Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1869-448

448. országos ülés íebruár 29. 1872. 23 ják, hogy Magyarország oda eljusson, de e perez­ben nem találják alkalmasnak. Én elhiszem, hogy meggyőződés dolga az, hogy a perez erre még nem jött el; de én, bár tisztelem meggyőződésüket, ellenkezőleg vagyok meggyőződve, s azt hiszem, hogy elfogadva ezen meggyőződésüket, ebből semmikép sem következ­tethető az, hogy az a határozati javaslatban ki ne legyen mondva. Én már minap fejtegettem azon eszmét, hogy politikai óhajokat nem elég érezni, mert ebből senki nem ért semmit, hanem azokat jelezni kell; mert máskép ugy fogunk járni, mint a bankügynél, midőn kimondá ugyan a kormánypárt, hogy igenis akarunk önálló ma­gyar bankot; de nem akarjuk, hogy e szó a tör­vényben ben legyen. Ha tehát a t. balközép őszintén óhajtja az átalános szavazati jogot: saj­nálom, hogy nem egyeznek bele abba, hogy ezen nemes óhajtás egyszersmind jelezve legyen a tör­vényben. Én a magam részéről meg vagyok győ­ződve, hogy Irányi t. barátom határozati ja­vaslatával és azon barátaink, kik ezen határozati javaslatot magukévá tették, nagy szolgálatot tettek az ügynek az által, hogy ezen nemes el­vet fölállították; ámbár fájdalmas meggyőződé­sem, hogy ezt a házban keresztülvinni ezúttal nem leszünk képesek. Engedje meg a t. ház, hogy néhány szót mondjak azon földről, melyen bölcsőmet ringatták, s a melyhez első gyermek­korom óta rendkívüli szeretettel ragaszkodom, Erdélyről; mert ne tagadjuk, hogy ebben fek­szik tulajdonkép az előttünk fekvő kérdésnek gyúpontja. Miért ? Azért, mert nincs az egész házban senki, ki kétségbe vonta azt, hogy az 1848-ki választási törvényt módosítani kell, s hogy annak hiányai vannak. De mi ismer­tetett és ismertetik el mint fő hiány í Épen az erdélyi állapot. Mindenki meg volt erről győ­ződve, hogy lehetetlen tovább haladni ily világos igazságtalanság mellett, ennélfogva mindenki természetesnek találta, mikor hallotta, hogy a kormány a választási törvény módosításával fog­lalkozik, hogy főkép e ponton fog módosítani; annyival nagyobb kellett, hogy legyen meglepe­tésünk, midőn láttuk, miszerint épen ezen pon­tot nem érintette, melyért főképen volt szükség a választási törvényt módosítani. T. ház, szükségesnek tartom, hogy a fő kér­désben szóljunk nyíltan, ne titkolózzunk senki előtt. A kormánypárt Erdélyben fön kívánja tar­tani a jelen állapotot, mert tart attól, hogy az ott létező nem magyar nemzetiség túlnyomó számmal fog az országházba jutni. Ezt ugy állítja föl, —• legalább barátai s mások előtt s ott, a hol nem diplomatiee kell szólani, — mint ma­gyar létkérdést, azért nem akar a létező állapo­ton változtatni, mert nagyon nagy magyar. T. ház! En azért épen mint magyar óhaj­tom az ellenkezőt. Nagyon rósz politika azt hinni, hogy ily eszközökkel fogjuk mi a nemze­tiségi kérdést megoldani. Ne méltóztassanak csudálkozni, t. ház, hogy oly gyakran hozok föl példát Olaszhonból. Ter­mészetes az, hogy az ember legtöbbet észlel azon országban, melyben legtovább él. Olaszországban nincsenek nemzetiségek. Ez tény; de a kik isme­rik Olaszországnak régi és közel múltját: tudják, hogy volt ott más valami, a mi sokkal inkább osztályokra szakította azon nemzetet, mint a mennyire szakítva volt s szakítva van a magyar nemzet: ez volt a municipialis szellem. Soha sem volt idő Magyarországon, midőn a nemzetiségek oly mereven álltak egymással szemben, mint álltak a különböző provincziák Olaszországban. A piemonti milliószorta jobban gyűlölte a lombardot, a toskániait, a nápolyit, mint a mennyire gyűlölheti a román, ha van román, a ki gyűlöli a magyart, a tótot, vagy a németet. S csakugyan láttuk, midőn az olasz egység létrejött, azt, hogy ez nem tűnt el egy­szerre. Létezett az igen sokáig és igen sok kel­lemetlen eseményre szolgáltatott alkalmat. Emlékezzünk csak azon időkre vissza, midőn a fővárosra vonatkozó eonventio létre jött, azon véres eseményekre, melyeknek színhelye Turin volt. Azon időben Olaszországnak bármelyik ré­szében egy piemontít nevezni annyi volt: mint egy nagy ellenségnek nevét említeni föl. Mikép egyengette ezt ki az olasz kormány ? ugy talán, hogy minél több jogot egy tartomány kezébe központosított ? Nem! Ellenkezőleg az által, hogy szigorúan alkalmazta az uniót, a kötelesség ós jogegyenlőséget. S mit láttunk? láttuk, hogy rövid időn ez oly hatást idézett elő, hogy már most Olaszország igazán egynek mondható. Mé­lyen meg vagyok győződve, hogy csakis ehhez hasonló politika enyésztetheti el Magyarországon a nemzetiségi kérdést. Hogy még egy rövid példát idézzek más országból. Alig néhány napja, hogy az angol parlamentben, épen midőn a választási törvény­nek egy részéről volt szó, az úgynevezett nem­zetiségekért lelkesedő képviselők ellenezték az uj reformokat, mert azt mondták, hogy ez Irland­ban túlnyomó erőre emelné az angol-elleneseket. Mit felelt erre maga az attorney-general for Ireland: „it is better to have them in the house of commons, as to see dis satisfaction in Ireland, and perhaps insurrection 0 . „Sokkal jobb őket birni itt a képviselőházban, mintsem hogy ott lássuk az elégedetlenséget s talán az insurrectiot.* így ítélnek az igazi államférfiak.

Next

/
Thumbnails
Contents