Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-474

40 4 7*. országos ülés április 3. 18Í2. a szomorú következése, hogy nem az lesz azután az alispán és a követük, kinek a bizodalom után kellene lenni ; hanem az, kit az akar, ki pénzt és lakomát fog adni. És szomorúan kell kijelentenem, hogy ámbár az egész falu jelen volt, nem találkozott egyetlen egy ember sem, a ki azt mondta volna, hogy tanácsom helyes, és hogy nem fogják áruba bocsátani szavazatukat. Ezt csak átalánosságban mondom, annak igazolásául, hogy milyen veszélyes dolog ez az átalános szavazati jog, ha még a í'éltelkes gazda is jogot tart az érintett accidentiára és eszem-iszomra. De még a megvesztegetést illetőleg sem lesz különbség azután sem ; mert például, ha most egy képviselőválasztásra 10.000 forintot szánnak, mert drágán kell fizetni a szavazatokat ; miután az átalános szavazat után az eladó szavazatok szaporodni fognak : lesz elég, ki 50 krért is odaadja szavazatát. Mert ha a vásárban sok gabonát, sok marhát állítanak ki: olcsóbb lesz a gabona ára is. Semmi különbség nem lesz a választásra fordítandó költségek közt; hanem igenis nagy mérvben fog emelkedni a demoralisatio, mert akkor milliók lesznek, a kik számot tartanak reá. Ez az, a mi engemet arra késztet, hogy bár Kállay barátom ma politikai jesuitismusról beszélt ; de miután Helfy Ignácz képviselő ur elismerte tegnap, hogy azért lehet valaki szabadelvű, habár az átalános szavazati jog mellett nem szavaz is: arra késztet, mondom, hogy én az ellen szavazzak. A túlsó oldalról azzal gyanúsítottak bennünket, hogy minő erős pártfegyelem alatt állunk. íme, méltóztatnak látni, hogy az egyik pártolja az átalános szavazati jogot, mint pl. Vécsey barátom, bizonyos korlátok között, a másik csaknem minden korlátok nélkül, mint a szélső baloldal. T. ház, a fönebbi idézeten kívül idézhetek még egy görög bölcset is, t. i. Aristotelest, ki e tárgyra vonatkozólag igy szól: „A valódi államférfiú és törvényhozónak nem elég az elméletileg legjobbnak látszó, hanem az állam körülményeihez leginkább illő törvényt hozni javaslatba. Mert gyakran megesik, hogy egy bölcsész saját tökéletesnek tartott s általa óhajtott eszméjét állítja előtérbe, anélkül, hogy a kivitel következményeire is gondolna." Hiszen ha az ember az elméleti téren ugy fölemelkedik a csillagok fölé, mint itt némely, általam metaphysicusoknak nevezett állambölcsek tesznek: szó sincs róla, hogy elméletileg bizonyosan a respublica a legjobb kormányforma és az átalános szavazat a legtisztább fogalma az egyenlőségnek; mindamellett ezen elméleti, fanaticus dogmának nem szabad annyira menni, mint ment hajdan a vallásbeli üldözések idejében, midőn egyik vallásfelekezet a másikat a máglyára vitte, mert nem ugy imádta az istent mint ö, s azért azt hiszem, hogy a politikában nem szükséges ily meszsze menni a gyakorlati téren, és miként az imént felolvasott idézetem mutatja, nagyon meg kell gondolni, hogy mit parancsol az elméleti jogegyenlőség, és mit parancsol az állam érdeke? mert én, mint egyes ember szabadon rendelkezhetem vagyonnal, elajándékozhatom, elhagyományozhatom; de mint képviselő, felelős vagyok nemcsak választóimnak és az országnak, hanem még az utókornak is; és ha ez igy meggondolatlanul idedobott eszme a hazát veszedelembe dönti : nem elég aztán az indítványozónak azt mondani, hogy én annak nem vagyok oka, eszmém szent volt, gondolták volna meg azok, kik az országot veszedelembe döntötték. Én igy fogom fel kötelességemet, s miután igy fogom azt fel: nagyon óvatosnak kell lennem, s óvatosságra kell intenem mindazokat is, kik ily magas szempontból felfogott politikai dogmát hősiesen felállítva, nem gondolják meg, mi lesz tettük következménye. íme azt monda előttem Kállay képviselő, hogy az aristokratia harczot vív a demokratiával. Már kérdem, nem elég demokratia-e az, hiszen épen most monda egyik képviselőtársunk, hogy azt sem tudjuk, hogy Magyarország aristokrat, demokrat, vagy miféle kormány alatt áll, midőn az, kinek 100 forint jövedelme van, vagy azon mesterember, ki egy legónynyel dolgozik, szavazatképes? Ez már, azt hiszem, csakugyan nem aristokratia, s ha ez is aristokratia: akkor nem tudom, hol fogunk megállani? Nagyon csodálatos, t. ház, hogy Kállay képviselőtársunk szintén azt mondja, hogy mindent a birtokra akarunk alapítani. Ugyan miféle birtok az, mivel egy mesterember bir, kinek egy legénye van, vagy miféle birtoka van a honoratiornak ? Épen ez mutatja azt, hogy a műveltség a vagyonnal egyesülve állapítja meg a censust, mert a mesterembernél s a honoratiornál tulaj donképen semmiféle birtok nem kívántatik. (Helyeslés hal felöl.) Egyébiránt a mi a birtokot illeti, e tekintetben eszembe jut Román Sándor képviselő urnák tegnap mondott definitiója, mely szerint a haza nem azon földből áll, mely a Tisza, Duna, Dráva, Száva, a Kárpátok stb. közt fekszik, hanem a haza azon népből áll, mely ezen földet lakja. Bizony gyönyörű definitio! Innen aztán csak egy verébugrás kell a communismushoz, meg a lex agrariahoz, és a képviselő ur szavaiból ki is tűnt, hogy körülbelől oda irányulnak szavai, hogy minden egyesnek joga van azt mondani, én vagyok a haza, tehát annak földjén egyenlően akarok osztozni. És itt eszembe jut valami, mi ezelőtt mint-