Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.

Ülésnapok - 1869-388

388. országos ölés november 24 1871. 49 Csanády Sándor, Bobory Károly, Iiányi Dániel, Mednyánszky Sándor, Kállay Ödön, Lázár Ádám, Vállyi János, Helfy Ignácz, Majoros István. Tisza Lajos közlek. miniszter: T. ház! A múlt év november havában a t. ház a közlekedési miniszter feladatává tette Sinkpatak Kis-Sink és Vojla községek határában leendő szabályozása és az arra adandó engedély tár­gyában a háznak előterjesztést tenni. Ezen előterjesztés elkészült és bátor voltam egyúttal hozzá mellékelni azon törvényjavaslatot, mely­nek alapján a t. ház az előterjesztésből a dolog szükségéről meg fogván győződni, az engedélyt megadhatja. Továbbá bemutatom a dombovár-zákányi vasutengedély okmányának változtatásáról szóló törvényjavaslatot. Mindössze csekélység az, amin változtatás történik, a mennyiben a műhelyek az engedélyokmányban Dombóvárra helyeztetni rendeltettek, mig most azokat a társulat Kapos­várra áthelyeztetni kéri ; mindazáltal a mennyi­ben az a törvény szövegébe bevétetett, nem érez­tem magamat felhatalmazva a törvényhozás közbejötte nélkül aziránt változtatást tenni. Bátor vagyok ezenkívül a gömöri ipar­vasut hálózatának kiegészítése ugy a miskolez­bánrévi és a mármarossziget-szatmári ipar-vasut tárgyában elkészült törvényjavaslatokat szintén beterjeszteni. Mindezekhez mellékelvék az indokolások, s azért kérem a tisztelt házat: méltóztassék ezek kinyom atását s az illető bizottságok és osztályok általi tárgyaltatását elrendelni. Végre van szerencsém benyújtani egy tőrvény­javaslatot a buda-pesti indóházakat összekötő vasúti hid, továbbá egy állandó vasúti dunai hid és egy rendezési, valamint személyfelvóteli pálya­udvarnak létesítése szempontjából hozandó törvény iránt. Ezen törvényjavaslatot, tekintve tárgyának sürgősségét, az azzal kapcsolatos jelentéssel együtt már ki is nyomattam és intézkedtem arról, hogy még ma a t. ház tagjai közt kiosz­tassék. Nagyon kérem a tisztelt házat, méltóztas­sék elrendelni, hogy azt az illető bizottságok és annak idejében az osztályok minélelőbb tárgya­lás alá vegyék, hogy legalább akkorra elkészülvén, midőn a közlekedési minisztériumnak költség-elő­irányzata tárgyalás alá fog vétetni: egyúttal ezen törvényjavaslat felett is dönthessen a t. ház, miután a közlekedési minisztérium költségelőirány­zatának némely tételei ezen törvényjavaslat sor­sától tétetnek függővé. Van szerencsém mindezen törvényjavaslatokat a t. ház asztalára letenni. {Helyeslés.) Elnök: A beadott törvényjavaslatok ki­nyomatni és annak idején kiosztatni fognak. Nem ró. H. HASLÓ 184-* XVm­tudom, már most kivánja-e a t. ház azokat a vas­úti bizottsághoz utasítani? (A vasúti bizottsághoz.) Tehát oda fognak utasitatni. Nem tudom, nem tartaná-e czélszerünek a t. ház, miután a költségvetés tárgyában műkö­dött bizottság jelentései már tegnap kiosztottak, ha azok felvétele iránt már ma intézkednénk? Ma van péntek; én ugy gondolom, ha ma, vagy holnap a napirendet kimerítjük, elég idejük ma­rad a képviselő uraknak a dolgot szerdáig meg­fontolni, és azért akkorra lehetne e jelentéseket napirendre kitűzni. (Helyeslés.) A felvételi napig azután egyéb tárgyat nem vennénk fel (He­lyeslés.) Ha a t. ház helyeselné nézetemet: a duna­gőzhajózási társulattal való egyezkedés iránti törvényjavaslatot az osztályokhoz lehetne utasí­tani, mert ez sürgős, és talán a főrendek által a birói végrehajtókról szóló törvényjavaslatban tett csekély módosítást lehetne fölvenni. (Helyeslés.) Egyéb tárgyat azonban nem veszünk fel, hogy idejük maradjon a képviselő uraknak a jelentések tanulmányozására. Zsedényi Ede: T. ház! Ezzel kapcso­latban van szerencsém megjegyezni, hogy te­kintve a törvénynek azon rendelését, mely szerint a jövő évi költségvetés a megelőző t. i. folyó év végéig megállapitassék, s így a költségetés tárgya­lására, ha szerdára t. i. november 29-ikére tesz­szük a tárgyalás megkezdését, már csak is 4 hét marad, a mely alatt a budget megállapítandó volna; tekintve másrészről azon kötelezettséget, hogy az állam háztartás folyamában mindig kár­tékony befolyást gyakorol az indemnytinek kény­szerűsége, ennélfogva, a mennyiben tőlünk függ, erre semminemű okot és alkalmat szolgáltatnunk nem szabad; tekintve továbbá azon szokást, hogy a budget tárgyalása alkalmával mindig hosszabbb szokott lenni üléseink tartama: arra kérem a t. házat, hogy szerdától kezdve minadddig, mig a budgetet tárgyalni fogjuk, egy órával hosszab­bitsuk meg nyilványos üléseink tartamát, t. i. reggeli 10 órától délutáni 3-ig. (Helyeslés.) Elnök : Méltóztassanak hozzá szólani. Csanády Sándor: T. ház! Én azt hiszem, sokkal czélszerübb volna üléseinket reggeli 9 órától délutáni 2-ig tartani, mint 10-órától 3-ig. E határozatot magam is örömmel és igen szívesen elfogadnám. (Ellenmondás; más részről "helyeslés.) Madarász József: Igen jól tudom, hogy különösen téli időben a t. ház tagjai a 10 órát is korainak tartják a képviselőházbani meg­jelenésre nézve; azért én igen szívesen ragasz­kodom t. barátom óhajtásához a 9 órához, egyúttal, mert meg vagyok győződve, hogy igen sok teen­í dóink vannak, azon reményben, hogy a 10 óra 7

Next

/
Thumbnails
Contents