Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-478

478, országos tlléí április 8. 1872. Jg3 fias férfiak arra látták indíttatva magokat, hogy e bajon segíteni igyekezzenek. Ez szolgáltatott okot a Grachusoknak arra, hogy az ager pub­licus felosztását indítványozzák a proletáriusok közt, kik az állam belnyugalmát veszélyeztették. És miért nem osztatott fel az ager publicus ? azért, mert azok birták haszonbérben, kik miu­tán a háborúk prédái által meggazdagodtak, erre leginkább alkalmasok valának : a gazdagok. Az ager publicus felosztása megtagadtatott és a Grachusok megölettek. Ez vetette meg alapját azon polgárháborúnak, mely a eaesaris­musra és a római köztársaság bukására vezetett. Tehát nem az átalános; szavazat hanem inkább az aristokratiának önzése s a jogoknak meg­tagadása. Ami Franeziországot illeti, helyesebb volt-e vajon a hivatkozás ezen országra, mint a római köztársaságra ? vajon az átalános szavazatjog idéz­te-e elő az anarchiát Prancziaországban, és lé­tesítette a caesarismust ? Könnyű lesz kimutatni az ellenkezőt. Azt gondolom, a t. képviselő ur nem akarja anarchiának nevezni azon forradal­makat, a melyek a nép összes akaratából a zsarnokok ellen diadalmasan hajtattak végre. Nem érti, azt gondolom, az 1789-ki forradal­mat, nem az 1848. február 2 4-kit, nem az 1870. september 4-kit: hanem érti azon szomorú em­lékű összeütközéseket, a melyek polgárokat pol­gárok ellen, ugyanazon hazának gyermekeit, ugyanazon haza gyermekei ellen szólitottak fegy­verre. Érti az 1793-iki iszonyú állapotot, a jú­liusi napokat és a comrnunet, melynek tanúi voltunk mi magunk. Hát az átalános szavazatjog szülte-e az 1793-iki anarchiát? Nem uraim, a nép felbőszü­lése és azon iszonyatosságok, melyek ennek kö­vetkezményei voltak: onnan eredtek leginkább, hogy a nemesség egy része kivándorolt és az invasióval visszatért és hogy a nép midőn a határokra szólittatott, aggódott, hogy midőn ő kimegy, vajon azon nemesség, mely hátra maradt, nem fog-e ellenforradalmat kelteni. En nem akarom menteni a rémuralmat; de kell hogy megmagyarázzam azt, mikép ezen ese­ményeknek nem az átalános szavazatjog, hanem ezen történelmi tények voltak okozói. És 1848-ban mi szülte az anarchiát? Mi azon borzasztó összeütközést, mely Paris utczáit vérrel borította? A munkahiány. Február 24-én a forradalom következtében a gyárak bezárattak, az ipar és kereskedés meg­szűnt. Parisnak négy, tán ötszázezer munkása kenyér nélkül maradt. A kormány eleinte igye­kezett segíteni e bajon az úgynevezett „Ateli­ers nationaux^-kat, nemzeti műhelyeket állítván fel. De midőn a költség meghaladta erejét, meg­szüntette ezeket, és 400,000 munkás kenyér nélkül maradt a kétségbeesésnek általadva. Ezen tömeg fogott fegyvert, hogy kenyeret szerezzen magának. De ezen tömegben voltak ugyan olyanok, a kik szavazatjoggal birtak ; de voltak asszo­nyok is, sőt voltak gyermekek. Mindazok csatlakoz­tak a felkelőkhöz, a kik éheztek. Ezt tehát nem az átalános szavazatjog, ezt az éhség okozta. És végre mi szolgáltatott okot a commune által előidézett borzalmakra ? Tudjuk, hogy mig az ellenség Paris falai alatt volt, egy nemzet­gyűlés választatott, melynek választásánál a nép csak azt vette figyelembe : vajon az illető jelölt kivánja-e a békét előmozdítani vagy sem ? így törtónt hogy a nemzeti törvényhozó testületnek nagyobb része a monarchia hiveiból alakult. A párisi nép, a mely september 4-én a köztársaságot áílitotta helyre : ezen látványon megrémült, nem akarta kezéből a fegyvert ki­ragadtatni, nehogy a monarchia állítassák helyre, és ellentállott. Ami ezután következik, az a franezia tör­ténelem legsötétebb lapját fogja képezni; de annak sem oka az átalános szavazatjog. A kit azért vádolni lehet, az egyfelől a tör­vényhozó - testületnek hazafiatlan magaviselete, másfelől azon aggodalom, mely a párisi köztár­sasági érzelmű népben, ennek láttára keletke­zett. Belevegyült ekkor mint már 1848-ban is a socialismus; de a soeialismusnak az átalános szavazatjoggal szintén semmi köze. Hogy nem az átalános szavazatjogot kell okolni az anarchiáért, bizonyítja azon körülmény, hogy azon testületek, melyek az átalános sza­vazati jogon létesültek Francziaországban, ezen kicsapongásokat nemcsak nem helyeselték soha, de roszalták kárhoztatták mindenkor. De nem vezetett caesarismusra sem az átalános szavasatjog. — Mi emelte trónra 1-ső Napóleont? mi unokaöcscsét III. Napóleont? Az elsőt azon fáradság, a mely az egész nemzetet elfogta azon hosszú, véres és kimerítő kül- és belharczok után, a melyeket a köztársaság és az első consul alatt folytatott; és melyek után végre nyugalomra vágyott, s különösen azon óhaj, hogy megszabaduljon az oly gyászos jele­netektől, minőknek 1793-ban tanuja volt. III. Napóleont a júniusi napok emlékezete, a socia­lismustól való félelem, a monarchisták cselszö­vényei emelték trónra, de nem az átalános sza­vazatjog. Az átalános szavazatjogon alakított nemzetgyűlés tiltakozott a bitorlás ellen és azért Napóleon annak tagjait elfogatta ágyaikban. — Tehát nem vezetett az átalános szavazati jog sem anarchiára, sem cásarismusra. 21*

Next

/
Thumbnails
Contents