Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-473

478. országos i! netieus magyar nemzetiség adja, ez tény, és én bámulni tudom ezen oppositiónak és jelesen a balközépnek azon maneuvrirczását, mely szerint a 48-as pártot, de különösen a nemzetiségi képviselőket rendesen megtámadni és gyanúsítani szokta. Én ezen játék okát nem abban keresem, mintha az oppositio ezen jogára féltékeny volna és csak féltékenységi hiúságból tenné ezt: hanem azon czélból, hogy minket, a nemzetiségi képviselőket a túloldalra tereljenek. Ha meg kell az igazat mondanom, és őszintébben fogok szólam, mint az oppositio corifeusai velünk szemben, én ugyanis kinyilatkoztatom, hogy nem annyira az elvrokonság késztet bennünket ez oldalon ülni, mert elvileg sokban különbözünk : hanem ezen kényszerhelyzetben azért vagyunk, mert sem a kormány, sem a ház többsége mindeddig még nem nyitott számunkra oly tért, a melyen becsülettel megállhatnánk. Addig már csak szíveskedjenek minket ez oldalon megtűrni és engedjék, hogy önöket szavazatainkkal istápolhassuk. '(Halljuk!) Föltűnő és constatálnom kell, hogy valahányszor e házban fontosabb törvényjavaslat kerül tárgyalás alá, a nemzeti kérdés mindig bele vegyittetik: — a kormány és pártjabeliek, azt mondják, kénytelenek vagyunk ezt vagy amazt keresztül vinni, mert a nemzetiségek ellen kell magunkat biztosítani; — az oppositio, ha a reformok terén megáll vagy épen hátrál: azt mondja, hogy elismeri ugyan ezt vagy amazt, de a nemzetiségi kérdés nem engedi őket. jobb meggyőződésük és kitűzött programmjok értelmében előre haladni. Önkéntelenül is eszembe jut a keresztények sorsa a római császárok alatti persecutiok idejéből, mely fölött egy egyházira keserűségében följajdulva, azt jegyezte föl. „Si Tiberis deseendit ad árva, Si Tiber ascendit ad moenia, semper et illico Christiani puniebantur. Es mindezek daczára a haza nevében, az állam eszme erejénél fogva követeltetik a nemzetiségektől, hogy jogaikról lemondjanak. Uraim, mi az a haza 1 Ha az nem egyéb mint a Duna, Tisza, Dráva, Száva és a Kárpátok hegyei, völgyei, vagy talán épen némely önző emberek fölfogása szerint a haza egy akol, melyben a birkákat etetik: akkor a haza nem képes sem szeretetre, sem áldozatokra serkenteni a nemzetiségeket, Mi az az állam? ki az a zsarnok, kinek föláldozzák a nemzetiségek jogaikat? Én azt tartom, hogy a haza annak összes lakóiból, az állam annak összes tényezőiből áll: s akkor az egyenlő terhek, egyenlő jogokat föltételeznek. Ha az állam és haza más valami: akkor figyelmeztetem a t. házat, hogy a nemzetiségekben az ily eljárás a jövő iránti hitet kiirtja, és mi lesz akkor, ha ezek azon meggyőződésre jutnak, KÉPV. n. NAPLÓ lS-lf XXIY. * április S. 1872, ] 7 hogy e hazában, ez államban jövőre is, valamint a múltban elnyomva igen, de boldogok soha sem lehetnek. És mivel érdemelték meg a nemzetiségek nemcsak a kormány és pártja, hanem a balközép-párt által is követett politikát, melynek kútfeje a bizalmatlanság? Hát nem védték ók ezen országot a múltban vérükkel ós vagyonukkal? Nem védték sarkalatos jogait a jelenben ép ngy, mint maga az oppositio, p. o. az 1867. pactum és a 10 évi katonamegajánlás alkalmával, a municipalis jogok korlátozásakor s a t. De itt nem érdemről, hanem jogról van szó. Ami pedig a bizalmatlanságot illeti, megvallom, hogy sajnos ugyan, de az mind a két részről létezik; azonban ennek elenyésztetésóre, véleményem szerint, az van első sorban hivatva, a kinek kezeiben a hatalom van; ha a kormány egy lépéssel fog felénk közeledni: biztosithatom, hogy mi kettővel felelünk. En ugy hittem, hogy e haza a szabadság sorompója lesz és ha ez igy volna: akkor nem volna bizalmatlanság, akkor volna lángoló hazaszeretet és az állam eszméje meggyökereznék a népek sziveiben. Addig azonban, mig a föltételek hiányzanak : követelményeknek okszerűen helye nem lehet. Ami a suprematiát illeti, elégedjék meg a testvér magyar nemzet a morális suprematiával, legyen a szabadság terén a zászlóvivő és mi örömest követni fogjuk. Ne róvják fel nekünk bűnül azt, a mit mi önökben tisztelni tanultunk : a nemzeti kegyeletet, hiszen mi ezt önöktől és önök iskoláiban tanultuk. Teljes reményem van a magyar nemzet józan eszében és erősen hiszem, hogy mindazon érveléseket, melyek a nemzetiségi kérdés ürügye alatt, saját jogainak és átalában a népjogok megszorítására fölhozatnak, valódi értékükre fogja leszállítani. Ezek után bátor leszek egy pár szóval válaszolni azokra is, a miket Jankovich Antal képviselő ur mondott az oppositiónak, — melyhez szerencsém van tartozni, — jelen tárgyban kővetett eljárására, nevezetesen, hogy ez eljárás által a parlamentalismus megsemmisíttetik. Én ezen állítását nem fogadhatom el, mert ha jelenleg szenved is a parlamentalismus, ezen paroxismusból kiüdülve, ugy hiszem, hogy még erőteljesebb lesz, mint volt; nem tagadom ugyan, hogy egy kis baj van; de ez nem nagy, csak a kereke akadt meg ama bizonyos gépnek, melylyel bennünket három év alatt capacitáltak; de semmi baj! most reparáljuk, s hiszem, hogy mind a kormány, mind pedig pártja, ezen eseményből a jövőre tanúságot fognak vonni, hogy hasonló következmények okaitól óvakodjanak. — 3