Képviselőházi napló, 1869. XXI. kötet • 1872. január 24–február 28.

Ülésnapok - 1869-430

430. országos ülés január 27. 1872. 51 ben okvetlenül s megmásithatlanul befejeztetvén, s végleg megszüntetvén, annak administrativ s rendőri teendőit a törvényhatóságok: a delegált bíróságokét pedig az addig életbe lépendő kirá­lyi törvényszékek átvehessék." Méltóztatnak látni, hogy az én utasításom határozottan szól. Sajnos azonban, hogy a té­nyek ós körülmények az én szándékomnál és rendeletemnél erősebbek voltak. Tény pedig az, hogy mig tavaly deczemberben 400 befogott rab volt, addig most a befogott rabok száma 800-ra szapo­rodott; nem mintha azóta ennyi uj bűnügy de­rittetett volna föl; hanem mert a rég megkezdett bűnügyek hálózata ennyi bűnrészest tüntetett elő; sőt jelenthetem, hogy ezekenfölül van 1400 bűnrészes szabad lábon. Én tehát megtettem és elkövettem a ma­gam részéről mindent a királyi biztosság mű­ködésének siettetésére és befejezésére; azonban a tények erősebbek lévén az én szándékomnál és rendeletemnél: az eljárást befejezni még eddig nem lehetett. Annak bizonyságául, hogy én a királyi biztosságot sokára föntartani épen nem szándékozom: csakis azt akarom kiemelni, hogy csak további 10 hónapra kértem meghosz­szabbitását, miután a királyi biztos maga azt jelentette nekem, hogy 10 hónap alatt bizton reményli működése végleges befejezését. A torturáról már tavaly többször történt itt említés, s az idén is felemlittetett az. Neve­zetesen Babes Vincze képviselő ur tavaly azt hozta föl. hogy egy bizonyos Saru nevű kétsai biró megkínoztatott egy Molnár nevezetű csend­biztos által. Az e tárgyban hozzám intézett interpel­latiora azt feleltem, hogy a királyi biztost fölhívtam, tegyen ez ügyről jelentést; és hogy a királyi biztos azt jelentette, hogy ő erről mitsem tud. Ezzel én nem értem be s fölhívtam Torontálme­gye törvényhatóságát, hogy az ügyet vizsgál­tassa meg. A megye a vizsgálatot el is ren­delte és a vizsgáló bizottság Liptay^ b. elnök­lete alatt el is járt tisztében. A vizsgálati iro­mányok itt feküsznek és ezekből kiderül, hogy Saru, kiről itt az mondatott, hogy kínoztatott, maga jelentette ki, hogy rajta semminemű kín­zás nem hajtatott végre. Sőt tovább megyek. Nehogy azon gyanú merüljön föl, melynek Miletics ur némileg kifejezést is adott, hogy az illető kínzott félelemből nem merte a rajta elkövetett kínzásokat bevallani, a többször em­iitett Saru nevű egyénről befogatása után néhány napra orvosi látlelet vétetett föl és ennek tanu­sága szerint rajta semminemű kinzás vagy erő­szakodás jele nem mutatkozott. Valamint tehát a múlt évben fölhozott vád minden kétségen kivül hamisnak bizonyult: ugy kénytelen vagyok a torturára vonatkozólag ez alkalommal előadottakat is a mesék országába tar­tozóknak nyilványitani. (Élénk helyeslés.) Elnök: A kik elfogadják, méltóztassanak felállni. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Esze­rint ezen czim alatt a belügyminisztérium rendkívüli költségvetésébe 133,500 trt. fölvétele megszavaztatik, Következik P. Szathmáry Károly határozati javaslata. Széll Kálmán előadó (olvassa): Az állandó pénzügyi bizottság jelentése P. Szath­máry Károly képviselő által benyújtott 909-ik számú indítvány tárgyában. Ezen indítvány a hasonszenvi gyógyszertan tanszéke mellett a gyógytan tanszékének felállí­tását sürgeti. A képviselőház 1870. február 26-án tar­tott 131. ülésében 1429, sz. a. hozott hatá­rozatában egy hasonszenvi tanszék felállítását el­rendelte. Tagadhatlan, hogy a gyógytan tanszéke ki­egészítő részét képezi a hasonszenvi tanfolyam­nak : a bizottság ez okból a képviselőház föntérin­tett határozatából folyónak tartja a hason­szenvészeti gyógytan tanszékének felállítását is. Miután azonban a hasonszenvészeti tanfo­lyamot csak nagyon kevés rendes hallgató láto­gatja és ezek közül is csak két orvosnövendék van: a bizottság nem látja még szükségét annak, hogy egy második rendes nasonszenvi tan szók rendes fizetés mellett már most felállittassék. Azért is a bizottság a második hasonszenvi tanszéket egy­előre, mint rendkívülit és fizetés nélkülit ajánlja rendszeresittetni, annál is inkább , mert a mi az uj tanszékeket illeti, tekintve azon sok hi­ányt, mely e részben az orvosi karnál mutat­kozik : a második hasonszenvi tanszék felállítását a bizottság épen nem sorolja a legszükségeseb­bek közé. Az orvosi karnál az orvosi tudomány és segédtudományok legfontosabb ágaira nézve oly nagy szükség van uj tanszékek felállítására, hogy ily körülmények között egy második hason­szenvi tanszéknek már most mint rendes tanszéknek rendszeresítése alig látszik indo­koltnak. Nem is mulaszthatja el a bizottság, hogy ezen alkalommal reá ne mutasson arra, hogy az egyetem és főleg annak orvosi kara, az érin­tetteken kivül is oly súlyos és oly égetően érez­hető hiányokban szenved, melyeken az egye­tem rendezésének keresztülvitele előtt is mielőbb segíteni kell. A tanszékek száma kevés; a parallel cur­susok a legfontosabb tantárgyakra hiányoznak. a practicus tanfolyamokban és átalában a tan­tárgyakban a legnagyobb szükséget szenved az

Next

/
Thumbnails
Contents