Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1869-459
459 orsságos ülés márciius 12. 1872, 31S szóljak. (Tóth Vilmos belügyminiszter elhagyja a terma) Úgy látszik felszólalásom czélját némileg már is elértem, mert a belügyminiszter ur távozott és ha végkép eltávoznak a miniszter urak is: czélunk akkor teljesen elérve lesz. {Derültség.) Azon kötelességet, t. ház, a melyet teljesiteni akarok, lehetőleg kímélettel és a gyöngédséggel összekötni óhajtván: megígérem, hogy én — a mennyire a tárgy fontossága megengedi röviden és csakis a vita alatti kérdéshez és a fönforgó indítványokhoz fogok szólani. Nem is azért szólalok föl, hogy az időt minden áron húzzam, halaszszam. Nem, t. ház — ámbár nem habozom bevallani, hogy én is azok közé tartozom, kik készek — ha kell — a végletekig küzdeni azon harezot, melyre önök bennünket kényszeritnek; de ezt hiszem, hogy a jelen tárgyalás folyamából, a szónokok által előadott érvek fontosságából, azoknak szorosan a tárgyra vonatkozásából, és azon figyelemből, melylyel a szónokokat megajándékozni méltóztattak : meggyőződtek a tisztelt túlsó oldalon is arról, hogy azon vita, mely most folyamatban van, a dolog természetéből foly. Es én, t. ház, oly nézetben vagyok, hogy azon a szélső oldalról proclamált és általunk is — ha kell — követett eljárást, hogy önöket agyonbeszéljük, hogy az időt húzzuk, halászszák; ezen eljárást mondom, még meg sem kezdettük (Derültség) ehhez mint utolsó fegyverhez csak akkor fogunk a házszabályok keretén belül nyúlni, midőn erre mint végső eszközre kényszerítve leszünk. A most fönforgó kérdés azonban, t. ház, magában véve oly fontos, hogy megérdemli a tüzetes vitát, és igy az ügy komolysága kénytelenített bennünket a szólásra; miért is addig, míg a kényszerűség nem parancsolja: a szélsőség fegyveréhez nem nyúlok; és pedig annál kevésbé, mert ha azt kérdezik tőlem: ha vajon gyönyörködöm-e azon harezban, melyet önök idéztek elő ? ha vajon helyeslem-e a fegyvereket, melyeket kezünkbe adtak? habozás nélkül azt fogom felelni, hogy bizonyára: — nem! — Ep az okozza bennem, t. h elkeseredést, hogy önök tapintatlanságukkal és hatalmaskodásaikkal ily térre juttattak bennünket. Legyenek meggyőződve, hogy a keserűség csak edzi az erőt a küzdelemre, és ezt tapasztalni fogják a kitartásban is. Azonban, t. ház, megígértem, hogy most csak a fönforgó tárgyhoz fogok szólni, és minthogy magamat az általam minden körülmény közt igen t. elnök ur rendre utasításának kitenni nem akarom: megígérem, hogy csakis azon kérdésekre fogok észrevételeket tenni, melyek szorosan a fönforgó indítványra vonatkoznak. A vita, t. ház, azon kérdés körül forog, hogy naponként hány óráig tartsunk üléseket. Egyik barátom azt indítványozza, hogy délelőtt kezdjük meg, és folytassuk délután. Másik barátunk azt indítványozza, hogy délelőtt, délután tartsunk parallel ülést. A harmadik, t. barátunk pedig azt kívánja, s az előttem szóló Tisza László t. képviselőtársam is azt óhajtja, hogy az ülések, mint eddig rendes időben 10—3 óráig tartassanak. Már most kérem ezen kérdés megbirálásánál különböző szempontokból kell kiindulni. Mindenekelőtt tisztába kell lennünk azzal, hogy szükséges-e az órák idejét meghosszabbítani? Es ha igenj: akkor vajon mi az az ok, mi ezen szükséget előidézte? Vajon kinek van igaza? Azon t, elvbarátomnak-e, ki azt állította, hogy a jobb oldali kormány hatalmaskodásának érdekét a nemzet érdeke fölé emeli. Vagy azon másik elvbarátomnak, ki azt mondja, hogy az egész ok csupán abban rejlik, hogy gr. Andrásy Gyula helyett, gr. Lónyay Menyhért foglalja el a miniszterelnöki széket ? Vagy annak van-e igaza, ki azt mondja, hogy a jobb oldal azért nem engedhet ; mert ha enged: Tóth Vilmos belügyminiszter ur megbukik; vagy pedig Tóth Vilmos belügyminiszter urnák van-e igaza, ki azt mondja, hogy a jobb oldal nem engedhet: mert hogy ne engedjen, az egész Európa érdeke. (Derültség bal felől.) Mondom, t. ház, ezen okokat nagyon komolyan figyelembe kell venni; és ha azokat megismerjük: akkor tisztában kell lennünk az iránt, hogy vajon elég nyomatékkal birnak-e azok, hogy ezek kedveért háttérbe szorítsunk más okokat, oly okokat, melyek speeialiter a kormány, illetőleg a jobb oldal érdekeivel nincsenek ugyan, de- a haza érdekeivel annál inkább állanak kapcsolatban. Ha mindezekkel, t. ház, tisztában vagyunk: akkor még azt is meg kell fontolnunk, hogy miután az ügyeket itt rendező szellem, miként tapasztaljuk, amabilis confusiót idézett elő, hogy vajon miként lehet ezen zavartól a t. házat megmenteni? és vajon miként lehetne az országot azon kártól, — a mely ezen zavarból kétségtelenül kifejlődik — megszabadítani? Midőn, t. ház, én csakis ezen szempontokkal fogok foglalkozni, azt hiszem, hogy a t. ház csak méltányolni fogja azon buzgóságomat, melylyel a házszabályok keretén belől maradok. Igaz ugyan, hogy a t. belügyminiszter urnák tegnapi fölszólalása, midőn t. i. azt mondja, hogy a jobb oldal nem engedhet, mert ez európai kérdés, ez európai érdek: ezen nagyfontosságú nyilatkozat provocal bennünket arra is, hogy az európai kérdéseket és európai érdekeket is tárgyaljuk. (Derültség.) De, t. ház, én eddig főleg hazám belügyeivel foglalkozván, bevallom, ••