Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1869-459

459. országos ülés márezins 12. 1872. 337 juk ós akarjuk feltüntetni mint a milyen valósággal; ráfogással vádolnak bennünket; de mi nem felelünk, nem haragszunk, nem neheztelünk érette; ha méltóztatnak bennünket még nagyobb méltatlansággal, bármiféle váddal illetni, mi azt is békével tűrjük, mert azt hiszszük, hogy a türelem is azon egyik főntartó fegyvere a parlamentalismusnak, melyet a túlsó oldalról hat év óta nem igen láttunk koptatni; engedjék meg, hogy mi legalább e fegyvert használjuk akkor, midőn úgyis tehetetlen ellenzék vagyunk, nem mi vagyunk az erősebbek. Nem mondom én azt,travestálva a közmondást, hogy az okosabb enged,nem mondormhogy az erősebb enged, ha önöknek nincs kedvehozzá, de engedjék meg, ha mi azt mondjuk, hogy azon térre, melyre önök szorítottak bennünket: nem léphetünk, mikor még azt sem tudjuk, hogy miféle tér, vagy még csak tér is lesz-e az, melyre jónak láttak minket szorítani. Mi a türelem fegyverével folytatjuk a — nem mondom, hogy ránk dicsőséget hozó, de önöket sem gloriücáló — küzdelmet; folytatjuk azon öntudattal, melylyel folytattuk az eddig eltelt évek alatt, folytatjuk azon meggyőződéssel, hogy sem parlamentalismust, sem semmiféle törvényes jogot sem el nem játsunk, sem megsemmisíteni nem segítettünk, sem léhaságunkkal, sem tehetetlenségünkkel, türelmetlenségünkkel nem koczkáztatunk; hanem megyünk azon az utón, melyet legegyenesebbnek, legrövidebbnek, legezélhozvezetőbbnek hiszünk és vallunk. Azon két beszéd, melyet a t. miniszter urak ez alkalommal a tárgyhoz nem szólva tartottak, resumméja volt annak, a mit a jobboldali sajtó napok, de hetek óta bő lére eresztve naponként feltálal. Köszönetet szavazok a miniszter urnák, hogy ily rövid extractusban volt szives minket részeltetni. Hiszen különben is állítottunk már a homoeopathiának tanszéket, miután a megboldogult cultusminiszter nem valami nagy barátja volt a homoeopathiának: jól esik látni, ha a miniszteri széken ma már ül oly egyén, a ki legalább beszédbeli praxisban annak eleget kivan tenni; mondom, én részemről köszönetet szavazok neki, hogy a mit mondott, oly röviden adta elő, hogy még csak annyira sem terjedt beszéde, mint a mennyit például a jobb oldal napi lapjainak ma megjelent számai is hoznak. Megértjük mi az okos szót, uraim, ha kevés is. A sok még a jóból ie fölösleges és szükségtelen, annyival inkább a roszból, a mit egyik fülünkbe be, a másikon ki kell ereszteni. Mosdathatnak önök, mosdathatják a szerecsent: nem leszbelőle fehórj ha szerecsen, mosdathatnak bennünket, de megmaradunk mindig azoknak, a kik voltunk. K±PT. H. NAPLÓ 18^-1 JUCII. Megteszszük kötelességünket, és a mikor megtettük, elmegyünk. Hanem nem hagyjuk el a tért addig, mig itt állani nem a dicsvágy, a személyes ambitio, nem a hatalomra való törekvés és annak megtartását czélzó igyekezet: hanem a kötelesség teljesítése, a kötelességérzet parancsol nekünk. (Helyeslés a bal oldalon.) Sajnálom, hogy nem vehette tudomásul a pénzügyminiszter ur, — unalmas lehet rá nézve, megvallom, talán másra nézve is, — hanem szívesen teljesítem akkor, midőn időm és alkalmam van rá, még ellenfelem irányában is a méltányosságot, habár méltánytalanságban részesülök is. Hiszen kimondta a belügyminiszter ur ugy is, hogy pap vagyok és szégyen volna, ha nem követném az irás intését: „a ki téged kővel hajit, hajítsd meg azt kenyérrel." Ha a méltány; talanságot, ha a vádakat, a rágalmakat, a miket reánk ruház a jobb oldal, kőhajintásnak tekintik: én kötelességemnek tartom az ily módon ránk hajitott követ köszönet alakjában hajítani vissza mindenkor. Es azt hiszem, az ily méltányosság talán elősegítené kőztünk azon, ha nem egymással való egyetértést és türelmes engedékenységet, de különösen a jó ügy iránti kölcsönös érdeklődóst, minek kifolyása lehetne -— bár megengedem, alapjának is kellene lenni, — azon morális erő, melyre a pénzügyminiszter ur hivatkozott. Minket még annak semmivé tételével is vádol. Bizony t. jobb oldal, ez eszembe juttatja a „ktpus et agnus" meséjét; ha szinte nem is írjuk oda fölé nagy betűkkel. Kinek nem jut eszébe a mese, annak eszébe jut okvetlen a tanulság: „mutató nomine . . . rólad szól a mese." De nem akarok mesélni, t. ház, komoly nagyszerű dolog áll előttüuk; még most sem oszlott el hatása azon szép beszédnek, melyet a t. pénzügy, miniszter ur már emiitett tömörséggel barátainak éljen-rivalgásai közt tartott. Én teljesen méltánylom ezt, csak azt vagyok bátor kérni, hogy ha szólni ily komolysággal tudunk azon pillanatokban, azon tárgyakról, melyeknek nagyságát, melyeknek komolyságát pedig nem ugy veszszük, mint a mint hangoztatjuk, ebből az ide nem illő nagyszerüsködósből és fenségeskedésből itt tanúsítsunk tettleg egy kevéssé valódi jó akaratot, ott, hol nagyobbszerü jogoknak és érdekeknek kevesebb komolysággal való tractálása és könnyelműbb velők való elbánás, nemcsak magunknak, nemcsak a köztünk létezni kellő | egyetértésnek árt: hanem árt a nép jogainak ós a nép szabadságának is. (Helyeslés bal felől.) Mint mondom, t. ház, a hangnak az érte! lemmel és a tartalommal való szoros egysége ' szerintem azon vegyület, mely minden tekintet| ben a tökéletesség hatását gyakorolja az em43