Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1869-450
^ 450. országos ülé a kérdésben semmit? És az országot, mely már az által, hogy több határozati javaslat nyújtatott be, fel van biztatva, hogy a kisebb kir. haszonvételek meg fognak szüntettetni, mondom tartsuk-e tovább is eziránt kételyben az országot? Azt hiszem, hogy e tekintetben a ház minden tagja egyetért velem és azt mondja, hogy nem; hanem ha a kormány halasztást követ el az által, hogy mai napig sem tett|eleget a benyújtott határozati javaslatnak: nem kell ezt még azzal is tetézni, hogy a már ez iránt beadott törvényjavaslatokat se tárgyaljuk. {Helyeslés hal felől.) Kérem tehát méltóztassék, a t. ház, Móricz Pál és Luksics Bódog elvtársaim által benyújtott törvényjavaslatokat az osztályokhoz utasítani és pedig a holnapi napra. (Helyeslés bal felől.) Pulszky Ferencz: T. ház! Semmikép nem akarom megelőzni a tisztelt ház határozatát a napirendre nézve, hanem ne méltóztassék a pénzügyi bizottságra több tárgyat bizni azoknál, melyek gondolom, első fontosságúak; ilyen például a zárszámadás, ilyen Pest városának rendezéséről szóló törvényjavaslat, mely igen nagy fontosságú kérdéseket foglal magában: van előttünk több más kérdés is, melyek mind igen nevezetesek, mint például a királyföld rendezése, szóval, van még igen sok törvényjavaslat, s azért ne méltóztassék a napirendet csak ugy excerptive elhatározni, hanem méltóztassék egy napot kitűzni, hogy az egész napirendről egyetemben és együttesen, nem pedig excerptive szólhassunk. Minden esetre lesznek olyan kérdések, melyeket keresztülvinni nem lehet már ezen ülésszak alatt, ós lesznek oly kérdések, a melyeket még lehet. A sorrend eldöntése minden esetre oly nevezetes kérdés, hogy azt igy mellékesen megtenni nem lehet. Kérem ennélfogva a t. házat, méltóztassék bizonyos napot kitűzni, a melyen a napirendről fogunk szólani, és akkor el fogjuk határozni, mit lehet még, és mit nem lehet végezni; mert különben, ha napirendre teszszük majd az egyik, majd a másik tárgyat: nem végezzük sem az egyiket, sem a másikat. Azért indítványozom tehát, hétfőn vagy kedden specialiter tárgyaljuk a napirend kérdését (Helyeslés jobb felől.) Csanády Sándor: Én azon egyátalában nem csodálkozom, hogy az előttem szólott t. képviselő ur nem óhajtja napi rendre kitüzetni a királyi kisebb haszonvételek iránti törvényjavaslatot. (Felkiáltások jobb felől: Azt nem mondta! Bal felől: Értjük!) Mert ^hiszen a legközelebbi muít meggyőzött benünket arról, hogy a kormánynak és az általam igen t. jobb oldalnak nincs más törekvése, mint oly törvényjavaslatokat alkotni, melyek az o állásukat és jövőjüket megszilárdítják. (Derültség a jobb oldalon.) Én t. képviselőház, a Jankovics t. képviselőmárczius 2. 1872 társam által felemii tett kérdést a legégetőbbek egyikének tartom és annak megoldását nem óhajtom elhalasztani. Mivel pedig a napirend tárgyainak kitűzési joga a ház hatásköréhez tartozik: kívánom kimondatni azt, hogy ezen kisebb királyi haszonvételi kérdést illető törvényjavaslat az osztályokhoz utasittassék. (Felkiáltások : Szavazzunk !) Elnök: A szólásra még többen lévén feljegyezve, nem lehet még feltenni a kérdést. Móricz Pál: T. ház! Az osztályokhoz való utasítása valamely törvényjavaslatnak csak egy stádium, mert még kérdés, hogy az osztályok ha elkészülnek is vele : a ház fölveszi- e vagy nem? Ezen osztályokhoz való utasítás semmikép nem praejudical annak, hogy mit vesz elő a ház. Ha t. képviselőtársaim a túlsó oldalon a regale- javaslat tárgyalását komolyan akarják : akkor ne ellenezzék azt, hogy az osztályokhoz utasittassék. Én nem ragaszkodom szorosan a magam határozati javaslatához; hanem csak vétessék már fel legalább a kormány törvényjavaslata. Kérem tehát, hogy ezen törvényjavaslat az osztályokhoz utasittassék. Várady János : T. képviselőház! Midőn itt a túlsó oldalról határozati javaslat terjesztetett be, épen a regale-kérdésnek eldöntésére nézve : ugyanakkor az elnök ur méltóztatott kimondani, hogy ezen kérdés legközelebb a napirendre tűzés végett tárgyaltabni fog. Már most vagy a fölött kell határozni, vajon t. képviselőtársam Móricz Pál által benyújtott törvényjavaslatot méltóztatik az osztályokhoz utasítani % vagy pedig, mint akkor mondva volt, hogy mind a három határozati javaslat tekintetében határozzon a ház a felvétel iránt ? vagy pedig utasítsa a kormányt, hogy nyújtson be törvényjavaslatot, és azután a ház határozni fog a fölött ? Véleményen tehát az volna, hogy amint a választási törvényjavaslat befejeztetik : a t. ház ezen határozati javaslatot tűzze napirendre. Elnök: Jankovich Miklós képviselő ur egy regale-törvényjavaslatot nyújtott be és kívánja, hogy holnap az osztályokhoz utasittassék. Ennek ellenében Pulszky Ferencz képviselő ur indítványozza, hogy a ház hétfőn tanácskozzék az átalános napirend fölött. Az első kérdés, elfogadja-e a ház Jankovics indítványát vagy nem? Zsedényi Ede: A kérdés föltevéséhez akarok szólani. Azt hiszem, hogy az a kérdés : vajon a főváros rendezéséről szóló törvényjavaslat előtt akarjuk-e ezt tárgyalni vagy nem? (EllenI mondás.)