Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.

Ülésnapok - 1869-412

33 412. országos ülés deezember 22. 1871. e vidéknek máris több vasútja is legyen, vagy hogy mikor, mily föltételek mellett és körülmé­nyek közt akar a kormány erről gondoskodni ? E tekintetben igen is érdemleges feleletet lehetne adni: megmondván, hogy az ott minden esetre első sorban indicált vasút, az orsovai , szoros összeköttetésben van a moldva-oláhországi kap­csolatok kérdésével s egyoldalulag ettől függetlenül csakis a közhaza érdeke ellen lenne praecipitál­ható: ez az oka, hogy a magyar kormány még eddig nem gondoskodott egy másik nagy forgalmi eszkőz létesítésének kezdeményezéséről azon vi­déken. Egyébiránt, hogy mennyire érzi a kor­mány egy ily további nagy közlekedési út ottan létesithetésónek fontosságát: az a közlekedési minisztérium budgetjének tárgyalása folytán mon­dottakból a t. ház előtt ismeretes. Továbbá kérdezi a t. képviselő ur: „Van-e tudomása a kormánynak arról, hogy a Béga­csatorna czéljának meg nem felelő kiépítése Temes, Berzava, Beregszó és több kisebb folyó szabálytalan léte a földmivelő vetéseit, házát, sőt életét minden perczben veszélyezteti." Ez ismét oly dolog, a mit nem tudni úgy­szólván teljesen lehetetlen; hanem a Béga-csa­tornának hibás keresztülvitele és kiépítése, a mi oly veszélyeket rejt magában: szintén nem a magyar kormány müve, és mint a t. képviselő ur kiemelé, hogy az állam vasutat nem a magyar kormány hozta létre: ép ugy kiemelhette volna, hogy a Béga-csatornának hibás keresztülvitele sem annak a müve, s igy azt hibájául felróni nem lehet. De igen is hibája lenne: ha lehető jóvá­tételéről nem gondoskodnék. A kormány azon­ban gondoskodott arról, hogy a baj, mely két­ségen kivül létezik, és mely igen érzékeny csa­pásokkal jár: lehetőleg orvosoltassék. Ennek a létező állaipot teljes és tüzetes ismerete képezi előfeltételét és a felvételek, melyeknek kellő megállapítása után lehet csak tervezésre is gon­dolni, annyival inkább pedig a munkát egy megállapítandó terv alapján eszközölni: folya­matban vannak hosszabb idő óta. Különösen a vizek legnagyobb állását hasz­nálta a kormány alkalmul arra, hogy az akkori niveaut megállapittassa, melyet a legnagyobb pontosságú méréseknél is biztosabban maga a természet, a víz jelölt ki annak idejében. Fölvé­telére gond volt és ezen munkálatok kiegészítése most az illetékes szakférfiak által folyamatban van, és ha egyszer befejeztetik: akkor lesz rend­jén, hogy európai tekintélyek közbenjőttével is a megfelelő tervezet harmonicus egész gyanánt elkészíttessék, minek megtörténtével annak meg­valósítása iránt a törvényhozás előtt a kormány a maga részéről a kellő kezdeményezést meg­tenni el nem mulasztandja. Végre negyedszer azt kérdi a képviselő ur: „Ha minderről tudomása van, készitett-e oly terveket és tett-e oly intézkedéseket, melyek le­hetővé teszik : hogy azon munkálatok , melyek által fennemlitett bajok elhárittatnak, mielőbb foganatosíttathatnának, tekintve, hogy ezáltal a forgalom, kereskedelem, ipar és biztonság eme­lése mellett, épen most ezen munkák mielőbbi megkezdése által az ott súlyos csapások alati szenvedő szorgalmatos és tevékeny népnek al­kalmat nyújtana kétségbeejtő állapotának köny­nyebbitésére V Ami a vizszabályozást és útépítést illetőleg mondható volt: épen voltam szerencsés előadni; amit ettől függetlenül tenni lehet: ez részint munkában van, részint legközelebb meg lesz indí­tandó. Munkában van magának a Bégának és a vele egy szerkezetet képező vizeknek legalább palliativ módon szabályozása, mire a képviselő­ház a közlekedési miniszternek legközelebb jelen­tékeny összeget méltóztatott megszavazni. De társadalmi téren társadalmi erőkkel is nem egy munka indíttatott meg, csakhogy e rész­ben sajnálom, hogy egyébről is van tudomásom, mint a mit a t. képviselő ur felhozott: neveze­tesen arról, hogy a társadalmi tevékenység által már is nyújtott munkák nem vétettek azon mérv­ben igénybe a csapások által sújtottak által, mint a mennyire ez óhajtandó volna. Tessék a t. képviselő urnák magát ezen tár­sadalmi téren megindított munkák vezetőivel érint­kezésbe tenni, és ép ugy meg fogja hallani, a mint én meghallám, hogy nekik, daczára a kép­viselő ur által rajzolt Ínségnek, épen azon mun­káknál sincs elég munkásuk, a melyeknek ren­deltetésök az, hogy hasonló csapások addig mér­sékeltessenek, míg e bajt gyökeresen Is lehet or­vosolni. Egyébiránt ugyanazon vidéken jelentékeny munkákra közel kilátás van, melyeknek részle­tezését ez idő szerint nem érzem hivatásomnak; de megtörténhetik, hogy ez irányban a kormány a képviselőház legközelebbi egybejőtte után csak­hamar előterjesztéseket lesz képes tehetni. Ezeket az illető vidék megnyugtatására már most előadni kötelességemnek tartottam. (He­lyeslés.) Wirkner Lajos: T. ház! Mindenek­előtt ki kell nyilatkoztatnom, hogy szándékom nem volt, nem is lehetett a t. minisztériumnak a geográfiában leczkét adni, a t. miniszter ur feleletének többi részére és ígéreteire csak azt mondhatom, hogy én a válasz által megvagyok nyugtatva.

Next

/
Thumbnails
Contents