Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.

Ülésnapok - 1869-411

411. országos ülés deezemlier 21. 1871. 72 örvendetes az, hogy ezen kitűnő embereket is jónak látta a miniszter ur nem fő, hanem csak másodrangú tanfelügyelői minőségben kinevezni, pedig nagyon tudhatta, mennyi a panasz ezen főtanfelügyelők egész serege ellen, kiknek helyét tehát az érdemesek számára tarthatta volna nyitva. — Ha az ember a vidéken jár; nem hall egyebet, mint panaszt ezen tanfelügyelők ellen. Felső-Magyarországban van egy tanfelügyelő — és itt a házban van egy képviselő, a ki ez adataimért jót áll, — a ki nem is lakik kerületében. Keresték őt hetekig, kereste a biró, a szolgabíró és a pap is (Derültség), de nem találták : végre ráakadtak egy más vármegyében és ekkor azt mondta, hogy minden második szerdán Szikszón lehet vele találkozni a hetivásáron., (Élénk átalános derültség.) Uraim! Nem akarok e dologban tovább menni: különben nálam egész halmaza van a leveleknek, a melyeket részint barátaim, részint idegenek intéztek hozzám, és egész seregével láttak el a legmulattatóbb illustratiókkal a tanfelügyelők nagy részének élhetetlenségéröl. Ha ennyire megrovandó és kevés kivétellel tudjuk miért, hogy tudniillik a múlt ülésszak alatt is kevéssel a választások előtt, és körülbelül 6 hónappal már a törvény szentesítése után neveztettek ki; ha, mondom, annyira okunk van is kikelni azon egyének ellen: kevés kivétellel, nagyon sajnálom, hogy a képviselőházban mégis nagy azon t. képviselők száma, kiknek egyátalában csak keserűséggel lehet gondolniuk a tanfelügyelői intézményre. Pedig azt talán fölösleges mondanom, hogy e házban mindenki belátja a tanfelügyelet szükségességét. Hogy a protestáns hitfelekezetüek nem érzik ennek anynyira szükségét: az természetes; mert saját körükben a felügyelet már felekezetileg annyira organisálva van mégis, hogy ők azon nyomorról, melyben e részben a kath. iskolák vannak: fogalommal sem igen bírnak. (Felkiáltások : De bírunk mi is!) Nagyon sajátszerű helyzetben van tehát az ember, midőn azt mondják, — pedig lehetetlen az embernek azt nem mondania — hogy tanfelügyelőségünkre nagy összeg dobatik ki; ezen összeg úgyszólván veszendőbe megy, az illetők nem értékesíthetik azt: és mégis azt kell bevallanunk, hogy egyrészt csakis ez az oka annak, hogy azon összeg meddőn pazaroltatik el, miszerint a tanfelügyelők száma — szinte félve mondom ki — csekély. Ott van Belgium, 536 • mértföldnyi területén 50 világi és 50 felekezeti tanfelügyelő van; Magyarország némely részében 5 — 600 község esik egy tanfelügyelőre. Azt mondják uraim, fordítsuk e pénzt iskolákra, adjuk a községeknek, hogy .állítsanak iskolákat > minek akkor tanfelügyelő, ha nincs még iskola. De ki fogja a községeket arra buzdítani, hogy a szükséges iskolákat felállítsák 1 ki fogja azon ébresztő, lendítő lökést adni a pangásban sínylődő községeknek, ha nem a tanfelügyelő? Hisz azt csak nem fogják kívánni, hogy a minisztérium osztálytanácsosai, titkárai, fogalmazói járják rendre a községeket és buzdítsák a falusi tanácsot arra, hogy állítsanak fel már valahára iskolát a törvény értelmében, s ha fölállították: tartsák is azt meg a törvény értelmében. Én őszintén kimondom nézetemet, habár tudom azt, hogy sokak tetszésével nem találkozom: a tanfelügyelői intézményt szükségesnek tartom. (Helyeslés a jobb oldalról.) Azt azonban jelen szerkezetében haszontalannak tartom. (Helyeslés bal felől.) Nagyon kérem a t. miniszter urat, foglalkozzék e tárgygyal és igyekezzék e tekintetben is segédkezet nyújtani a háznak, ha netalán az 1868. XXXVIII. törvényczikk revisiója szőnyegre kerül. Sajátszerű valóban, hogy 5000 lakosnál nagyobb községekre a törvény által ráparancsolt felsőbb népiskoláink és polgári tanodáink sem akarnak egyátalán létrejönni. Akkor midőn 1868-ban az ülésszak végével e törvény tárgyaltatott: vérmes reményeket kötöttek községeink hazafias ügyszeretetéhez, áldozatkészségéhez. Én ekkor más nézetben voltam, azt mondták, nem tisztelem, nem ismerem a nemzetnek hazafias lelkesülését; eddig nem tehettek semmit e téren a nyomás miatt : most meg tognak tenni mindent, és pár év alatt megfogjuk látni, hogy szükségtelen azon sanctio, melyet ama törvény 23. §-ába akartam bevinni a kötelező iskolázás érdekében. És mi történt 1868 óta? Már körülbelül 3 — 4 év folyt le és látjuk, — a miniszter ur maga constatálja — hogy községeink önmagoktól iskolákat nem állítanak fel, még államsegélyért sem igen folyamodnak ott, hol rajok leginkább szükség lehetne. Szomorú dolog, és ez ismét csak arra figyelmeztet, hogy habár a szabad verseny szelleme a humanitás, a méltányosság szelleme, mely e törvényt átlengi, kitűnő is: tagadhatlan az, hogy el volt hibázva számitásunk akkor, midőn községeink túlnyomó részének hazafias iskolaállitó és iskoláztató áldozatkész képességére oly nagy súlyt fektettünk. Revideáljuk a törvényt, adjunk abba más feltételeket: és meg fogjuk látni, hogy kevesebb költséggel is többet fogunk elérni. Sajnálom, hogy a kisdedóvodákat is oly roszul karolta fel a t. ház. Kérem, a t. házat a szegéűy emberiség nevében, vegye elő e tárgvat, legalább a 4*