Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.
Ülésnapok - 1869-421
246 421. országos üks január 16. 1872. zaflas akaratával keresztül hatolni, melyet én részemről kétségbe nem vonok. Tisztelt ház! Mindamellett korántsem mondom én azt, hogy a honvédelem tekintetében nem történt semmi; sőt inkább egész őszinteséggel és örömmel vallom be azt % hogy igenis történt sok: csakhogy nem elég. Enis ugy, mint e háznak igen sok tagja, künn voltam annak idején a váczi táborban, és örömmel láttam ifjúságunkat, hogy mennyire haladt. Egyébiránt nem is vártam mást, mert hiszen: a t. háznak jelenlévő tagjai közül legtöbben már sokkal súlyosabb viszonyok közt tapasztalták azt, hogy a magyar ifjúságból rövid idő alatt milyen katonát lehet képezni. Tehát abban nem kételkedem, hogy ez menni fog; de a hiányokat érzem nagyon, s azért említem fel hogy pl. a tüzérség hiányát a mitrailleusok jelenléte korántsem pótolja. A lovasság, meggyőződésem szerint, kevés és nincs arányban a gyalogsággal. A lovasság kiképezésére nézve az irányt nem tartom egészen helyesnek. Az inkább mint sorlovasság mutatkozott, pedig felfogásom szerint a honvédségnek portyázási, előőrsi szolgálatra képzett lovassággal kell birnia. Azt hiszem, hogy ugyanazon pénzzel talán még egyszer annyi, valamivel könnyebben fölfegyverzett és egyszerűbben begyakorolt lovasságot lehetne fölállítani, és erre nagyobb súlyt fektetek. A bemutatott utászok, engem nem elégítettek ki. Az nem más, mint a sor katonaság ezredeiben levő utászoknak összeállítása. En azt kívánom, hogy a honvédségnek valóságos pionier-jai legyenek. Arra természetes, hogy 8—10 hét nem elég; arra 2—3 év kell, hogy kiJiépeztessenek, de a magyar honvédségnek ilyes csapatra mulhatlanul szüksége van. Ezen hiányok fedezését ajánlom a honvédelmi minisztérium figyelmébe. Igen t. barátom Várady Gábor azt emlitette, hogy az uj előléptetési rendszer oly rendkívüli jó, (Várady: nem azt mondottam) azaz nagy haladást tüntet elő. Bizonyos tekintetben igen ; de más tekintetben talán elkerülte t. barátom figyelmét, hogy az előléptetési rendszer a 48—49-iki honvédségből átlépett tisztekre nézve hátrányos; ezt pedig az igen t. miniszterelnök úrhoz, mint honvédelmi miniszterhez mondom, mert az nem tisztán katonai ügy, hanem a politikával is összefügg. En igen nagy súlyt fektetek arra, hogy a honvédségben létező tiszti kar között, akár az 1848—49-iki honvédségből lett legyen az átlépés, akár a sorkatonaságból lépett át az egyén: semminemű tekintetben, se az előléptetésre se a rendes szolgálattételre, se a nyugdíjazási előnyökre nézve semminemű különbség ne legyen. Én nem akarom senkinek érdemeit túlságosan kiemelni, sem pedig a másiknak érdemeiből valamit levonni, hanem azon meggyőződésben élek, hogy a politikai eszélyesség is azt parancsolja, miként erre különös gondja legyen az igen t. miniszterelnöknek. A magyar nemzet sajátságos tünemény, Európában. A mai világban is rendkívül moDarchicusnak bizonyította magát. Ez uraim ritkaság. A magyar nemzet a legújabb időben nemcsak monarchieusnak, hanem ismételve dynasticusnak bizonyította be magát, (Madarász: megmutatta negyvenktlenczbenj és ki az 1848—49-ki eseményekből azokat nyugodtan megítélve következtet: talán más cousequentiarajön, mintáz igen t. mellettem szólott képviselő ur, a ki más szempontból Ítélte meg az 1848-iki eseményeket, mint én, és a tények igazolják véleményemet, mert a dolgok rósz fordulata akkor állott be, midőn ez érzelmek megsértése meghasonlást szült. Én az ujabb történelemből azt tapasztalom, hogy ez a mi nemzetünk e tekintetben majdnem az unicumok között áll, e hangalatnak ápolása pedig bizonyosan érdekében áll a dynastiának. E tekintetben mindent kímélni akarnék, a mi netalán azon kegyeletnek megsértésére volna irányozva, melyet szerintem különösen a magyar fajnak érdekében fön kellene tartani. Ezeket elmondva pártolom mindenekelőtt t. barátom Tisza Kálmán indítványát, mert csak azon az utón lehet elérni az olcsó és megfelelő nemzeti hadsereg felállítását, és pártolom szintén igen t. barátom Várady Gábor határozati javaslatát, melyet alá is irtam, mert az is azon kegyeletnek kifejezése, melyeket végszavamban érintettem. (Élénk helyeslés hal felől.) Simonyi Lajos b. : T. képviselőház! (Halljuk!) A honvédségi csapatokat ugy mint azok jelenleg szervezve vannak, (Halljuk!) én sem tartom kellőleg alkottatva arra nézve, hogy a haza biztosságát fentartsák. Ámbár erről meg vagyok győződve, ámbár továbbá tudom azt is, hogy ezen költségvetés megszavazása által ismét súlyos terheket rovunk e haza adózó népeire: mindamellett kész vagyok, — nem akarván a nemzetet ezen hiányzó védelemtől megfosztani, — ezen költségvetést átalánosan részletes tárgyalás alapjául elfogadni, és pedig azon szándékkal, hogy az abban előirányzott összegeket megszavazom. Igaz, van nekünk ezen honvédségünkön kivül egy közös hadseregünk (Halljuk); melyhez évenkint tartozunk több mint 30,000 ujjonczot adni, és oly nagy összeget fizetni ezen hadsereg fenntartására, mely felülmúlja a 22 milliót; mindamellett miután ezen sereg szervezésébe és alkotásába semmi közvetlen beszólásunk nincs: én