Képviselőházi napló, 1869. XXIII. kötet • 1872. márczius 15–márczius 28.

Ülésnapok - 1869-468f

MS, országos ülés márezins 22. 1872. 25

1 nézetem szerint nem érdemel; kívántatik annyi képzettség legalább, a mennyi annak közönséges emberi észszel való megbirálására szükséges: mi az, a mit az egyik, s mi az, a mit a másik jelölt képvisel ? és hogy erre bizonyos, habár alacsony foka a képzettségnek, mégis megkívántatik: az nézetem szerint, kétségtelen ; mert a ki például gondolkozni átalában nem bírna: az nem bír ezen képzettséggel. Éa itt jövünk rá a eensnsra. (Derültség a szélső balon.) Felfogásom szerint nem a census adja meg tulajdonképen a jogot. A census egyéb qualificatió hiányában a képzettség criteriuma. így áll az 1848-ki törvények szerint is a dolog. Például az ügyvédeket, orvosokat, akadémikusokat stb. megilleti a választási jog minden egyéb qualificatio nélkül, azért mert ezek képzettsége már magában is megadja a qualificatiót. De a hol ily képzettség nem szembetűnő : ott nem téved a törvényhozó ha a képzettség bebizonyítására némi vagyonbeli qualifícatiót kíván, átalában helyesen lehetvén következtetni a vagyonról a képzettségre, mely politikai jogok gyakorlásánál nézetem szerint az első. Nagyon természetes és magától értetik egyébiránt, hogy a vagyonbeli qualificatiónak vagyonilag oly csekélynek kell lenni, hogy azt közönséges mindennapi szellemi tehetséggel is el lehessen érni. Ilyen azon qualificatio, mely az 1848-ki törvényben megtalálható. Ezekből, t. ház, az következik, hogy az átalános szavazatjognak azon érvelése, melyet a délelőtti órákban Madarász és Henszlmann képviselőtársaim kifejtettek, jogi szempontból véve, hiányos. És megvallom őszintén, hogy én ezen érvelés által capacitálva nem vagyok. De menjünk tovább és nézzük a dolognak politikai oldalát. Ami ezt illeti, előttem legelső kérdés az, hogy vajon az j848-ki törvény, mely a választói qualificatióról szól : olyan-e, miszerint mondani lehessen, hogy azok, a kik az 1848-ki törvény szerint választási qualificatio val birnak, valósággal az egész nemzetet képviselik, azaz az egész nemzetnek veendők. Más szavakkai a kérdés előttem az: vajon az 1848-iki törvény kerete oly tág-e, hogy befogadja az egész nemzetet. Ha azon választók, kik az 1848-iki törvény szerint választási joggal birnak, a nemzet egész testének veendők: akkor azt mondom, hogy ón ki vagyok elégítve. En mindenekelőtt azt kívánom, hogy a kik választási joggal birnak, azok ne legyenek egy külön kaszt, hanem legyenek maga a nemzet. Hogy bővebben magyarázzam ki magam, t. ház, egy példára hivatkozom. Ha két alternatíva állana előttem s azt mondaná nekem valaki, mint a törvényhozó test egyik tagjának, itt van kétféle törvény: az egyik törvény szerint a választási jog oly szűk, hogy azok, a kiket ezen választási jog illet, csupán egy kasztot képviselnek ; a másik alternatíva: az átalános szavazati jog. En ez esetben az átalános szavazati joghoz fognék ragaszkodni és elvetném a kasztrendszert. Hanem midőn oly keret áll előttem, mint a minő az 1848-ki törvény, mely meggyőződésem szerint az egész nemzetet foglalja magában : akkor én hazánk jelen körülményei közt az átalános szavazati jogot nem kívánom; — nem kívánom az átalános szavazati jogot hazám jelen körülményei kőzött mindenekelőtt azért, — és erre figyelmet kérek: — mert az illetők által nem is követeltetik; és hogy az illetők által nem követeltetik, azt annak jeléül veszem, hogy ezúttal nincs rá szükség. Hanem, a mint hazánk mivelődési, vagyoni ós alkotmányos viszonyai oda fejlődnének, hogy a kik a választási jogból az 1848. törvény szerint ki vannak zárva, azok azt tőlünk öntudatosan reelamálni fognák : én azt rögtön megadom; mert nem principialiter ellenzem az átalános szavazati jogot, hanem csak hazánk speciális körülményeinél fogva, a miért is az átalános szavazati jogot azon értelemben, hogy az rögtön alkalmaztassák: ezúttal el nem fogadhatom. Van azonban, t. ház, még egy más tekintet is. Az alkotmányos életnek meg vannak néha az ő kórállapotai, és fájdalommal jelentem ki, hogy hazánk viszonyait épen ilyeneknek ismerem. Minden alkotmányos formának, minden kormányzatnak megvannak a maga kórállapotai. Az alkotmányos monarchia elfajulhat tyranismussá, az aristocratia elfajulhat olygarchiává, a demokratia elfajulhat oehlokratiává. Hogy ami jelen viszonyaink közt mi a kór állapot: azt én következőleg fejezem ki, meglehet, hogy sokaknak nem fog tetszeni, hanem én azt his/.em, hogy nagyon közel járok a valóhoz, midőn azt mondom: hogy a mi kór állapotunk abban áll, hogy nálunk nem annyira parlamenti kormány van, mint inkább kormányi parlament. (Derültség bal felől. Igaz!). E kettő nem egy uraim! Parlamenti kormány van Angliában; ott közvélemény képződik, gyökeret ver a nemzet testének minden rétegeiben, nyilvánul hatalmasan, — kifejeződik a többség által, — és a többség elfoglalja helyét a kormányzatban. A kormány mint a többség képviselője ugy áll elő, mint Jupiter fejéből Minerva. Ez egészséges állapot, ez valódi parlamenti kormány: minálunk azonban másképen van uraim. (Halljuk!) A mostani állapotok nem a közvélemény alapján jöttek létre: állitásom talán merész, en32*