Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.
Ülésnapok - 1872-18
18. országos ülés september 28, 1872. 117 folytán tudva van, hol és mennyi rendes katonaság helyezendő el a békeállománynak megalapított dislocatiója szerint. A dolog természetéből foly, hogy ezen tárgy iránt a magyar ministerium szükségesnek tartotta a birodalom másik felének ministeriumával, úgy a közös hadügyministeriummal is értekezésekbe bocsátkozni. Még az 1871. évi april 26-án tartott tanácskozmányban, melyben a magyar és osztrák ministeíium, úgy a közös ministerek is résztvettek, meg lettek közös egyetértéssel az elvek állapítva, melyeknek alapján ezen fontos ügy elintézhető; azonban a birodalom másik felének ministeriumában közbejött változások ujabb tárgyalásokat tettek szükségesekké. A honvédelmi ministerium vezetését átvéve, gondomat arra fordítottam, hogy ezen kérdés véglegesen megoldassák s a létező különbözetek kiegyenlítessenek. A jelen év február havában ismét egy vegyes bizottság működött, mely azonban a fölmerült különböző és eltérő nézetek miatt eredményre nem vezetett; martius havában azonban a ministertanács ismét tárgyalván ezen ügyet, s részemről e tekintetben a szükséges előterjesztések megtétetvén, ő felségének május 14-ikén kelt legmagasabb rendelete folytán a vegyes bizottság ismét megkezdte működését s a jelen év Julius 20-ától fogva megint folytak a tárgyalások, melyek az ügynek szerencsés bevégzését biztos kilátásba helyezik. Ami képviselő úrnak azon kérdését illeti: minő elvek alapján kívánja a ministerium a laktanyák építését kezdeményezni? — e tekintetben megfogja kéj)viselő úr engedni, ha jelen alkalommal nagyobb részletekbe menni nem kívánok s csak átalánosságban jelzem azon álláspontot, melyet a ministerium elfoglal. Mindenekelőtt a kormány azon elvet kívánja keresztülvitetni, hogy a katonai laktanyák építése az állandó béke-elhelyezési tervvel összhangzásban állapíttassák meg; továbbá, hogy, miután a hadsereg költsége törvényeink értelme szerint közös, a tisztek- s legénységért és egyéb katonai czélokra szolgáló férhelyekért fizetendő bérek a hadügyi tárcza terhére essenek. Hogy a hatóságok és községek még a hitelnek igénybevételével is építendő, vagy pedig állandóan kibérlendő helyiségek által mielébb a katonai laktanyák előállítását eszközölhessék, — a beszállásolt legénység után fizetendő úgynevezett hálás- és istállópénzek, s a tisztek lakásáért fizetendő dijak olymódon állapíttassanak meg, s azoknak fizetése bizonyos hosszabb időtartamra akkép biztosittassék, hogy az ebből nyerendő jövedelem a hatóságokat és községeket képesekké tegye, a hitelt is fölhasználva, a laktanyák mielőbbi előállitására. A ministerium ugyan nem tartja kivihetőnek, sőt czélszerünek sem, nogy a valóban befektetett tőke teljes kamatozása biztosittassék a községeknek, miután minden oly város, melyben katonaság helyeztetik el, közvetve ez által hasznot búz ; hanem, hogy a megállapítandó évi bérösszeg körülbelül a befektetett tőkeérték kamatjának 3 / 4-ed részét legyen képes födözni, s nem kétkedik e ministerium azon, hogy, ha ily fizetések hosszabb időtartamra lesznek biztosithatók: az esetben módjában lesz a hatóságoknak a szükséges pénz beszerzéséről gondoskodni. De az államnak is kell gondoskodnia arról, hogy ily laktanyák építésében az illető községek támogatást találjanak; ennélfogva javaslatot fog előterjeszteni a kormány az iránt, miképen lehetne egy nagyobb összeget az érdekelt helyhatóságoknak a laktanyák gyors fölépítése vagy beszerzése végett rendelkezésre bocsátani. Végre még azt is meg kell jegyeznem, hogy szándéka van a kormánynak oly intézkedéseket hozni javaslatba, miszerint a tiszti szállások is a kaszárnyákkal együtt vagy azok közelében létesíttessenek, hogy így a városok a tiszti szállásokért fizetett nevezetes tehertől szabaduljanak. Ezek körübelül azon elvek, melyekből a ministerium kiindult. A foganatosítani szándékolt intézkedéseket azonban — mint már fönebb is megjegyzem — csak főbb vonalokban soroltam elő, azok majd a részletes előterjesztés alkalmával bővebben fognak a tisztelt ház előtt indokoltatni. Ami tisztelt képviselő ur második kérdését illeti, hogy mikor várhatja a ház ez érdemben az előterjesztést? — e tekintetben határozott időpontot ki nem tűzhetek: de úgy hiszem, hogy ha az előleges munkálatok befejezve lesznek, mi — miután a kérdés nagy horderejű és végleges szabályozása még számos előzetes kérdés megoldásától függ, — hosszabb időt vesz igénybe, — azonban a jövő év folyama alatt a javaslatok a tisztelt ház előtt lesznek. Ezen kérdés mikori megoldása attól is függ, hogy a vidéken működő bizottságok és helyhatóságok a szükséges előmunkálatokat mikor fogják befejezni. Jelenben az egész országban külön-külön minden törvényhatóság területén a honvédelmi ministerium fölhívása folytán alakult helyi bizottságok működnek, melyeknek föladata, a létező alkalmas férhelyeket kipuhatolni és jelentéseikbe fölvenni, minő állapotban vannak azok, mennyire használhatók a kitűzött czélra s mennyiben pótlandók még ujabb építményekkel. Egy másik vegyes bizottság pedig minden törvényhatóság területén hivatalos adatok gyűjtésével van megbízva avégből, hogy munkálataik alajyján úgy a tiszti szállásbérek, valamint a beszállásolt legénység után fizetendő úgynevezett hálópénzek, végre az istállópénzek arányosan szabályoztathassanak; azonban ezen bizottságok munkálataikat még