Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.

Ülésnapok - 1869-411

411. országos ülés deczemfeer 21. 1871. 35 ges az állam és az állam polgárainak vagyo­nosodása ezekkel párhuzamosan, ezeket is figye­lembe véve igenis szükséges megtenni mindazt, amit csak a közmivelődés érdekében lehet; de azt ne higyjük t. ház, hogy itt az egyedüli teendő és oly teendő, a mely rögtön meg is hozza az eredményt: az egyes, a tanügygyei foglalkozó férfiak fizetésének fölemelése. E kér­désben már sokszor félremagyaráztattak sza­vaim ; ép azért nyilvánítani kivánom, hogy egy­átalán azt, hogy azoknak, kik az ország és a nemzet ezen legszentebb ügyével foglalkoznak, fizetésök emeltessék mindaddig, mig az a lehe­tőség határain tul nem megy: nem elleneztem soha, nem ellenzem ma sem. Hivatkozhatom arra, hogy nyilvános pályámon legelső lépteim épen arra voltak irányozva, hogy részint a népoktatás, részint a középoktatással foglalko­zóknak anyagi helyzetét javítani saját körömben igyekeztem. De midőn ezt előre bocsátottam, hasonlag megjegyzem azt is, hogy ne várjunk ám ettől oly rögtön eredményt. Mert vagy igaz az, hogy oly díjazás mellett, minő eddig volt: jó tanerő­ket kapni nem lehetett, vagy nem ? Ha igaz, hogy nem lehetett jó tanerőket kapni, az által, hogy a fizetéseket felemeljük: nem lesznek azok azonnal jókká. Ha pedig nem igaz, hogy nem lehetett jó tanerőket kapni, ha lehetett: akkor azt tartom, hogy anyagi erőnk által is megbírt fokozatos fizetésfelemelésekkel sikerülni fog ezeket megtartani. Ismétlem, tudom, hogy különösösen a nép­oktatással foglalkozók helyzete igen sok helyen, fájdalom, nagyon rósz. Tudom, hogy középiskoláink, és egyetemünk tanárainak fizetése sem olyan, milyen kívánatos volna. Kész is vagyok mindé Ű lehetőt megsza­vazni, hogy ezek fizetései javíttassanak; de va­lóban uraim, mielőtt milliókat és milliókat sza­vazunk meg e czélra, hogy az aztán sikerre is vezessen: szükséges volna, a mit tegnap egy kép­viselőtársam emiitett, hogy igenis szavazzuk meg az ősszegeket, de epuráljuk is a testületet. Mért az, hogy a tanügy számára nagyobb fize­tés megszavazásával jobb tanerők megnyerheté­sót biztosítsuk: helyes és szükséges; de abban, hogy minden különböztetes nélkül alkalmatlan tanerőket is nagyobb fizetésben részesítsünk, a tanügyre nézve hasznot egyátalán nem látok. Megvan tehát korlátja, nézetem szerint, annak, a mennyire ezen legszentebb ügyben is menni lehet, és én legalább még mindazt, mit lehetőnek látok jelen pénzügyi helyzetünkben, legyen az proponálva akár intézetek felállítására, akár a tanerők jobb díjazására: elfogom fogadni; kénytelen vagyok mégis kijelenteni, hogy ha csak készen nem vagyunk arra, miszerint — mi­től egyébiránt én nem ijedek vissza magam ré­széről, ha megtétetik — hogy közoktatás czimén 20 — 30%-kal emeljük fel az egyenes adót; ne méltóztassanak túlságos kivánatokat tenni, mi­vel, méltóztassanak megengedni, én is tettem annak idejében erre számítást, csak az, hogy népnevelésünket állami költség utján oda emel­jük, hol állania kellene, nem egyszerre befekte­tendő, de évenkénti 14—15 millióba kerülne. Tegyünk meg tehát minden lehetőt; de mérjük mégis követelményeinket az anyagi hely­zethez, az adófizetők anyagi helyzetéhez, kiket nem szabad még e szent szélért sem túlterhelni; mert hiába állítanánk legüdvösebb intézeteket: ha megsemmisítjük, tönkrejuttatjuk azokat, kik­nek javáért azok felállíttattak. Ezeknek előrebocsátása után átalánosság­ban a költségvetést elfogadom. Elnök: Közel levén 3 óra, az ülést fel­oszlatom. Ha a t. ház beleegyezik, a holnapi ülés napirendjén következők lennének: 1. Néhány kérvény tárgyalása, melyek elő­zetes véleményadás végett tétettek át a bi­zottsághoz ; 2. Harmadszori felolvasása a ma részletesen tárgyalt törvényjavaslatoknak; 3. A budget-vita folytatása. Az üUs végződik d. u. 3 órakor. 5"*'

Next

/
Thumbnails
Contents