Képviselőházi napló, 1869. XXIII. kötet • 1872. márczius 15–márczius 28.

Ülésnapok - 1869-468

468. országos ülés márezius 22. 1872. 243 letesebb, minél több kézen megy át részleteinek készítése, vagy is minél több kézre osztatik fel a detailok kimivelése. Láttam, hogy a jó angol varrótű előállítására huszonkét egyén szükséges, tehát a tű negyvennégy kézen megyén keresztül, mig varrásra alkalmas; de a gyárban egyszersmind értésemre adták, hogy a gyártmány azért oly tökéletes; mert huszonkét ember, egyebet nem tudván, nem tanulván csak is e legspeciálisabb ügyességét gyakorolja s ezért viszi oly bámulatos tökélyre, hogy képes egy varró tűnek huszonkettedik részét előállítani. Vajon erzelgóssei fogjuk-e vádolhatni nemcsak az ily tűvel varró nőt, hanem még a tű keletkezési történetét ismerő férfiút is, midőn emberileg megszánandja ama szegény huszonkét fehér négert, ki a remek müvet készítette saját személyisége tökéletes feláldozásával? A franczia az ily eljárást igen találó szóval jellemzi, midőn azt abrutissement-nak bélyegzi. (Helyeslés hal felől.) Es ugyancsak a franczia nemzetben támadt oly férfiú, ki az államgazdászat e magában józan elvének az absurdumig tulesigázott alkalmazása ellen elszántan mert kikelni s e férfiú Fournier Károly volt, ki Théorie des Quatre Monuments" czimű könyvében világosan kimutatta, hogy az ember nem született gépnek, hanem fel van jogosítva összes tehetségeinek összhangzatos használatára s ennek folytán munkálkodása változékonyságára, mely nemcsak könnyít fáradságán, hanem kiképezi valóságos személylyé is. Es ki nem vette e'szre saját magán, hogy, miután a munka egyik nemében elfáradott, még friss erővel foghat valamely más munkanemhez, s ezt annál sikeresebben, minél inkább különbözik a munka két neme egymástól ; vagy ha épen az egyik testi, a másik szellemi munka: s ezért joga van az embernek a munka változékonyságára és kötelessége az államnak erről gondoskodni; mert ha nem tsszi, nem felel meg a személyiség fejlesztési kötelességének. De hát minő összeköttetésben van ez, fogják talán kérdezni , a szavazati joggal? Igen szorosban. Felhoztam a tűgyártás példáját annak kimutatására, hogy korunkban a tőke mindenhatósága kiállhatlanná vált; midőn a munkást élő géppé alacsonyítja, fehér négerré teszi: ós mert a tőke túlkapása szült oly kicsapongást, minő az internationale, melytől anynyira borzadunk, talán már csak azért is ; mert tüzetesen nem ismerjük, és mert nem akarjuk átlátni, hogy minél erősebb az actio, annál erőseob, tulzottabb absurdabb a reactio. A választási jogot censushoz kötni pedig nem más, mint a holt tőke mindenhatóságát megörökíteni az élő személyiség ellenében, nem egyéb az arany borjú imádásánál. Ha félünk az alulról jövő reactiótól, az internationale-tól: nyissunk a munkásnak rést jogosult politikai actióra; mert hiszen igaz azon panasza, melyet az iránt emel, hogy mindig róla, hanem nélküle, sőt ellenelhatároznak : és épen azért született meg az internationale Angliában, hol a tőke legigazságtalanabb módon sulyosodik a munkára, mint ezt a tűgyártás példája bizonyítja. Szorítsuk szabályos medrébe a személységnek ezen különben szükségképen kiáradozó actióját, tevékenységét. Beszélnek a választási idők izgatottságáról, ingerlékenységéről és állítják, hogy ez egyenlő arányban női a jog körének kiterjedésével, a választók szaporításával; azonban tudva van, hogy a hangversenyben épen a részletes dissonantia szükséges az összeség összhangzatának létrehozatalára: csak érteni kell a compositióhoz és a karigazgatáshoz, így az emberi társaságban is elkerülhetlen. hogy az egyes személyek, már személyök határozott sajátságai fejében, dissonantiat ne képezzenek; a bölcs ós igazságos tör- * vényhozásnak feladata lesz e dissonantiát öszhangzattá feloldani. E föladat; megvallom, magába véve roppant nehéz; de teljes lehetetlen oly intézmény közepett, mely nem az élő zenészt, hanem a holt hangszert, vagyis a vagyont tekinti egyedüli szereplőnek; teljes lehetetlen, midőn az élő szereplők legnagyobb részét egészen kizárjuk a versenyből s igy az államnak ugyanazon terén két, vagy több hangversenyt ugyanegy időben eljátszani engedünk. Ki nem futamodott már meg két sipláda előtt, mely bal és jobb fülét egyszerre ostromolta, Es vajon mást tesz-e a törvényhozás, midőn a véres verejtékével élelmét kereső munkást kizárja a jogosultak köréből s igy kényszeríti arra, hogy politikai tevékenységének rést keressen e körön kívül, sőt e kör munkásságával egyenes ellentétben? Vagy hiszszük-e, hogy munkásaink engedni fognak ama bölcsészeti áltannak, mely kimondja, hogy nem létezik természetes jog, hanem létezik csakis azon jog, melyet mint igenlegest megad a törvény, a vagyonosok által hozott törvény, kiknek önző érdekében áll a szegényebb sorsuak kizsákmányolása? Szeretném theoretikusainkat látni a munkások zubbonyában : vajon ott is befognák érni bölcsészeti abstractiojok lidércz lámpájának pislogásával ? S itt kissé meg kell állapodnunk, hogy mit elmondtak egyik t. képviselőtársamról : ne mond hassák el rólam is. 0 t. i. nem nevezvén meg forrását, ugyanazt mondta el, mint magáét, mit mondott az angol Low. Mindamellett a szemrehányás nem egészen igazságos; mert ha áll ez „duo cum faciunt idem, non est idem" az Angliában angolul és előbb elmondottak, már csak El*