Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.
Ülésnapok - 1869-473
10 473. országos ülés április 2. 1872. képesek e végett elmulasztani hazájuk iránti kötelességüket: ez sértés. Azt mondja továbbá a miniszterelnök ur: „Azt hiszszük, hogy azon ut helyes, melyet mi választottunk; mi tudjuk: mit akarunk, s azt nyíltan be is valljuk; hogy az alap, a mélyen állunk, helyes: ezt tanúsítja a siker; ezt tehát megőrizni, megtartani, és minden megingatástól megóvni, meggyőződésünk szerint, szent kötelességünk. u Ezt szeretem; ez őszinte nyilatkozat, melyre nem tehetek egyebet, mint hasonló őszinte nyilatkozattal válaszolni. Mi megválasztottuk utunkat; én is ugy, mint elvtársaim is, tudjuk, mit akarunk. Azt akarjuk, hogy Magyarország ne haladjon tovább azon alapon, melyet mi károsnak hiszünk; és épen azért mi azt akarjuk, s meggyőződésünk szerint kötelességünk is azt parancsolja, hogy kövessünk el mindent, hogy ezen alapot megingassuk, s ha lehet: megszüntessük. Hasonló őszinteséggel felelek azon második kecsegtetésre, melyet a miniszterelnök ar előadott, hogy tudniillik minden rosznak meg van a jó oldala is; s igy ő azt hiszi, hogy az ellenzék mostani föllépése a jobboldalt szilárdabbá és összetartóbbá fogja tenni; hiszi, hogy ahhoz fog sorakozni mindenki, a ki látja, hogy az alkotmányosságot megszilárdítani akarjuk. Épen ezt reményijük mi is; reményijük, hogy a nemzet be fogja látni, hogy jogai védelmében állunk itt, s azért erélyesen s hathatósan mellettünk fog küzdeni s lehetővé fogja tenni azt, hogy a jövő országgyűlésen többségben legyünk. A t. miniszterelnök ur, midőn oly nagyon szivünkre szólott, hogy térjünk magunkba, azt a tanácsot adta, hogy nézzünk körül és lássuk, hogy kik vannak a mi nézetünkön és kik pártolnak minket; és akkor látni fogjuk, hogy azok a haza ellenei, a kik mellettünk vannak. Bocsánatot kérek, már Simonyi t. képviselőtársam a minap épen arra hivta fel a kormánypárt ügyeimét, hogy nézzen körül, kik azok, a kik pártját és álláspontját védelmezik: és látni fogja, hogy azok nem mások, mint a bécsi lapok, azaz a haza ellenei. Es ezzel befejeztem beszédemnek azon részét, mely a miniszterelnök urnák vádlevelére vonatkozik. A t. ház nem fogja tőlem várni, hogy reflectáljak azon beszédre, melyet Török Sándor t. képviselő ur mondott; csak két rövid megjegyzést akarok tenni Török Sándor t. képviselő ur előadására. Az első az, hogy az különös parlamentalis modor előttem, hogy midőn a kormánynak főnöke elmond egy beszédet ünnepélyesen, buzditólag, utána föllép a pártnak egy embere és azon beszédnek paródiáját mondja el. A második megjegyzésem komolyan az, hogy jelenjék meg előttünk Török Sándor ur, mint független képviselő, akkor én tiszteletben tartom nézeteit, bármennyire térjenek is el az enyéimtől, meg fogom hallgatni, mikor ő nekünk előadást tart drága időről és nem tudom micsoda üdvös működésekről; de mindaddig, míg ő itt mint képviselő, mint miniszterialis, vagy nem tudom, micsoda tanácsos vagy titkár jelenik meg: akkor engedjen meg, ne szóljon drága időről, mert drágább mindennél az, melyet ő itten tölt, mert azt a haza legalább kétszer-háromszor fizeti meg; ez a drága idő. És most áttérek a szőnyegen levő tárgyra, magára azon indítványra, melyet Madarász t. képviselőtársam benyújtott, és melyet magam is aláirtam. Azon érvek közül, melyekitt a hosszas vita alatt az átalános szavazatjog behozatala ellen fölmerültek, van néhány, mely főképen figyelmet érdemel. Az első, a mi, különösen a vita elején a túloldalról hangoztatott: az volt, hogy a tapasztalat több izben bebizonyította, hogy az átalános szavazatjog veszedelmes fegyver a despoták kezében, és ez történeti tényekkel bebizonyítható. Ugyanily értelemben szólt néhány barátom ezen az oldalon. Erről az oldalról értem; de amonnan nem: mert az bizonyos, hogy ha például t. Szilágyi Dezső képviselőtársam őszintén azon véleményben lett volna, hogy az átalános szavazatjog hatalmas fegyver a kormány kezében : bizonyára ő mint a választási törvényjavaslat szerkesztője proponálta volna az átalános szavazatjogot. A második érv, melylyel igen sokan éltek ezen az oldalon, hogy t. i. az átalános szavazatjog a népnek egy bizonyos miveltségi fokát teszi okvetlenül szükségessé, miért is ők elvben elfogadják, óhajtják, hogy elérjük; de most még nincs itt az ideje, mert a mi népünk szerintők még nem érte el azon miveltségi fokot. Ebben volna valami, ha a miveltséget mérleggel lehetne mérni, ha valaki meg tudná mondani, hogy melyik fok az, mely megkívántatik; de ezt senki sem tudja bebizonyitni. Az, hogy népünk még nem érett erre, nagyon átalános kifejezés. De igen is, én azt hiszem, hogy ha egyátalában még egy országban sem lett volna alkalmazva az átalános szavazatjog: épen Magyarország^lenne az, hol indicálva van, hogy behozassák. És pedig először azért, mert ez minálunk nem ujitás, hanem igen természetes következménye alkotmányos fejlődésünknek, a mint ezt be fogom bizonyitni; másodszor, mert nem csupán hízelgés!
