Képviselőházi napló, 1869. XXIII. kötet • 1872. márczius 15–márczius 28.

Ülésnapok - 1869-469f

290 * s *' or » z ág»s ülés márczins 28. 1872. ha ez egyszer megtörténik, az már nem tarto­zik a mi elhatározásunk alá. Azt indítványo­zom tehát, hogy mondja ki a ház mindjárt: mi­kép pénteket, szombatot, vasárnapot és hétfőt kivéve a gyűlések folytattatni fognak. {Helyeslés jobb felől.) Helfy Ignácz: T. ház, méltóztatik tudni, hogy én leplezetlenül szoktam beszélni, s épen amint az előttem szóló mondotta, a ku­lissak mögötti szereplést nem szeretem. Az igen t. miniszterelnök ur ezen szünnapokat megkí­vánja szorítani, kívánja pedig akár bevallja, akár nem: tudjuk azt mindnyájan itt is ott is, ugyanazon okból, a mely okból nem engedte, hogy mindjárt az úgynevezett válság első nap­ján egy elhunyt barátunk eltemetésére elmehes­sünk. (Nem áll!) Kérem a t. házat, szóljunk most őszintén, tudjuk s mind a két párt részéről ki lett mond­va, hogy nincs senki, a ki szive mélyéből ne óhajtaná, hogy azon feszült helyzet, a mely — nem keressük most kinek okából — állott be e házban, enyhittessék, megszüntettessék, ezt mind­nyájan óhajtjak. Ezt mindnyájan óhajtjuk. Ha ez létre jön, akkor ezen két nap nem tesz különbséget. Ak­kor fölösleges itt az idővel fillérkedni; jó egyet­értéssel, buzgalommal keresztül fogjuk vinni azon törvényeket, melyeket a haza közös érdeke kö­vetel. Ha pedig ezt semmiképen sem birjuk ke­resztül vinni: akkor méltóztatik tudni, hogy ez igy nem megy tovább. Igaza van Simonyi. Ernő t. képviselőtársamnak, hogy Justh József t. kép­viselőtársunk indítványának az a hibája, hogy tulajdonkép semmitsem indítványoz, a mennyi­ben nem tartalmaz magában semmi határozatot, már pedig maga a ház reggel elhatározta, hogy ma este határozatot fog hozni. Már ma­gában ezen indítvány tehát ellentétben áll a t. háznak ma reggel hozott határozatával. Ugy hi­szem tehát ne vesztegessünk erre több időt, ha­nem fogadjuk el Zsedényi t. képviselőtársunk indítványát. (Helyeslés bal felől.) Csanády Sándor: T. ház! Ha eltud­nám magammal hitetni azt, hogy a jelenlegi országgyűlés tartama alatt valami jót, üdvösőt a nemzetre nézve áldásost képes eszközölni ez országgyűlés, magam lennék első, ki azt kíván­nám a t. háztól: méltóztassék határozatul ki­mondani, (Zaj. Halljuk!) hogy az ünnep első napján d. u. tartunk ülést; de miután meg va­gyok győződve, hogy a jelenlegi országgyűlés alatt egyáltalában semmit sem fogunk tenni; (Derültség jobb felől.) semmi olyast sem fogunk tehetni, a mi a hazára, a nemzetre nézve üdvös és jótékony hatással birjon: egyátalában nem lá­tok okot arra, miért ne adjunk néhány napot az ün­nepek megtarthatására. Hiszem uraim! kimondották önök, miszerint mindaddig az ideig, mig a tár­gyalás alatt levő törvényjavaslat keresztül nem megy, semmi más törvényjavaslatot nem fognak felvétetni e házban, tehát mellőzni fogják önök mindazon törvényjavaslatokat, melyek a haza érdekében emelkedhetnének törvényerőre. Miután ezt kimondották önök, mi ismét ki­mondottuk, miszerint képviselői kötelességünknek tartjuk mindent elkövetni arra nézve, hogy a választási törvény, mely a nép és nemzet jogait megcsonkítja, megrabolja: törvény erőre ne emel­kedjék : valóban ok nélküli dolgot cselekszünk tehát akkor, midőn erőszakoljuk a gyűlések tar­tását, mert "valamint szeretem hinni, hogy a kor­mány még a parallel ülésekben sem fog olyan törvényjavaslatokat tárgyaltatni, melyek a népre üdvösek leendenek : ugy szintén meggyőződhe tik a kormány és a jobb oldal arról, miszerint mi a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot sem en­gedjük törvényerőre emelkedni: pártolom ennél­fogva a Zsedényi t. képviselőtársam által benyúj­tott indítványt. (Helyeslés bal felől.) Elnök : A beadott indítvány fö.ött sor­rend szerint méltóztassanak határozni. Justh József: Minthogy indítványom a t. ház többségénél méltánylásra nem talált, ezennel visszavonom (Helyeslés.) Elnök: E szerint két indítvány van: az egyik Zsedényi, a másik Ürményi képviselő uré. Széll Kálmán jegyző (olvassa a Zse­dényi Ede és Ürményi Miksa képviselők által be­adott indítványokat.) Elnök: Az első indítvány Zsedényi kép­viselő uré. Méltóztassanak azok, kik azt elfo­gadják, fölállani. (Megtörténik.) Méltóztassanak most azok, kik az indítványt el nem fogadják, fölállani. (Megtörténik.) Miután a többséget nem vagyok képes kivenni, meg kell számlálni. Mél­tóztassanak azok, kik Zsedényi képviselő ur in­dítványát elfogadják szakaszonként fölállni. (Meg­történik. A jegyzők számlálják.) Most méltóztassanak felállni azok, kik nem fogadják el. (Megtörténik. A jegyzők számlálják.) Elnök: 108 képviselő, 93 ellenében nem fogadja el Zsedényi indítványát, az tehát ele­sett. Következik Ürményi képviselő indítványa, és most méltóztassanak felállani azok, a kik ezt elfogadják. (Megtörténik.) A t. ház elfogadja ; e szerint pénteken, szombaton, vasárnap és hétfőn ülés nem tartatik, addig és azután pedig igen. Holnap vasárnap lévén: ülést nem tartunk; de kérdem a tisztelt házat, hogy hétfőn kiván-e ülést tartani. (Felkiáltások: Osztályokban.) Te­hát hétfőn osztályok működnek a Ludovi­ceum, és Hódmezővásár és Baja városok

Next

/
Thumbnails
Contents