Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1869-460
364 169. országos ülés márczins IS. 1872. Sikeres fölhasználására mondom; mert ha erősen érzem is az idő hasznosításának szükségét, ugy az embernek rövid, — mint országgyűlésünknek még annál is rövidebb életében; másrészről meg vagyok győződve, hogy az ember, valamely testület, annál kevésbbé egy országgyűlés által minden hasznosítás nélkül átélt idő sem bőszülj a meg annyira magát, nem hord annyi veszélyt, szomorú következményeket méhében: mint az, ha az ily látszólagos eredmény nélkül letűnt idő az egyes ember általi jogtalan cselekmények, tilos merényletek, bűnök létrehozására, testületek vagy épen országgyűlések által pedig oly intézkedések s úgynevezett törvények alkotására fordíttatott volna, melyek a testület vagy épen egy ország tagjait, polgárait egyesek vagy egyes csoportok kedveért s önző czéljaikért, jogaiktól fosztaná meg anélkül, hogy kárpótlást a közjó emelkedésében nyújtana; mert ha kívánom s legmelegebben óhajtom is, hogy minden napunk, minden óránk, perczünk szülje meg áldott gyümölcsét hazánkra, sokat szenvedett nemzetünkre ; másrészről nem titkolom el, miszerint inkább óhajtom, hogy hátralevő időnk semmi változást ne nyújtson, hogy látszólagos siker nélkül peregjen le : mint hogy munkálkodásunk hanyatlást, tevékenységünk rombolást, visszamenést, törvényhozói működésünk százezrek méltó panaszát, joguknak megszorítását vagy épen elvonását eredményezze. Mert én megnyugtatóbbnak hiszem egy betegnek helyzetét, ha javulást eszközölni nem lehet, legalább a baj veszélyes tovább fejlődése megakasztatik, mintha az orvos talán azon félelmében, tehetetlensége azon tudatában, hogy a beteget lábra állítani képtelen : oly szereket nyújtana, melyek minden egyéb baj nélkül is elegendők az élet kioltására. így fogom én föl tisztelt ház a hátralevő idő mikénti használásának kérdését, s ha tudnám, hogy a kormány s a túlsó oldal bizonyos része makacsul ragaszkodnék, — mint hiszem, kissé heves pillanatában, talán a közelebbi napok alatt oly nagyszerűen fölmutatott, s reájuk bizonyosan nem kényelmes ellenzéki erő hatásának előérzetóben kimondott nyilatkozatához: hogy föltétlenül s mindenekelőtt a választási törvények keresztül hajtására, más szóval a választási jog megszorítására, ezereknek, kik azt eddig öntudatosan, józanul s függetlenül használták, kizárására, — az országgyűlési időtartamnak a népfenség gunyjára czélzott meghosszabbítására s egy reactionális intézkedések meghozatalára kívánja fölhasználni hátralevő időnket: akkor — isten és emberek előtt készséggel vállalnám föl érte a felelősséget, hogy oda törekedtem hatni, miszerint a hátralevő időben inkább semmit, — mint roszat cselekedjünk. Nem tagadom tisztelt ház, hogy a jó és rósz fölötti különböző fogalmak egyiránt jogosultak lehetnek; igy a mérték, melylyel a szőnyegre került tárgyakat fontoljuk, itt e ház két oldalán egymástól elüthet; de ha jónak azt tekintjük ami a czélnak megfelel: csak magával a czéllal kell tisztába jönnünk, hogy cselekményünk jóságát vagy roszaságát megítélhessük. Ha nem az a czélunk, hogy egy pártnak uralmát minden áron föntartsuk; ha nem az a czélunk, hogy a parlamentbe az ország véleményét mesterkélve engedjük belépni; ha másrészről czélunk, hogy a jogok, —• nem előjogok, nem kiváltságok, — hanem a jogok meg ne szoritassanak, de lehetőleg kiterjesztessenek; ha czélunk, hogy az országgyűlésünk által hozott s hozandó tőrvények, — mert abban a haza polgárai saját akaratuk kifejezését látják, — tiszteletre, közmegnyugvásra találjanak: akkor bátran ki merem mondani, miszerint az ügy, melynek hátralevő időnket a kormány s talán a0ulsó oldal egy része is szentelni akarja, a választási törvényjavaslat, ezen szörnyszülött, rósz; — s igy az elmondottak után a követendő eljárással ezen törvényjavaslatra nézve tisztában lehetnék. De én, tisztelt ház, még mindig kecsegtetem magam a reménynyel, miszerint fölszólalásaiuk, eljárásunk folytán a kormány végre is be fogja látni, hogy saját állását, őt vakon támogató néhány képviselő megválasztatásának biztosságát: a haza érdeke, az ország nyugalma fölé helyezni nem lehet, nem szabad ; kecsegtetem magam a reménynyel, miszerint a kormány el fog állani azon föltételétől, hogy az általunk is jóknak, üdvöseknek ismert törvényjavaslatok sorsa, egy káros, kihatásában veszélyes javaslat elfogadásától függesztessék föl. Midőn a miniszterelnök ur fölsorolta azon törvényjavaslatokat, melyeket országgyűlésünk hátralevő rövid szakában elintézésre várakoznak, s azt monda: tőletek függ, — már t. i. tőlünk — hogy mindezek törvénynyé váljanak: fogadjátok el a választási törvényjavaslatot, mely rósz, mely ezreket foszt meg választási jogától, én aztán szájizlelőül adok nektek utána csemegéket is: két czélt akart egyszerre elérni. Először azt, hogy a választási törvényjavaslat mielőbbi elfogadására pressiót gyakoroljon; másodszor, hogy az általa tölsorolt többi javaslatok netaláni elnapolásáért a felelősség súlyát az ellenzékre ruházza. Minthogy pedig a miniszter ur által használatba vett ezen fegyver, országgyűlésünk hátra levő rövid idejéből, — melynek czélszerü beosztása van most tárgyalás alatt: veszi erejét, igy azzal szoros összefüggésben van, vonatkozásaiban I közvetlenül a tárgyra tartozik, annak megvilá-