Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1869-459

459. országos ülés márezins 12. 1872. 337 juk ós akarjuk feltüntetni mint a milyen való­sággal; ráfogással vádolnak bennünket; de mi nem felelünk, nem haragszunk, nem neheztelünk érette; ha méltóztatnak bennünket még nagyobb méltatlansággal, bármiféle váddal illetni, mi azt is békével tűrjük, mert azt hiszszük, hogy a tü­relem is azon egyik főntartó fegyvere a parla­mentalismusnak, melyet a túlsó oldalról hat év óta nem igen láttunk koptatni; engedjék meg, hogy mi legalább e fegyvert használjuk akkor, midőn úgyis tehetetlen ellenzék vagyunk, nem mi vagyunk az erősebbek. Nem mondom én azt,travestálva a közmondást, hogy az okosabb enged,nem mondormhogy az erő­sebb enged, ha önöknek nincs kedvehozzá, de enged­jék meg, ha mi azt mondjuk, hogy azon térre, melyre önök szorítottak bennünket: nem léphetünk, mikor még azt sem tudjuk, hogy miféle tér, vagy még csak tér is lesz-e az, melyre jónak láttak minket szorítani. Mi a türelem fegyverével foly­tatjuk a — nem mondom, hogy ránk dicsőséget hozó, de önöket sem gloriücáló — küzdelmet; folytatjuk azon öntudattal, melylyel folytattuk az eddig eltelt évek alatt, folytatjuk azon meg­győződéssel, hogy sem parlamentalismust, sem semmiféle törvényes jogot sem el nem ját­sunk, sem megsemmisíteni nem segítettünk, sem léhaságunkkal, sem tehetetlenségünkkel, türelmet­lenségünkkel nem koczkáztatunk; hanem megyünk azon az utón, melyet legegyenesebbnek, legrövi­debbnek, legezélhozvezetőbbnek hiszünk és vallunk. Azon két beszéd, melyet a t. miniszter urak ez alkalommal a tárgyhoz nem szólva tartottak, resumméja volt annak, a mit a jobboldali sajtó napok, de hetek óta bő lére eresztve naponként feltálal. Köszönetet szavazok a miniszter urnák, hogy ily rövid extractusban volt szives minket részeltetni. Hiszen különben is állítottunk már a ho­moeopathiának tanszéket, miután a megboldo­gult cultusminiszter nem valami nagy barátja volt a homoeopathiának: jól esik látni, ha a mi­niszteri széken ma már ül oly egyén, a ki leg­alább beszédbeli praxisban annak eleget kivan tenni; mondom, én részemről köszönetet szava­zok neki, hogy a mit mondott, oly röviden adta elő, hogy még csak annyira sem terjedt beszéde, mint a mennyit például a jobb oldal napi lapjainak ma megjelent számai is hoznak. Megértjük mi az okos szót, uraim, ha kevés is. A sok még a jóból ie fölösleges és szükségtelen, annyival inkább a roszból, a mit egyik fülünkbe be, a másikon ki kell ereszteni. Mosdathatnak önök, mosdathatják a szerecsent: nem leszbelőle fehórj ha szerecsen, mosdathatnak bennünket, de megmaradunk min­dig azoknak, a kik voltunk. K±PT. H. NAPLÓ 18^-1 JUCII. Megteszszük kötelességünket, és a mikor megtettük, elmegyünk. Hanem nem hagyjuk el a tért addig, mig itt állani nem a dicsvágy, a személyes ambitio, nem a hatalomra való törek­vés és annak megtartását czélzó igyekezet: ha­nem a kötelesség teljesítése, a kötelességérzet parancsol nekünk. (Helyeslés a bal oldalon.) Sajnálom, hogy nem vehette tudomásul a pénzügyminiszter ur, — unalmas lehet rá nézve, megvallom, talán másra nézve is, — hanem szí­vesen teljesítem akkor, midőn időm és alkalmam van rá, még ellenfelem irányában is a méltányos­ságot, habár méltánytalanságban részesülök is. Hiszen kimondta a belügyminiszter ur ugy is, hogy pap vagyok és szégyen volna, ha nem követném az irás intését: „a ki téged kővel ha­jit, hajítsd meg azt kenyérrel." Ha a méltány­; talanságot, ha a vádakat, a rágalmakat, a mi­ket reánk ruház a jobb oldal, kőhajintásnak tekintik: én kötelességemnek tartom az ily mó­don ránk hajitott követ köszönet alakjában hajítani vissza mindenkor. Es azt hiszem, az ily méltányosság talán elősegítené kőztünk azon, ha nem egymással való egyetértést és türelmes engedékenységet, de különösen a jó ügy iránti kölcsönös érdeklődóst, minek kifolyása lehetne -— bár megengedem, alapjának is kellene lenni, — azon morális erő, melyre a pénzügyminiszter ur hivatkozott. Min­ket még annak semmivé tételével is vádol. Bi­zony t. jobb oldal, ez eszembe juttatja a „ktpus et agnus" meséjét; ha szinte nem is írjuk oda fölé nagy betűkkel. Kinek nem jut eszébe a mese, annak eszébe jut okvetlen a tanulság: „mutató nomine . . . rólad szól a mese." De nem akarok mesélni, t. ház, komoly nagyszerű dolog áll előttüuk; még most sem oszlott el ha­tása azon szép beszédnek, melyet a t. pénzügy­, miniszter ur már emiitett tömörséggel barátai­nak éljen-rivalgásai közt tartott. Én teljesen méltánylom ezt, csak azt vagyok bátor kérni, hogy ha szólni ily komolysággal tudunk azon pillanatokban, azon tárgyakról, melyeknek nagy­ságát, melyeknek komolyságát pedig nem ugy veszszük, mint a mint hangoztatjuk, ebből az ide nem illő nagyszerüsködósből és fenségeske­désből itt tanúsítsunk tettleg egy kevéssé valódi jó akaratot, ott, hol nagyobbszerü jogoknak és érdekeknek kevesebb komolysággal való tractá­lása és könnyelműbb velők való elbánás, nemcsak magunknak, nemcsak a köztünk létezni kellő | egyetértésnek árt: hanem árt a nép jogainak ós a nép szabadságának is. (Helyeslés bal felől.) Mint mondom, t. ház, a hangnak az érte­! lemmel és a tartalommal való szoros egysége ' szerintem azon vegyület, mely minden tekintet­| ben a tökéletesség hatását gyakorolja az em­43

Next

/
Thumbnails
Contents