Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.
Ülésnapok - 1869-481
481. országos ülés április 11. 1872. 221 Deák Ferencz képviselő úrral és pedig a szerb kormány tudtával és megbízásával értekezni. 0 ugyanis azt mondta, hogy az nem lehetséges, hogy azon megyék a nemzetségi elv tekintetéből külön-külön alakíttassanak; de administrationalis tekintetből nagyon igazságos és méltányos, hogy az -ottani megyék ugy arangiroztassanak, a mint az a szer* nemzetség érdekében áll, mert a megyék úgyis nagykiterjedésüek, és az administrativ szempontból ugy átalakíthatók, hogy a szerbek a majoritást megnyerhetik, és a munieipális életben saját nyelvűket használhatják ; de erre alkalom csak akkor lesz: ha a határőrvidék polgárosittatván, Magyarországhoz csatoltatik. Ma itt az idő. Ha csak az fog is megtörténni, mit Deák Ferencz a szerbekre nézve méltányosnak és igazságosnak talált: mi meg fogunk elégedni. Ennyit tartottam szükségesnek a magyarországi szerbeket illetőleg megjegyezni. Horvát-Slavon-Dalmátországról nem vagyok hivatva beszélni; de mint egyén az ottani nézeteket ismervén, merem mondani, hogy ott sem léteznek oly törekvések, melyek Magyarországtól elszakadást ezéloznák. De meg kell jegyeznem, hogy Horvát - Slavon - Dalmátországról társországok, Socia regna, melyek a magyar korona alá tartoznak ugyan; de nem a magyar államiság alá. Meglehet, hogy el fog jönni az, minek a civilizatio érdekében el kell jönni, hogy jövőben a szerb és horvát népek, országok és vidékek, egy országban akarnának egyesülni, mely Délslaviának neveztetik: én azt gondolom, hogy a magyar nemzet érdekében nem az fog állani, hogy e törekvést gátolja; hanem, hogy pártolja, és csak arra vigyázzon, hogy az egyesülés oly feltételek alatt történjék, melyek Magyarország s a közszabadság érdebének legkedvezőbbek. T. Ghyczy képviselőtársam azt az észrevételt is tette, hogy elvárta volna, hogy Mocsonyi képviselő ur azt fogja mondani, hogy nem -lehetséges, hogy a lajthántuliak magyarországi fajrokonaik közt szt. István birodalma önálló államiságának megdöntésére szövetségeseket nyerhessenek, és hogy nem lehetséges, hogy az osztrák összbirodalmi eszmének az országok foedaratiója utján újonnan életbe léptetése Magyarország nem magyar ajkú nemzetiségei közt rokonszenvet találjon. A mennyiben én a nézeteket ismerem, mondhatom, hogy a cseh nemzetnél, főkép a demokratikus pártnál nem létezik az a törekvés, hogy itten szövetségeseket keressen az összbirodalmi eszme érdekében. E törekvés nem létezik, s nem is találnának közülünk senkit, ki segédkezet nyújtana az összbirodalmi eszme érdekében. Mi jól tudjuk: mi az. Az a centralisatio, a germanisatio és minden más, mint az alkotmányos szabadság. De ha van valaki, ki itt szövetségeseket keres: az nem lesz a cseh nemzet, főképen nem lesz a cseh nemzet democratiai pártja, hanem lesz a cseh aristocratia és hierarchia. Az meglehet, hogy szövetséget fognak itten keresni és találni; de nem a sláv, vagy más nép demokratiája közt, hanem a magyarországi aristokratia és ultramontanismus közt, hogy összbirodalmat alakítsanak az októberi diploma alapján, vagy nem tudom: mily alapokon. A viszály igaz szomorú dolog, s meglehet, hogy a cseh nemzet győzvén, osztozni fog a győzelemben az aristokratia és a hierarchia, meglehet; de kérem ki a vétkes? Első sorban a magyarországi úgynevezett házkormány — de magát mégis liberálisnak nevező párt, mert félt a cseh nemzettől, és azok ellen agitált. Maga Ghyczy képviselő ur is fél a cseh hullámoktól {Halljuk!) és nem akarják segíteni először a cseh nemzetet, másodszor a cseh nemzetben a demokratiát s nem akarják pártolni azon jogot, mely épen ugy érvényes, mint cseh államjog mint a milyen érvényes a magyarországi államjog; — mondom nem akarják pártolni, hanem a jobboldal az ellen agitál, a baloldal pedig semlegesen tartja magát s nem akarja követni azon politikát, melyet a legnagyobb hazafi, legnagyobb magyar kijelentett, nem akarják nemcsak bensőleg, hanem külsőleg sem követni Kossuth Lajos politikáját. (A szélső bal felöl: Éljenzés.) Én ugy gondolom, hogy nem kell félni a cseh hullámoktól, hanem a németországi vizözöntől. Ez az, a mit megakartam jegyezni azon hullámokra. Áttérek Román Sándor képviselő ur nemzetiségi nyilatkozatára. Román képviselő ur (Halljuk!) azt nyilatkoztatta, hogy mi nemzetiségi képviselők ezen ellenzéki oldalon nem ülünk elvrokonságból, hanem azért; mert sem a kormány, sem a jobb oldal más tért nem nyit. Én azonban kijelentem, hogy én igenis elvrokonságból ülök az ellenzéki padon, s hogy ha a kormány és jobboldal mint hatalmában áll, megelégedésünkre intézné is el a nemzetiségi kérdést, mi helyünket még akkor sem hagynók el, csak ellenzéki modorunkat és hangunkat váltó ztatnók meg, és meg fogunk maradni ez oldalon mindaddig: mig azt látjuk, hogy itt védelmeztetik a democratia eszméje, védelmeztetib az önkormányzati jog, védelmeztetik a tisztviselőválasztásoknál a népnek szabad választási joga, mindez védelmeztetik azon párt ellen, mely a miniszteriális, a főispáni omnipotentiat és virilis jogokat védelmezi és megcsonkítja a törvényhatósági választási jogokat, midőn a candidatio-