Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.
Ülésnapok - 1869-474f
474. országos ülés április 3. 1872. 47 gondolkodik és miként érez a nemzetiségek iránt. De tettek erre megjegyzést mások is, ennélfogva mindezeket összevonva fogom előadni észrevételeimet. Ghyczy Kálmán t. képviselőtársamnak csak egypár mondatára leszek bátor válaszolni. Mindenekelőtt ki kell jelentenem, bogy engem felette meglepett azon megjegyzése, melyet Mocsonyi Sándor t. képviselőtársam beszédére tett. Azt mondotta ugyanis, hogy szerette volna, ha érveléseit bevégezvén, kinyilatkoztatta volna azt, bogy ő nincs az ország integritása ellen. T. ház! Én azt megengedem, hogy szerette volna hallani; de azt hiszem, / hogy volt már alkalma azt többször hallani. Én legalább hallottam nemcsak Mocsonyi Sándr képviselőtársamtól; de több nemzetiségi képviselőktől is, hogy itt határozottan kinyilvánították, hogy ők a magyar nemzet suprematiáját elismerik és a kik őket elszakadási vágygyal gyanúsítják, azok rágalmazók. Ily határozott nyilatkozatok után, a melyek épen a nemzetiségi képviselőktől erednek, azt hiszem, nincs szükség arrr, hogy ezen nyilatkozatokat újból és újból ismételjék. Ghyczy Kálmán t. képviselőtársam beszédének további folyamában a pozsonyi országgyűlést fölemlítvén, előhozta, hogy megfontolás tárgya volt az : vajon a nemzetiségeknek lehet-e egyenlő mértékben a szavazatjogot megadni és ha megadatik, nem lesz-e ez káros befolyással az országra? nézve Végre abban állapodtak meg, hogy a szavazatijogot kiterjesztik valamenyi nemzetiségre azon föltevésben, hogy ezen jog megadása, mely által az alkotmány sánczaiba bevétetnek, háladatosokká és lekötelezettekké fogja őket tenni. Azt mondta továbbá, hogy bujtogatások külről és beiről eredményezték azt, hogy fellázadtak. T. ház! Én szerettem volna, ha Ghyczy Kálmán t. képviselőtársam egyenesen megmondta volna azt, hogy ki által lázittattak fel. Én megengedem, hogy lehettek ben is, kint is, kik bujtogatták a nemzetiségeket; de hogy a király hada, császári katonák védpajzsa alatt lázadtak fel és a király nevében: ez a tiszta igazság. Már pedig t. ház, nemcsak nemzetiségeket, de egy rokon nemzetet is császári katonai szuronyok és katonák segítségével a király nevében fel lehetett lázítani. Annálfogva én épen ezért nem rovom fel oly nagy bűnül ezt, mint máskülönben fel kellene róni. De igy állván a dolog, hogy császári katonák vezetése alatt bujtogattak: még akkor sem volt lehetetlen elérni a békét. Megmutatta azt azon eset, midőn Abrudbányán Drágoss képviselőnek közbenjárásával a békét meg akarták kötni. És valójában meg is köttetett volna, ha Hatvani véletlenül és váratlanul oda nem érkezik csoportjával, az oláhok árulást gyanítván I igaz vége lett minden egyezkedésnek, de ezt csak balsorsunknak róhatjuk fel. Ez világosan I mutatja nekünk, hogy nem szükséges és nem szabad bemondanunk azon reményről, hogy mi testvériesen tovább is fönállhatunk egymás mellett; mert ha akkor, midőn egy nemzetiség lángba van borulva: még akkor is lehetséges lett volna, a békét megkötni velők, és mi hiúsította meg? csak egy szerencsétlen véletlen, a Hatvani közbejötte: akkor azt vélvén, hogy ellenséges szándókkal üt a városra, árulást gyanítottak, s füstbe ment a béke); de hogy létre jöhetett volna, azt nem tagadhatja senki. De különben azt sem lehet megtagadni a nemzetiségektől, hogy azon szabadságharczban tömérdek román honvéd katonáink voltak, a kik velünk együtt küzdöttek, ugy hogy a legvitézebb egyik 9-ik zászlóaljnak majdnem fele részét, a hadjárat vége felé román nemzetiségűek tették, a kik ép ugy harczoltak, mint mások. Annálfogva ne liadjunk mi attól vissza, hogy mi a nemzetiségekkel jó egyetértésben nem élhetünk. Igenis, mi megélhetünk: csak a kormány tegye meg kötelességét, már ez meg is történhetett volna, csak ne történjék semmiféle bujtogatás, Mielőtt épen a kormány eljárása által erre bővebben felelnék, kénytelen vagyok Csernatony képviselőtársam szavait felolvasni; „Hazánkban kénytelenek vagyunk időről I időre mindenféle politikai kérdések felmerülésóI nél mindig a nemzetiségi kérdéssel jönni összeütközésbe, és én egész őszinteséggel kijelentem 1 minden utógondolat nélkül, — mert nem szej retek utógondolatokkal beszélni, — hogy én az , átalános szavazati jogot addig, míg hazánkat a nemzetiségi kérdés dúlja: részemről megadni nem fogom." T. ház! Valóban szomorú és leverő dolog az, hogy valahányszor a nemzetnek alkotmányos lételét meg akarjuk menteni: mindig azzal állnak elő, hogy a nemzetiségekre való tekintettel ezt nem teljesíthetjük. Hová vezet azon állapot, hogy ha mi mindig csak azon ürügy miatt nem élvezhetjük ezen szabadságot ugy, mint azt valóban egy alkotmányos szabad polgárnak élveznie kellene? valóban meglepő ós szomorú következtetéseket lehetne vonni. T. ház! Én azt hiszem, hogy ezen állapot eltürhetlen. Tisztába kell valahára jönnünk és felhagyni azon ijesztgetésekkel, melylyel egymást a nemzetiségek rovására ijesztgetjük, s melyeknek egyébiránt nincs más czéljok, mint hogy alkotmányos jogaink foszlányait, melyek megmaradtak, — habár általunk lépésről lépésre vódelmeztetnek, — elveszítsük, ugy bogy járomba legyen hajtva a nemzet és akkor újból — mint ••:
