Képviselőházi napló, 1869. XIX. kötet • 1871. deczember 10–deczember 20.
Ülésnapok - 1869-408
408. országos ülés deczember IS. 1871. 305 megnyílandó, hol továbbá az ország egyik fötörvényszéke, ugy az erdélyi kereskedelmi és hitelbank, valamint egy takarékpénztár székelnek, melyek, a vasúti végpontra és egyéb közérdekű tekintetekre figyelve, elodázhatlan szükségnek mutatják fel, hogy a postaközlekedés és főleg a postakocsiknak indítása épen onnan, mint központból igazgattassák; ugyanezért a képviselőház utasítsa a földmivelés, ipar- és kereskedelmi minisztériumot, hogy az erdélyi részekbeli posta-, illetőleg a postakocsik kiindulási központjának s igazgatóságának Nagyszebenből Marosvásárhelyre leendő áthelyezése érdekében a szükséges tanulmányozást elintézni, és az eredményhez képest tüzetes javaslatát a legközelebbi évi költségvetéssel egyidejűleg előterjeszteni kötelességének ismerje. Csernátony Lajos: T. ház! Lázár Ádám t. képviselő urnák határozati javaslatát illetőleg: én nem tartom természetellenesnek azon kérését, hogy SzebenbŐl Marosvásárhelyre tétessék át a postakocsik kiindulási pontja, tekintve hogy Lázár Ádám képviselő ur Marosvásárhely képviselője; de másrészről meg vagyok győződve, hogy a szebeni képviselők azt kívánják, hogy az ott maradjon: ezt sem tartom természetellenesnek az ő részökről; de ebben a kérdésben nem érthetek vele egyet, mert azt hiszem, hogy a postát illetőleg a kormány eljárása, az kell, hogy legyen, hogy hol az országnak valamely pontját megkívánja az ipar, illetőleg a postát használó közönség kiindulási pontul, vagy megkívánja azon czél, hogy gyarapítás történjék a posta-intézményben : oda kell helyezni és elvenni onnan, hol egy pont nem veszti el fontosságát, mert nem lehet megfosztani attól, mivel eddig bírt. De lehet, hogy más ponton, mely ama fontossági fokot elérte, hasonló intézmény alapittathatik. Minderre nézve minden esetre a miniszter ur fogja tudni a teendőket, és igy tudni fogja: vajon el kell-e venni Nagy-Szebentől valamit azért, hogy Marosvásárhelynek adassék valami; vagy annak is kell adni anélkül, hogy Szebentől megvonassák. Ez tehát a miniszter ur tudomásköréhez tartozó tárgy, melyhez részemről szólni nem akarok. Ami azonban a kérdést magát illeti, melykez Ghyczy képviselő ur szólott, és melynek szempontjából a többletet törlendőnek véleményezte: e törléshez én is járulok, de megmondom miért. Én a postát minden országban azon intézmények egyikének tartom, melyek legkétségtelenebbül vannak hivatva arra, hogy mindig emelkedőben legyenek, és mindig több-több jövedel- i met hozzanak fentartásukra, mindaddig: mig KÉPV. H. NAPLÓ 18f| szegyszer azon pontot érik el, hol tetemes jövedelmet hozhatnak magának az államnak. A postákat illetőleg valamint másegyébre nézve is, Angliában van a minta-intézet. Méltóztatnak tudni, hogy Angliában a posta egykor igen drága volt, mindig igen sokat kellett az országnak ráfizetni. Hogy ne legyen drága : sok kísérlet tétetett; azonban mindig felhozatott az örökös ellenvetés, mely minden reform ellenében fel szokott hozatni, hogy t. i. vége lesz az országnak, ha ez vagy amaz behozatik. Es íme most már az ország jótevői közzé számíttatik Roland Hill, ki a penny postage-t behozta, miáltal egy pár évig; igaz, csökkent a jövedelem; de azután fedezte a posta költségét, mig évről-évre annyira növekedett, hogy ma fontos jövedelmet hoz Angliának. Csak akkor csökken e jövedelem: midőn uj reformot hozunk be; minden ily reformnak az a természete, hogy kezdetben csökkenti a jövedelmeket, hogy azok később annál inkább növekedjenek. Ez átalános nézetek alkalmazára menve át, arra nézve, mit a miniszter ur óhajt, mely óhajának teljesülését részemről nagyon kívánom: megjegyzem, hogy azon óhajtásnak teljesüléséhez, hogy azt, mit kivan, megszavazhassuk: szükséges volna, tán épen a postánál legszükségesebb, hogy legyen kezeink közt azon statistikai adatok összege, melyek nélkül a kérdéshez szólni nem lehet. Es itt bátorkodom figyelmeztetni a miniszter urat a statistikai adatok bizonyos nemére, melyet én Magyarországon még nem láttam; meglehet, hogy ez az én hibám; de nem emlékszem, hogy hallottam volna róluk. Ez az, hogy a posta kimutatásaiban minden évben benfoglaltassék, — még pedig ugy, hogy nem csak a postahivatal számára, hanem az egész közönségnek és különösen az országgyűlésnek történnék a kimutatás, — hogy általában véve hány levél és hány nyomtatvány ment át a postán; azonkívül specificálva azt, hogy a levelek azon nagy összegéből az egyes pósta-állomásokon hány levél adatott fel, és hány érkezett oda. Ha ezt tudni fogjuk: akkor meglehet, hogy a t. miniszter ur azon kívánságát, hogy uj postahivatalok állíttassanak fel, vagy a már fenállók jobban dotáltassanak : épen azért, mert fejlődtek, nemcsak jogosultnak, hanem egészen helyén levőnek fogjuk találni. De hogy ha ilyen statistikai adatok hiányában követeltetik uj postahivatalok felállítása, vagy oly régiek fentartása, melyeken talán egész esztendő alatt egy-két levél fordul meg: akkor nem vehetem magamra, hogy ily költségeket megszavazzak. Az igaz, hogy ezen statistikai adatok előterjesztése más statistikai adatokkal kapcsolatban 39