Képviselőházi napló, 1869. XXI. kötet • 1872. január 24–február 28.

Ülésnapok - 1869-438

43S. országos illés február 17. 1872. 133 hogy ha én azt mondottam, hogy az 1876-dik évet határidőül kitűzni nem tartom jónak : azzal nem azt értettem, hogy tehát határozatlan idóre létesítsük a provisoriumot; hanem azt, hogy csak akkor állapítsuk meg, az átmeneti intézkedések tartama ne most szabassák meg. De hiszen az általam is elfogadott határozati javaslatban is az van mondva, hogy a törvényhozás elé kerüljön az ügy, a határidő tehát fixirozandó az én nézetem szerint is; de nem most határozatlan időre, mely azon esélyeknek tehetne ki benüuket, a melyeket a t. képviselő ur is rajzolt. Nekem sincs eszemben a provisoriumot megállapítani; bár megvallom nem azon agály miatt, melynek a t. képviselő ur kifejezést adott, mondván: könnyen megtörténhetnék, hogy a túlsó fél kormánya, ha azon ellenünk mindig ellenséges irányt tanúsított pénzintézettel egyesül, meghiusítja törekvéseinket; mert én a túlsó fél kormányáról épen oly kevéssé tehetem fel azt, hogy valamely irántunk ellenséges irányzatú hatalommal szövetkezzék, mint amennyire lehetetlennek tartom ezt föltenni magamról. Horn Ede: T. ház! Köszönettel tartozom mindenekelőtt a t. pénzügyminiszter urnák azért, hogy szíveskedett tegnap visszautasított fölszólalásomnak ma engedni, és előadni a kormány nézetét ezen kérdésben. De hozzá teszem azonnal, hogy habár a jó akaratot móltánylom : abban, mit kaptunk, nincs meg a köszönet. Én a t. kormányt nézetei elmondására azért kértem tel, mert azon reményben voltam, hog3

r világosabban, jobban meg fogjuk tudni, mi a kormány szándéka, és mit lehet reményleni a legközelebbi jövőben ? Azonban azok után, miket a t. miniszter ur mondott, meglehet, hogy az én fölfogásomnak hiánya, — de meg kell vallanom, hogy még sokkal kevesebbet tudok most, mint tudtam azelőtt; szabadjon ez alkalommal kijelentenem, hogy átalában nagyon szerencsétlenül járunk egy angol intézménynyel, melyet néhány év óta átvettünk, s ez az enquéte-bizottság rendszere, így például néhány évvel ezelőtt a t. ház egy enquéte-bizottságot küldött ki az adóreform ügyében. Becsületesen, szorgalmasan dolgozott ezen bizottság, és munkálkodásának eredményét terjedelmes kötetekben összefoglalta, közzétette; de ezen kötetek egész sorozata ezen épület második vagy harmadik emeletén fekszik, és sem a ház, sem a közönség eddig figyelemre nem méltatta; és ha valaha egy későbbi nemzedék valamelyik Kerkapolyja foganatba veszi az adóreformokat : ezen könyveket nem is fogja többé becses anyagul használhatni, mert azok elavult, túlélt papirhalmazt fognak képezni. De még különösebben jártunk a bank-enquéte-bizottsággal. Igen nagy bajjal és nem minden ünnepélyesség nélkül jött létre ezen bizottság. Mindkét ház küldte ki azt, és mindkét ház legkitűnőbb pénzügyi tekintélyeit küldte oda. Ülései nyilvánosak voltak. Mind Cis-, mind Translajthániából hivattak meg szakférfiak; a hírlapok, a sajtó oda küldte reportereit; egyszóval, nagy apparátussal dolgozott azon bizottság. Két évig tartott ügynevezett munkálkodása. A ház, a sajtó sürgette jelentésének beterjesztését és később a beterjesztett jelentésnek tárgyalását. Yégre megérkezik a nagy nap, a várva várt vita; de hiában keressük itt a jelentés bemutatóját, hiában keressük azt, ki azt képviseli, védi, és a várva-várt országos enquéte-bizottságnak nagy jelentése helyett mit látunk? Nagyon t. képviselőtársunknak egy igen szerény, egy igen sovány indítványát. (Derültség.) Itt a helye, a franczia közmondással mondani: „Tant de bruit pour une omletté." lg tojás böjti étel, tehát ma nagyon időszerű. Annyi bizonyos minden esetre, hogy oly régi és elismert nemzetgazdasági és pénzügyi tekintély, mint minő Trefort Ágoston ur, ezen indítvány nemzésénél nem szorul a bizottság két évi országos előmunkálataira. Igaz ugyan, hogy nagyon t. Trefort Ágoston képviselőtársunk indokolásában azt törekedett kimutatni, hogy sajátképen nincs különbség az ő javaslata és a bizottság javaslata közt. E szellemben nyilatkozott tegnap Zsedényi képviselőtársam, s e szellemben nyilatkozott ma szintén a t. pénzügyminiszter ur is. Megvallom, én nagyon hajlandó vagyok igazat adni azon t. szónokoknak, t. barátom Simonyi Ernő ellenében, ki tegnap a két okmány közti különbségben visszatükrözve látta a változást, mely időközben a tényekben s a közvéleményben létre jött volna. Igaz ugyan, t. képviselőtársam Trefort ur javaslata nyomait viseli azon változásnak, mely a tényekben és a véleményekben két év óta létesült. De miképen? az a kérdés. Egy évvel ezelőtt, mikor a bizottság szövegezte az ő javaslatát, a tények legalább látszólagosan ós a közvetlen érdekelt körök véleménye ténylegesen a legszűkebb megoldás felé hajlott, azaz: a kiegyezkedés felé a bécsi bankkal. A kereskedelmi és ipar világ csakis azt látta lehetségesnek, és a bizottságnak ennek következtében volt elég bátorsága ezen megoldást nyíltan előtérbe állítani. Ma a megváltozott körülmények, a megváltozott hangulat következtében, még a jobb oldal sem meri nyíltan kimondani, hogy a bécsi bankkal egyezkedni kell, s azon nyilt, határozott javaslat helyébe oda állítja az értei-