Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.
Ülésnapok - 1869-420
218 420. országos tilos jaanér 15. 1872. a t. miniszter ur alaki indítványa elfogadtatnék, akkor e tárgy szőnyegre fog kerülni; miután azonban a t. miniszter ur positiv indítványt nem tett, hanem csak fölemiitette, hogy itt három alternatíva van: én azt, egy positiv indítvány alakjában akarom előterjeszteni, a mit külöDÖsen az újvidéki patronatus e tekintetben kivan, és kérem a t. házat, méltóztassék ezen indítványt is a pénzügyi bizottsághoz utasítani, hogy azt tárgyalás alá vévén, erről is jelentést tegyen a t. házhoz. (Helyeslés.) Indítványom ez: Indítvány. Az újvidéki gymnasium segélyezésére a minisztérium által előirányzott 8000 forintnyi összeg minden feltétel nélkül megszavaztatik, s ennek folytán a múlt évi 306. ülésben 3314. sz. a. hozott országgyűlési határozat — mely szerint ezen összeg azon feltételek alatt szavaztatott meg, hogy az állam a tantervet megállapítsa és a tanárok kinevezési jogát azon arányban gyakorolja, a melyben az állam által segély kép adandó összeg áll az intézet összes költségeihez, — hatályon kivül helyeztetik. Elnök: Méltóztatik a t. ház a harmadik tételt ugy amint van, elfogadni? Pauler Tivadar közoktatási mi* niszter : T. ház! Indítványomat, melyet írásban van szerencsém beadni, következőleg formulázom : az újvidéki szerb gymnasium segélyezésére vonatkozó tételt függőben tartatni, s a felállítandó államgymnasium iránti javaslatot a pénzügyi bizottsághoz utasíttatni kérem. Elnök : Elfogadja a t. ház az indítványt ? (Elfogadjuk !) Méltóztatik a Maximovits képviselő ur indítványát is elfogadni ? {Felkiáltások : Nem fogadjuk el.') Madarász Józsefi Engedelmet kérek, hiszen nem elfogadásról van szó, hanem arról, hogy az indítvány a pénzügyi bizottsághoz utasíttassák : tehát miért ne lehetne odautasitani ? {Felkiáltások : Oda utasittatik !) Elnök : Tehát ez is oda utasittatik. Mihályi Péter jegyző (olvassa:) A budai nőtanitó-képezde építésére 75,000 frt. Kautz Gyula előadó: T. ház! A pénzügyi bizottságnak ezen pontra vonatkozólag kővetkező előterjesztése van : c) A budai nőtanitókópezde építésére előirányzott 75,000 forint, tekintettel az 1872-ik évi költségvetésben előirányzott nagy hiányra, e helyen törlendő volna, azon kijelentéssel, hogy ez összeg a népnevelési szükségletekre a rendes költségvetés 38-ik rovata alatt megszavazásra ajánlott 703,000 forintból fedeztessék, tekintettel arra, hogy azon összeg egy része hasonló czélra, iskolák felállítására fordittatik, átalában pedig a tanítóképezde ügye a népnevelés egyik legfontosabb részét képezi. Irányi Dániel: T. ház! Ha azon őszszeg, mely a népnevelési szükségletekre előirányoztatik, valamely nagy összeg volna : akkor még érteném a pénzügyi bizottság indítványát, j mely szerint abból 75,000 forintot levonni akar; de mikor az összes népnevelési szükségletekre 700,000-t szavazunk meg, tehát mint Csengery képviselő urigen helyesen jegyezte meg, 100,000 forinttal kevesebbet mint Pestvárosa: akkor ebből még 75,000 frtot, vagyis Vio részt levonni egy, népnevelési czélra ugyan, de a mely egészen üülön áll: ez megvallom, oly megfoghatlan i gazdálkodás, melyet én nem pártolhatok, s re/ menyiem a többség sem fogja pártolni. Én tehát a miniszter indítványára szavazok, és kérem a t. házat, méltóztassék a budai nőtanitó-képezde építésére előszámitott 75,000 frtot elfogadni. (Helyeslés.) Kautz Gyula előadó: Nekem kötelességem a pénzügyi bizottság szempontjából a jelentésemben felvett tételre nézve az inditványványhoz ragaszkodni. Az előttem szóló t. képviselő ur talán nem méltóztatott figyelni arra, hogy a jelentésben világos indokolás, habár nagyon röviden, de foglaltatik, melyben az mondatik: hogy tekintettel az 1872-ik évi költségvetésben előirányzott nagy hiányra, ós tekintettel arra, hogy azon összeg egy része hasonló czélra, iskolák felállítására fordittatik; átalában pedig a tanítóképezde ügye a népnevelés egyik legfontosabb részét képezi. Méltóztassék ezen felvilágosítás alapján a pénzügyi bizottság javaslatát elfogadni. (Felkiáltások: Nem fogadjuk el!) Elnök : Az előirányzott tétel a nagyobb összeg lévén, a házszabályok szerint azt kell először szavazás alá bocsátani. (Helyeslés.) E szerint méltóztatik-e vagy nem a t. ház, a 4-ik rovat alatt előirányzott 7É/,000 frtot elfogadni? (Elfogadjuk!) A kik elfogadják, méltóztassanak felállni. (Megtörténik.) Elfogadtatik. Mihályi Péter jegyző (olvassa:) Bajai tanítóképezde felépítésére 40,000 frt. Kautz Gyula előadó: Ezen pontra vonatkozólag a bizottság véleménye a következő: d) A bajai tanítóképezde felépítésére kért | 40,000 forintra nézve a bizottság azon nézetben van, hogy ezen összeg, tekintettel az 1872-ik évi költségvetésben mutatkozó jelentékeny hiányra, mely minden elodázható kiadás elhalaszí tását követeli: a költségvetésbe most nem volna felveendő. Tóth Kálmán: T. ház! Nem tartoI zom azon képviselők közé, kik hazafelé szoktak I beszélni, de midőn a helyi érdekek az állam