Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.
Ülésnapok - 1869-412
u 412. országos ülés deczember 22. 1871. tanodáknak, melyekkel nem versenyeznek Európa tanodái mindenben — sokban igen — de mindenben nem. És az elemi tanodák helyes beosztása adja meg az amerikaiaknak a sikert, mely szellemileg és anyagilag fölül áll Európa minden országainak — megismerem a monarchiái intézmények folytán ekodhadt — állapotán. Én tehát a tanfelügyeletet elfogadom; majd midőn szó lesz magokról a tanfelügyelőkről; ezekre nézve akkorra föntartom magamnak nézeteim előadását. Meg kell még jegyeznem, miért szólalok fel átalánosságban és később a részletekben a közoktatásügynél : midőn a jelen kormánytól mint a közoktatási kormánytól is, átalában minden fillért megtagadni kívánunk. (Fölszólalás szélső hal felől: A vallásügyi minisztériumtól is!) Bocsánatot kérek, a vallásügyi minisztériumtól én is meg tagadni kívánom; de az oktatásügyitől nem kívánom megtagadni azért, mert a közoktatást politikai állásomnál is sokkal fontosabbnak tartom, és e részben, ha a többség azt mondja is erre, hogy mi ezen miniszter kezére nem szavaznánk meg semmit: ezt helyeslem; de hogy közoktatásügyünk mennyire lehet, elősegittessék : én a nép oktatására, a mit csak lehet, mindent megszavazni részemről kötelességemnek tartom. Itt átalánosságban még csak azt óhajtanám, miként már jeleztetett, hogy a vallásügyi tárcza minélelőbb megszüntessék; óhajtanám azonban ugy, hogy babérain szűnjék meg, azaz hogy a teljes vallásszabadságot nyilvánítsa. Én nem félek senkitől, mert a tetszvényeknek eltörlése akkor önmagától bekövetkeznék; uem félek sem Róma csalhatatlanságától, sem az ember, vagy bármily emberek istenitésétől, sem a jezsuitáktól; tehát nem ezen fekete internationaletól, bár megismerem, hogy ezek sokkal több bűnt és roszat követtek él eddigelé, mint amaz internationale, (Helyeslés szélső halról) ; hanem midőn ezt nyilvánítom óhajtanám, hogy a teljes vallásszabadság ne akként hozatnék létre az országban, hogy az annak természetével ellenkeznék, és hogy az által kivetkőztetve legyen polgári létéből, — ide értem például a papi nőtlenséget — mert azt tartom, hogy ennek eltörlése a hazában csakis a morált, az erkölcsiséget emelné (Helyeslés) és polgárokat, családokat adna vissza az egész országnak. (Helyeslés.) Ez legalább már eleve el lenne érve. Óhajtanám azt, mit Irányi Dániel képviselőtársam mondott, hogy t. i. a polgári házasság ne választaná el egyik polgárt a másiktól. Ily magasabb tekintetű jellemvonások azok, melyekből óhajtanám, hogy a vallásügyi miniszter a vallásszabadság törvényét e házban ke> resztül vivén: adja vissza a hazának a maga ! polgárait. Ezeket kívántam röviden jelezni azért, hogy midőn a részletekben ezekről egyenként lesz, szó, versenyezni kívánok, nem az ellenzék balközepével, — de a jobb oldallal; — s bocsásson meg nekem Sehwarez Gyula t. képviselőtársam, ha a helyett, hogy erre tegnap a balközépet hivta fel: helyesebb lett volna a jobb oldalt j felhívnia; — azért is, hogy adja vissza nekie azon kölcsönt, melyet t. barátom Schwarz Gyula, ! nála tett; midőn ugyanis a földművelési miniszter budgetje tárgyalásánál a 10,000 frtnyi szabad rendelkezési összegre nézve azt nyilvánította, hogy tudja, mikép a baloldal ő irányában nem viseltetik bizalommal: attól tehát nem kéri a megszavazást, hanem kéri a jobboldaltól, — Schwarz Gyula barátom jónak látta a megadás mellett szavazni; — jó! — tehát viszonzásul én azon jobb oldalt hivtam volna fel, mely jobb oldal, a miniszternek a rendelkezési alap megadása által bizalmat szavazott, s hivtam volna fel annyival inkább, mert annak segítsége nélkül semmit sem vihetünk keresztül; s osztozom is azon reményben, hogy hazánk népoktatási ügye lesz azon kérdés, melyben pártkülönbség nélkül megteszszük mindazt, amit hazánk nevezetes anyagi megterheltetése nélkül megtehetünk. Táncsics Mihály: Én kijelentem, hogy nem Madarász képviselő ur kedvéért állottam el szólásjogomtól {Derültség). Én azt akartam tudni, hogy a t. vallás- és közoktatási miniszter ur szándékozik-e e tárgyban még ma felelni? Elnök: Ha be lesz fejezve a vita, és senki szólásra följegyezve nem lesz: akkor a szó illeti az előadó és a miniszter urat. Ha tehát a képviselő ur eláll a szótól: a vita be lesz fejezve. Táncsics Mihály: Elállók. Elnök: E szerint az átalános vita be van fejezve. A miniszter urat illeti a szó. Pauler Tivadar vallás- és közoktatási miniszter: T. ház! Midőn az átalános vita befejezésével szót emelek, mindenekelőtt örömmel kell constatálnom, hogy ezen több napra terjedt és rám nézve sok tekintetben tanulságos vitában minden szónok a háznak minden részéről a közoktatásnak fontosságát ham?súlyozta, annak érdekei előmozdítása iránt készségét nyilvánította. Örvendetes tanúsága ez annak, hogy habár pártérdekre nézve különbözünk is; van egy szent érdek, mely mindnyájunkat egyesit, és ezen érdek a közművelődés érdeke, amely a haza nagyságával, a haza fejlődésével, a haza boldogságával legszorosabb összeköttetésben van.