Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-473

473. országos ülés április 2. 1872. 7 Miután az illető választási jegyzőkönyvek rendben találtattak, nevezett képviselő urakat a bizottság a 30 nap föntartása mellett végleg igazoltatni véleményezi. Elnök: Ennélfogva Elek Gábor és Lukács Béla képviselő urak a szokott határidő föntartása mellett végleg igazoltatnak. Minthogy pedig a 4. 5. 6. 7. osztályokban 46-nál többen vannak, ennélfogva e képviselő urak a következő osztályokba osztatnak be. Sors szerint Elek Gábor a VIH-ik és Lukács Béla a IX-ik osztályba soroztatik. Kautz Gyula előadó: A könyvtári bizottság jelentését van szerencsém benyújtani. (Olvassa a jelentést.) Elnök: Ki fog nyomatni, kiosztatni s annak idején napirendre tűzetni. Következik a napirenden levő tárgy folytatása. Helfy Ignácz: T. ház! Megvallom, a zavarnak egy nemével fogok beszédemhez, mert azon hatás alatt, melyet bennem a t. miniszterelnök ur és Debreczen város érdemes képviselőjének engesztelő szavai keltettek, egy békét lehelő bevezetést készítettem e beszédemhez. Azon jelenet, azonban, mely fölött ma itt a szavazás folyt, meggyőzött engem arról, hogy ezen bevezetés elmaradhat. Ugy látszik, hogy Tisza Kálmán képviselő ur kívánsága nem teljesedett be. A szent lélek nem szállta meg önöket, mert az bizonyára nem engedte volna meg, hogy önök a sz. igét elutasítsák. Annálfogva kénytelen vagyok a bevezetést mellőzni és egyenesen a dologhoz szólni. Azon beszédet, melyet elválásunk órájában az igen t. miniszterelnök ur itt mondott: egy jobboldali lap igen találóan vádlevélnek nevezte, melyet ő az ellenzék ellen kiállított, s épen, mert én is ilyennek ismerem azt el, lehetetlen, hogy némely pontjára ne válaszoljak, annál is inkább, minthogy részint az idő rövidsége, részint mert egyszeri hallásra lehetetlen volt mindazon vádakra tüzetesen felelni, Debreczen városa t. képviselője csak némelyekre refleetált. Megvallom, mert tény, hogy nagy kíváncsisággal vártuk a hosszas hallgatás után a t. miniszterelnök ur nyilatkozatát, annál is inkább, minthogy azon solemnis bevezetés után jogunk volt reménylni, hogy ő olyan nyilatkozattal fog fellépni, mely képes lesz az ügy menetének uj fordulatot adni. Kijelentette mindjárt elején, hogy komoly szót akar mondani: „éltünk e válságos pillanatában, midőn érezzük, hogy fontos, irányadó határozatot kell a további teendőkre nézve hoznunk, midőn még van talán idő a követett hibás útról letérnünk, mindig tanácsos vizsgálnunk a helyzetet, melybe jutánk, s igy visszatekinteni a közelebb történtekre." Ezután én, és hihetően mások is várták, mi lesz tehát ezen határozat a teendőkre nézve. Fájdalom, csalódtunk, erről szó sem volt. A miniszterelnök ur sokkal kényelmesebbnek találta elősorolni a történteket a maga szempontjából, és mennyire hiven, erre alkalmam lesz most reflectálni. A t. miniszterelnök ur mindjárt elején azon vádat emelte ellenünk, hogy mi azon eljárással, melyet 3 hét óta követünk, megakadályozzuk, hogy üdvös törvények jöhessenek létre. En megvallom, nem értem, hogy a t. miniszterelnök ur ország-világ előtt hogyan mondhat ilyet, midőn hetek óta egyebet sem teszünk, mint ismételve kérjük a túloldalt, vej gyünk magunknak egy kis időt ós tárgyaljuk a j reformjavaslatokat. És épen a t. túloldal, és épen a t. miniszterelnök ur volt az, ki erre határozott nemet mondott. Miként lehet aztán e vádat ellenünk emelni: azt én igazán nem értem. Eszünkben jutatta a t. miniszterelnök ur, márczius 7-én mondott beszédét, midőn azt monda : „kérve kértem a t. ellenzéket beesüljük meg azon két nagy kincset, melyet birunk : a parlamentalismust és a szólásszabaüságot." E phrasis engem igazán meglepett és azt láttam, hogy a fáma hazudik, mikor azt mondja, hogy a t. miniszterelnök ur olyan jól érti e kincseket. Ezt én nem találom; mert először azt monda: Két legnagyobb kincsünk a parlamentalismus és a szólásszabadság; az, hogy ő ezen két kifejezés alatt két különböző fogalmat lát: azt mutatja, hogy a t. miniszterelnök ur tud magának parlamentalismust képzelni szólásszabadság nélkül is; már pedig ugy hiszem az lehetetlen. A parlamentalismus és szólásszabadság egy és ugyanazon fogalom. De eltérve ettől a t. miniszterelnök ur már igen sokszor emiitette a vita folyamában, hogy mentsük meg a parlamentalismust és a szólásszabadságot. A parlamentalismus minden esetre drága kincs, de ne felejtsük el, hogy ez oly viszonyban áll az alkotmányossághoz, mint a forma a lényeghez. A parlamentalismus nem egyéb, mint az alkotmányosságnak formákban történő kifejezése; a midőn tehát a lényeg forog kérdésben: én akkor a formával nem igen sokat gondolok. Tagadom, hogy mi bármi csekély részben is megsértettük volna a parlamentalismust. De ha tettük volna is, én ebben nem látok bűnt olyan többséggel, s korrnánynyal szemben, a mely magával a lényeggel él vissza. Nem ér nekem semmit az olyan parlamentalismus, mely nem arra hasz-