Képviselőházi napló, 1869. XXIII. kötet • 1872. márczius 15–márczius 28.

Ülésnapok - 1869-471f

471. ©rseágos fiiéi atárezins 27. 1872. 363 lehetséges, a hol semmi, a társadalomban felmerülő törekvés elől a törvényes utat el nem zárjuk. __ Már pedig én addig, mig emberi ész csalhatatlanságában nem hiszek, sem magamat, sem a parlamentet, sem semminemű formát a világon jogosítva nem tartok arra, hogy bárminemű törekvést is elzárjak a törvényes úttól, hogy paagát a törvényes utón érvényesítse. A ki meggondolja, t. ház, hogy a társadalom alkotó elemeinek végtelen különbözetei oly annyira az emberiség természetében gyökereznek, hogy minden nivellirozási törekvés utópia, melynek valósítására józan észszel még csak gondolni sem lehet a nélkül, hogy feltegyük, hogy valaki képes volna magát az emberiséget természetéből kivetkőztetni: az mindazon sötét jóslatokat, melyeket az átalános szavazati jognak ellenzői ezzel gyakran kapcsolatba hoznak, puszta agyrémeknél egyebeknek nem tekintheti, A suífrage universel a vagyonosabb, a miveltebb osztályok természetes uralmat soha sem fogja megdönteni. Meg fog dönteni egyet, de ezt meg kell, hogy döntsük: s ez a mesterséges uralom. Eltérők lehetnek a nézetek az iránt, mi az állam ezélja ; de ha tekintetbe vesszük azon nagy s számos nehézségeket, melyeket az egész emberiségnek, melyeket minden nemzetnek le kell küzdeni, hogy csak egy lépéssel is nyomuljon előre a haladás pályáján : én azt hiszem, hogy egy iránt nem lesz kétség, és pedig az iránt, hogy az állam ezélja soha, semmi körülmények közt nem lehet az, hogy ezen természetes nehézségeket, még egy uj mesterséges nehézséggel, a mesterséges érdekuralommal szaporítsa. Ezeket tartottam szükségeseknek elmondani annak indokolására: miért pártolom én is az átalános szavazatjogot. Lehetne, talán kellene még so kat elmondanom, de nem teszem ; hanem áttérek most a t. ház engedelmével, azon ellenvetésre, a melyet én mindazok közt, melyek az átalános szavazatjog ellen /elhozattak, a legíontossabbnak tartok. Több képviselő ur jónak látta a szőnyegen fekvő kérdés eldöntését nem országos, hanem speciális magyar nemzetiségi szempontból eldönteni {Gorove István közbeszól: Ez nem mondatott!) Ugy látszik Gorove István t. tagtársunk kétségbe vvnja ezt. Bátor leszek a Honból fölolvasni egy passust, mely igy szól: föl kell nekünk magyaroknak venni azt is, mi saját hazánkat, illeti speciáliter. Azon képviselő urak is külünfélekép variálták ezen thémát, s körülbelül egybe foglalva ezeket mondották: „ha nem is volna más ok, tekintette] hazánk nemzetiségi viszonyaira, a suf frage universelt életbe léptetnünk nem lehet; kórjelt látnak ezen képviselő urak abban, hogy bármely politikai kérdéssel az egyik vagy másik oldalról össze elegyittetik a nemzetiségi kérdés, s addig mig ezen kérdés hazánkat dúlja: az átalános szavazati jogot nem akarják megadni; mert ezeknél t. i. a nem magyar ajkú nemzetiségeknél veszélyes törekvéseket észlelnek, melyeket a haza üdvére irányzottaknak nem tarthatnak.. Vagy is röviden ők azt mondják, elvileg nem roszszalják az átalános szazati jogot; de miután azt kell látnunk, hogy a nem magyar ajkú nemzetiségek oly czélokra törekednek, melyek a haza üdvével össze nem férnek: az átalános szavazatjogot nem léptethetjük életbe. Tehát bizalmatlanság a nem magyar ajkú nemzetiségek iránt azon akadály, melynél fogva mi a jelen pillanatban nem haladhatunk előre. Én kettős köszönettel tartozom ezen képviselő uraknak. Köszönettel tartozom azon nyilt ságért, melyet én minden körülmények közt, de a jelenlegiek közt különösen nagyra becsiüök, mert az ilyen nyíltság mindig nagy mérvben segíti elő a helyzet tisztázását, a mi utóvégre is első és fő kellék a képviselőház bölcs elhatározásánál. Köszönettel tartozom azon képviselő uraknak azért is, mert újból alkalmat nyújtanak nekem arra, hogy én tényre hivatkozva a t. ház elé lépjek, és mondjam : ime t. ház! újból bekövetkezett az, a mit én már huzamos idővel ezelőtt, mint az önök által eddig követett nemzetiségi politikának szükséges, elmaradhatlan következményét tüntettem föl. Ha a t. ház megengedi, becses emlékezetébe fogok visszahini egynémely passust, azokból, a miket — közel két éve most — bátor voltam bővebben a ház előtt kifejteni. Ezeket mondtam körülbelül: „Ha egyszer a kormány azon téves meggyőződésből indul ki, hogy a nem magyar ajkú nemzetiségek teljes egyenjogúsága és szabadsága Magyarország felbontására vezet, és igy szükségessé teszi a magyar nemzet mesterséges suprematiáját; ha szem előtt tartja a kormány, hogy egy résznek mesterséges uralma az egész fölött megoldhatlau ellenmondásban áll magával az alkotmányosság eszméjével, a szabadság lényegével, mert minden alkotmányos jog, minden uj szabadság, biztosíték, minden uj politikai jog nem egyéb, mint megannyi fegyver és eszköz, a nem magyar ajkú nemzetiségek kezében, mely természeténél, rendeltetésénél fogva a nemzetiségek egyenjogúságára, s igy a magyar nemzet mesterséges suprematiajának megsemmisítésére vezet: a kormánynak nincs más módja, mint egész kormányzatát az absolutismus rendszerére fektetni. Miután azonban ezt egyenesen, nyíltan nem teheti; mi 46*