Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-473

10 473. országos ülés április 2. 1872. képesek e végett elmulasztani hazájuk iránti kö­telességüket: ez sértés. Azt mondja továbbá a miniszterelnök ur: „Azt hiszszük, hogy azon ut helyes, melyet mi választottunk; mi tudjuk: mit akarunk, s azt nyíltan be is valljuk; hogy az alap, a mélyen állunk, helyes: ezt tanúsítja a siker; ezt tehát megőrizni, megtartani, és minden megingatástól megóvni, meggyőződésünk szerint, szent köteles­ségünk. u Ezt szeretem; ez őszinte nyilatkozat, mely­re nem tehetek egyebet, mint hasonló őszinte nyilatkozattal válaszolni. Mi megválasztottuk utunkat; én is ugy, mint elvtársaim is, tudjuk, mit akarunk. Azt akarjuk, hogy Magyarország ne haladjon tovább azon alapon, melyet mi károsnak hiszünk; és épen azért mi azt akarjuk, s meggyőződésünk szerint kötelességünk is azt parancsolja, hogy kövessünk el mindent, hogy ezen alapot megin­gassuk, s ha lehet: megszüntessük. Hasonló őszinteséggel felelek azon második kecsegtetésre, melyet a miniszterelnök ar elő­adott, hogy tudniillik minden rosznak meg van a jó oldala is; s igy ő azt hiszi, hogy az ellen­zék mostani föllépése a jobboldalt szilárdabbá és összetartóbbá fogja tenni; hiszi, hogy ahhoz fog sorakozni mindenki, a ki látja, hogy az alkot­mányosságot megszilárdítani akarjuk. Épen ezt reményijük mi is; reményijük, hogy a nemzet be fogja látni, hogy jogai védelmében állunk itt, s azért erélyesen s hathatósan mel­lettünk fog küzdeni s lehetővé fogja tenni azt, hogy a jövő országgyűlésen többségben legyünk. A t. miniszterelnök ur, midőn oly nagyon szivünkre szólott, hogy térjünk magunkba, azt a tanácsot adta, hogy nézzünk körül és lássuk, hogy kik vannak a mi nézetünkön és kik pár­tolnak minket; és akkor látni fogjuk, hogy azok a haza ellenei, a kik mellettünk vannak. Bocsánatot kérek, már Simonyi t. képviselő­társam a minap épen arra hivta fel a kormány­párt ügyeimét, hogy nézzen körül, kik azok, a kik pártját és álláspontját védelmezik: és látni fogja, hogy azok nem mások, mint a bécsi la­pok, azaz a haza ellenei. Es ezzel befejeztem beszédemnek azon ré­szét, mely a miniszterelnök urnák vádlevelére vonatkozik. A t. ház nem fogja tőlem várni, hogy re­flectáljak azon beszédre, melyet Török Sándor t. képviselő ur mondott; csak két rövid megjegy­zést akarok tenni Török Sándor t. képviselő ur előadására. Az első az, hogy az különös parlamentalis modor előttem, hogy midőn a kormánynak fő­nöke elmond egy beszédet ünnepélyesen, buzdi­tólag, utána föllép a pártnak egy embere és azon beszédnek paródiáját mondja el. A második megjegyzésem komolyan az, hogy jelenjék meg előttünk Török Sándor ur, mint független kép­viselő, akkor én tiszteletben tartom nézeteit, bár­mennyire térjenek is el az enyéimtől, meg fo­gom hallgatni, mikor ő nekünk előadást tart drága időről és nem tudom micsoda üdvös mű­ködésekről; de mindaddig, míg ő itt mint kép­viselő, mint miniszterialis, vagy nem tudom, mi­csoda tanácsos vagy titkár jelenik meg: akkor engedjen meg, ne szóljon drága időről, mert drágább mindennél az, melyet ő itten tölt, mert azt a haza legalább kétszer-háromszor fizeti meg; ez a drága idő. És most áttérek a szőnyegen levő tárgyra, magára azon indítványra, melyet Madarász t. képviselőtársam benyújtott, és melyet magam is aláirtam. Azon érvek közül, melyekitt a hosszas vita alatt az átalános szavazatjog behozatala ellen fölmerültek, van néhány, mely főképen figyel­met érdemel. Az első, a mi, különösen a vita elején a túloldalról hangoztatott: az volt, hogy a tapasz­talat több izben bebizonyította, hogy az átalá­nos szavazatjog veszedelmes fegyver a despoták kezében, és ez történeti tényekkel bebizonyít­ható. Ugyanily értelemben szólt néhány barátom ezen az oldalon. Erről az oldalról értem; de amonnan nem: mert az bizonyos, hogy ha pél­dául t. Szilágyi Dezső képviselőtársam őszintén azon véleményben lett volna, hogy az átalános szavazatjog hatalmas fegyver a kormány kezé­ben : bizonyára ő mint a választási törvényjavas­lat szerkesztője proponálta volna az átalános szavazatjogot. A második érv, melylyel igen sokan éltek ezen az oldalon, hogy t. i. az átalános szava­zatjog a népnek egy bizonyos miveltségi fokát teszi okvetlenül szükségessé, miért is ők elvben elfogadják, óhajtják, hogy elérjük; de most még nincs itt az ideje, mert a mi népünk szerintők még nem érte el azon miveltségi fokot. Ebben volna valami, ha a miveltséget mérleggel lehetne mérni, ha valaki meg tudná mondani, hogy melyik fok az, mely megkívántatik; de ezt senki sem tudja bebizonyitni. Az, hogy népünk még nem érett erre, nagyon átalános kifejezés. De igen is, én azt hiszem, hogy ha egyátalában még egy országban sem lett volna alkalmazva az átalános szavazatjog: épen Magyarország^lenne az, hol indicálva van, hogy behozassák. És pe­dig először azért, mert ez minálunk nem ujitás, hanem igen természetes következménye alkotmá­nyos fejlődésünknek, a mint ezt be fogom bi­zonyitni; másodszor, mert nem csupán hízelgés!

Next

/
Thumbnails
Contents