Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.
Ülésnapok - 1869-420
420. országos ülés január lű. 1872. 203 abból is kitűnik, hogy fokonkint mindinkább az állam subventiója vétetik igénybe, eleinte egy tételnél, a másik esztendőben több tételnél. Azt hiszem, hogy itt is financiális lejtőn álluuk, amely arra int, hogy valahol a kiadásnak meg kell állapodni. {Helyeslés,) Nem mondom, hogy nem odiosus dolog, az akadémia természettudományi és mathematikai osztályától elvonni akarni az 5000 frt subventiót. De itt van az alkalom arra, hogy takarékoskodjunk. Nem mondom, hogy teljesen elvonjuk tőle ez összeget: hanem halaszszuk el e kiadás megszavazását. Csengery Antal: T. ház! Én épen el, lenkezö nézetből indulva ki, mint az előttem szóló teve : arra kérem a t. házat, méltóztassék megszavazni az előirányzatba felvett összeget. Oly ezélra van az szánva, melyre nézve az ország már eddig is sokat mulasztott, a melyre nézve a halasztás nem fogadható el. Méltóztatnak emlékezni, hogy már a tavalyi költségvetésben felvétetett a magyar királyi természettudományi társulat segélyezésére országos érdekű kutatásokra 5000 frt. Ha ezt a t. ház indokoltnak találta — aminthogy csakugyan indokolt volt : — mennyivel inkább indokoltnak kell tartani egy ilyen, sőt még nagyobb összegnek is megajánlását, midőn ez a magyar akadémia természettudományi és mathematikai bizottsága működésének előmozdítására van szánva. Ezen bizottságnak feladata Magyarország természettudományi leírásához az anyagot összehordani és azt feldolgozni. Fölösleges fejtegetnem e feladat rendkívüli fontosságát. Hiszen a haza termény-kincseinek kiaknázása és felhasználása ipar és földmivelés tekintetében csak akkor válik lehetségessé, ha azokat megismerjük. Ez a megismertetés: czélja a magyar akadémia érintett bizottsága működésének. {Helyeslés.) De ha ezen anyagi tekintetben annyira fontos szempontot mellőzzük is: azt hiszem, ezen összegnek, sőt ha ennél nagyobb volna is előirányozva, annak is megszavazását nemzeti büszkeségünk érzete is indokolná. A tudósok világszerte dolgoznak az anyagnak a természeti tudományok nagy e'pül étéhez összehordásában. Azon természeti sajátságokra és kincsekre nézve, melyek egyes országokban találhatók : kiválólag azon nemzetek tudósai vannak hivatva, a melyeknek földén azok találhatók. (Helyeslés.) Nem nézheti a t. ház azt, hogy ezen országot idegen tudósok folytonosan oly területnek nézzék, a hova kutatási, felfedezési expeditiora kelljen jönniök, mintegy egészen barbár nemzet földjére. A mi tudósainknak kötelessége a tudomány épüléséhez összehordani a hazánkban j található adatokat. És midőn a magyar tudományos akadémia egy ily nagy feladatot, mely mint mondám anyagi és erkölcsi tekintetben annyira fontos: tűzött ki maga elé, nem hiszemt. ház, hogy anyagi helyzetünk tekintetbe vétele épen itt indítsa nem is gazdálkodásra, hanem fillérezésre a t. képviselőket. Egyátalában, valahányszor anyagi helyzetünket hallom említtetni különösen culturai czélok megajánlásánál, mindig keserű érzet, kell, hogy elfogja keblünket. En a nemzetet egyesekhez hasonlítom, mint individuumot. Az egyes ember, az egyes szülő — mivelt embert és mivelt szülőt értek — bizonyára a gazdálkodást, kiadásainak megszori tását nem ott kezdi, a hol fiainak neveléséről, oktatásáról van szó : hanem azt áldozattal is előmozdítja. Hiszen méltóztatnak tudni, hogy ily czélokra már e házban is az volt indítványozva, liogy országos kölcsönt vegyünk fel és én részemről ennek felvételét, ha be tudnók ruházni : indokoltnak is tartanám; de épen azon tekintet tartóztatott vissza, hogy az országos kölcsön mellett szóljak, mivel nagy kölcsönt haszonnal beruházhatónak nem tartottam. Miután az előadottaknál fogva meg lehet győződve a t. ház, hogy azon összeg, mely az akadémiának Magyarország természettudományi kincseinek kutatására adatik, nem meddő kiadás; hanem a nemzeti becsület is kivánja azon összeg megszavazását, hogy az összes tudomány összeállításához magunk hordhassuk azon anyagot, melyet különben idegen tudósok, mint barbár országban gyüjtenének nálunk össze: kérem a t. házat, méltóztassék ezen ily nagy fontosságú ezélra szánt csekély összeget megszavazni. {Élénk helyeslés.) Helfy Ignácz: T. ház! A magam részéről csatlakozom az előttem szóló képviselő ur szavaihoz, szívesen járulok ezen 5000 forintnyi összeg megszavazásához, és sajnálom, hogy e tekintetben nem értek egyet Szontagh Pál t. barátommal. 0 sajnálkozik azon megszavazási hajlam felett, mely e tekintetben a házban mutatkozik ; én őszintén kimondom, örvendek a felett. Igaz, hogv pénaűgyi helyzetünk rósz ; de ez nem ok hogy közművelődési czéloktól a legszükségesebbeket is elvonjuk. Hiszen látjuk a magán életben, az apa, anya koplal, szegényes ruhában jár; de nem sajnál pénzt költeni, még ha kölcsön veszi is — gyermekei nevelésére. Ezt megvárom a közösanyától is a hazától, ha szűkében is van a pénznek : mégis áldozatokat hozzon a tudományok érdekében és tegyen meg minden áldozatot, hogy polgáraiból müveit embereket képezzen. 26*