Képviselőházi napló, 1869. XXI. kötet • 1872. január 24–február 28.

Ülésnapok - 1869-433

*3S. országos üfés február 1- 1872. 65 váltotta be a t. képviselő ur igéretét, mert két­ségtelen, hogy a mit beszéde elején mondott a zárszámodásokra vonatkozólag és a mit be­széde végén mondott az adóreformra vonatkozó­lag : azok nagyon fontos, a ház által több alka­lommal kellőleg méltányolt tárgyak; de hogy azok nem a mai discussio keretébe tartoznak : azt ngy hiszem bővebben indokolni nem szüksé­ges. (Helyeslés jobb felöl.) Én tehát azokra nem kívánok refleetálni; el­lenben kötelességemnek tartom azokról szólni, a miket a t. képviselő ur tisztán a tárgyhoz ragaszkodva, a budget összeállítására vonatko­zólag előadott. Mindenekelőtt azt mondja a t. képviselő ur, hogy ellenmondást lát a pénzügyi bizottságnak ezen jelentésében előadott nézete között és a közt, a mit a pénzügyi bizottság a házban más alkalommal hangoztatott. Azt mondja t. i. hogy ellenmondás van abban: azt állítani, hogy a bizottság átvizsgálta a 70-ik évi zárszámodásokat, és azt állítani ezen jelen­tésben, hogy a pénzügyminiszter ur által értesült csak arról, hogy az államszámvevőszék ezt vagy amazt szándékozik a zárszámodások kapcsában beadandó jelentésével együtt előterjeszteni. Elő­ször rectifleálnom kell a dolgot. Nem áll az, a mit a t. képviselő ur mon­dott. A pénzügyi bizottság sohasem mondta, hogy az 1870-ki zárszámodásokat e ház helyett át­vizsgálta. Ezt a pénzügyi bizottság nem is kö­vetelhette magának a dolog természeténél fogva, és igy nem is mondta. Csak azt mondta, hogy a pénzügyminiszter ur különösen a fedezetre vo­natkozó zárszámodásokat a pénzügyi bizottág elé terjesztette. A pénzügyi bizottság összes jelentéseiben sehol egyebet a ház előtt nem emelt ki, mint azt, hogy az 1872-ik évi előirányzatba fölvett fede­zettisztán az 1870-ik évi tény leges jövedelmek alap­jára van fektetve. Ezt mondotta, mondhatta teljes joggal; mert fedezeti részét a zárszámadásoknak birta, látta az adatokat és azokat felhasználhatta, a mint fel is használta. A pénzügyi bizottság mint a pénzügymi­niszter költségvetéséhez benyújtott jelentésében az adónemek, a bevételek és az államjövedelmek minden részletére nézve kiemelte az 1870. évi zárszámadások eredményeit; de ezt csakis ezekre nézve tette. A pénzügyi bizottság egyéb jelen­tésében nem fog a képviselő ur találni hivatko­zást a zárszámadásokra ; a fedezetre nézve azon­ban kellett azokra hivatkozni: mert ezek képez­ték az előirányzat motivátióját. Hogy tehát a motivatio helyességéről meggyőződjék, meg­vizsgálta a részleteket a zárszámadásokban, de nem véleményt mondva terjesztette elő; ha­KKPV. H. NAPLÓ 18* l XX*. j nem csak mint adatokat, melyekből az 1872. ! budgetnek fedezeti részét, s nem azon zárszámadá­sokat lehet megítélni. Engedelmet kérek, e kö­zött és a között a mit most mondunk : semmi ellenmondás nincs. Mit mondunk most? azt mondjuk, hogy ér­tesültünk arról, hogy az államszámvevőszék a zárszámadásról szóló jelentése kapcsában szándé­kozik javaslatokat tenni a költségvetés alakjára vonatkozólag is. Már kérem mi ellenmondás van ebben ? Nem a zárszámadás az, amiről most szólunk, hanem hogy egy jelentés van még a pénzügyminiszter urnái a költségvetés alakjára vonatkozólag az államszámvevőszék részéről, és erről értesített bennünket a pénzügyminiszter ur. Ha tehát azt mondjuk, hogy egy dologról, a mely nem a zárszámadásokhoz tartozik, értesülés utján vettünk tudomást: nem azt mondjuk, hogy a zárszámodásokról is csak értesülés utján vet­tünk tudomást. Mi soha sem mondtuk, hogy is­merjük egyszersmind az államszámvevőszéknek jelentését a zárszámadásokról: mert az egészen más. Ez nem zárszámadás, ez külön jelentése a számvevőszéknek, a mi nem is a zárszámodásokra vonatkozik, hanem vonatkozik a költségvetés alakjára; tehát a t. képviselő ur teljesen félre­ismerte, hogy miről szól a bizottság jelentése, mert nem zárszámadásokról van szó azon jelen­tésben, a mit diffieultálni méltóztatott, és a melyben ellenmondást lát ; hanem szó van az államszámvevőszéknek, egy külön jelentéséről, a melyet igenis nem láttunk, hanem csak értesü­lés utján szereztünk tudomást róla. Tehát a közt és e közt ellenmondás nincs. Amit magára a költségvetés összeállítására nézve méltóztatott mondani, azokra nézve a kö­vetkezőket jegyzem meg. Azt méltóztatott állí­tani, hogy a pénzügyi bizottság maga is kiemeli jelentésében, hogy a költségvetés mai alakjá­ban sok hiányt tartalmaz s azon sok javítani való van. Ha tehát már a bizottság maga is bevall­ja, hogy annak egész alakja megváltoztatandó : miért modificált a most előttünk fekvő költség­vetés összeállításán egyet s mást? Engedelmet kérek, most ismét rectificálnom kell. Nem azt mondjuk, hogy egészen rosznak tartjuk annak alakját; csak azt mondjuk, hogy volna né­hány módosításunk, a melyeket proponálni kí­vánnánk ; de föntartjuk magunknak, hogy majd proponáljuk akkor: mikor a tárgy nagy fontos­ságánál fogva tüzetes vita tárgyává tétethetik, annál inkább; mert az államszámvevőszéknek ma­gának is vannak észrevételei a költségvetés alak­jára vonatkozólag; tehát czélszerübbnek tartot­tuk, hogy midőn az tárgyaltatik a ház előtt: a ' pénzügyi bizottság jelentése is ugyanazon alka­9

Next

/
Thumbnails
Contents