozóknak kiadatott; s majdnem két éve körülbelül annak, hogy ezen szárnyvonal munkába vétetett: két év alatt mégis azon egyszerű kérdés függőben van, hogy vajon a tiszavidéki vasut-társulat pályaudvarában helyeztes­sék-e el ezen uj vonal pályaudvara, és ez iránt jöj­jön létre a megállapodás ? Ezen egyszerű kérdésre csakis legközelebb történt meg a megállapodás. Azt hiszem, hogy ily egyszerű kérdés elintézésére nem két év, hanem rövidebb idő is elégséges. Egyébiránt, amennyiben a t, minister ur vála­szából megnyugvást menthettem interpellatióm két utóbbi kérdésére, arra nézve, hogy a teherfölvétel azon helyen fog elhelyeztetni, hol a forgalom és kereskedelem, valamint az ország anyagi érdeke egy­formán megkívánja: e tekintetben két utóbbi kér­désemre nézve a t. minister ur válaszában meg­nyugszom. Ami az elsőt illeti, hogy t. i. a kisajátítási tervezet végleg meg lett állapítva, amiről tudomás­sal nem birtam, de mely az illető helyre meg nem érkezett: arra nézve bátor vagyok csak annyit meg­jegyezni, hogy miután a törvény értelmében a ki­sajátítási területekért járó kárpótlás után az ille­tőknek csak a jogérvényes megállapítás után fizet­tetik az 5 °/a kamat és igy érdekében van a vállal­kozóknak az. hogy ezen kisajátítási tervezet az illető törvényszék által, vagy barátságos egyezség utján megállapittassék, mert azon idő alatt, mig ezen megállapodás meg nem történik, a törvény értelmé­ben ők azon tőkének, melyet a kisajátítás fejében fizetniök kell, kamatjait élvezik. Erre nézve azon véleményemnek vagyok bátor kifejezést adni, hogy igenis a minister urnák minden körülmények között gondoskodni kellett volna arról, hogy oly hosszú idő óta, mióta a kisajátítási munkálat megindult: ezek rendes folyamatba tétessenek, vagy azon utak és módok, melyeket a törvény ez esetben kijelöl, a ministerium által érvényesíttettek volna. Nekem nincs tudomásom arról, de nem is lehet, hogy He­vesmegye mily eljárást követett e tekintetben, és hogy mi a teendője: én csak a törvényre támaszko-

Next

/
Thumbnails
Contents