Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.
Ülésnapok - 1872-18
128 18. országos ülés adatokra hivatkozhatnék: átalános gyanúsító czélzásokkal illeti a kormányt. Azt hiszem, hogy ez a méltányossággal, sőt a parlamentális eljárással sem egyeztethető meg. Ennélfogva tehát tett czélzatait ezennel határozottan visszautasítom. (Élénk helyeslés jobb felől.) A parlamentális eljárással egyedül az egyeztethető össze, ha tud a kép viselő ur oly tényt, melyre nézve jó lélekkel elmondhatja, hogy a kormány becsületével nem egyezik meg, s azzal lép föl. Ha tudna ilyet a képviselő ur: álljon elő azzal nyíltan s hozza a képviselőház elé. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Vannak törvényeink, melyek vádak tekintetében rendelkeznek. A képviselőház fog azután ítélni : vajon alaposak-e azon vádak, vagy csak alaptalan gyanúsítások. (Zajos helyeslés jobb felől.) Ezeket átalánosságban megjegyezvén, fentartom magamnak a bármely irányban történt megjegyzésekre és azon többi ellenvetésekre, melyeket a tisztelt képviselő ur előhozott, a válaszfölirat fölött tartandó vitában, annak idején, megtenni észrevételeimet. (Élénk helyeslés jobb felől.) Simonyi Ernő: Tisztelt ház! Én most is azon nézetben vagyok, melynek már a múlt országgyűlés elején adtain kifejezést, hogy helyesebb volna, ha a trónbeszédre adandó válaszföliratot nem a képviselő háznak egy kiküldött bizottsága indítványozná, hanem indítványoznák egyesek, a mint az tudtomra a parlamenti kormányzat anyaországában, Angolországban történik. Hogy azon pártból, mely a kormányt támogatja, valaki, a ki ezen válaszfölirat szerkesztésével megbizatik, abban természetesen pártjának és a kormánynak nézeteit tolmácsolja: az igen természetes; hanem, az mégis egyes, önálló parlamenti tagtól jönne, és nem jönne a ház elé ugy, mint a ház hivatalosan kiküldött bizottságának, hivatalos orgánumának jelentése. Azonban, ha a t. ház más eljárást méltóztatik ebben czélszerünek látni: nekem természetesen meg kell nyugodnom és ugy kell fogadnom a dolgot, a hogy áll. Csak igen kevés megjegyzést akarok tenni azokra nézve, a miket a ház bizottságának tisztelt előadója, — a válaszfölirati javaslat elfogadását ajánlva, — tett. E megjegyzéseket sem fognám tenni, ha némileg összefüggésben nem látnám azokat lenni azon állással, melyet viszont én és elvbarátaim, kik külön válaszfölirati javaslatot adtunk be, elfoglalunk. Azt mondja ugyanis Pulszky Ferencz képviselő ur, mint a válaszfölirati bizottság előadója, hogy a ki elismeri azt, hogy ezen országgyűlés reform országgyűlés lesz, s annak is kell lennie; a ki sürgeti és eHsmeri a reform szükségességét: az elismeri egyszersmind azt is, hogy azon alap, melyen áll, megszilárdult és ezzel túl esik egyszerre september 28. 1872. azon nagy kérdésen, mely a tisztelt házeiött és az ország előtt mint közjogi kérdés, mint az 1867-ki kiegyezési alap ismeretes. Én nem fogadhatom el ezen okoskodást. Ha én sürgetem a reformokat: abból még egyátalában nem lehet azt következtetni, hogy az által elismerem azt, hogy Magyarországnak közjoga megszilárdult. Nem teszem azt, hogy ignoráljam a fenálió tényeket. Látom, hogy van törvényhozói testület, mely reform kérdésekkel foglalkozik, és fog is foglalkozni. Ez tény, melyet nem tagadhatok meg, és miután tudom, hogy ily reformkérdések fognak a törvényhozás elébe kerülni, nem tehetem azt, hogy azt javasoljam az országnak: ne viseltessél érdekkel e reformkérdések mimódoni megfejtése iránt, ne avatkozzál azokba, vagy hátráltasd azokat! Miért? mert te a közjogi alappal megelégedve nem vagy! A tényleges állapot az levén, hogy a törvényhozás reformokkal foglalkozik: igen természetes, hogy egyes szónokok a parlamentben akár a közjogi alapra nézve egyetértenek a kormánynyal, akár nem, a reformokra nézve, miután azok akaratjuk ellenére szőnyegre fognának kerülni, és a törvényhozás által tárgyaltatni, nézetüket kimondják; de ebből egyátalában nem lehet következtetni azt, hogy azon alapnak, a melyen a reformok létesítendők, szilárdnak kell lennie. Azt mondja továbbá, a tisztelt előadó ur, hogy a válaszfelirati vitánál nem találja helyén az elvi kérdések megvitatását; s hogy az elvi kérdések megvitatásának a válaszfölirati vitában csak akkor volna helye: hogy ha a kormány és az ország többsége közt nagy véleménykülönbség léteznék. Megvallom, hogy azt, miszerint a válaszfelirati javaslatban ne vitattassanak meg elvi kérdések: kizárandónak, átalánosságban véve, nem tartom; de ha ő ezt e föltételhez köti, én ép ezen föltételnél fogva szükségesnek látom, hogy a jelen vitákban az elvi kérdések is megvitattassanak: mert én legjobb meggyőződésem, legjobb tudomásom szerint állítom azt, hogy az országnak igen nagy többsége és a kormány közt igen nagy és nevezetes véleménykülönbség létezik. Tehát épen az ő okoskodása szerint most van ideje, hogy a válaszfölirati javaslatban elvi kérdések vitattassanak meg. Egyes tételeire sem a trónbeszéd, sem a válaszföliratnak nem czélom reflectálni. Lehetetlen azonban föl nem említenem azon ügyes fordulatot és tacticát, a melyet ugy a szónok ur, mint a föliratot készítő bizottság követett, midőn oly tárgyban, a hol más parlamentekben a kormány a parlament elé szokott jönni, s azt mondani: Uraim! kényszerülve, nem lévén időm, a törvényhozás nem volt együtt, a dolog igen sürgős és elhalasztható nem volt, mi oly tárgyban intézkedtünk, mely tulajdonképen a törvényhozás hatásköréhez tartozik,
