Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.

Ülésnapok - 1869-396

3f)6 országos ülés deezem'jer 6. 1S71 285 sorolva. Időközben azonban e tárgyra vonatko­zólag ugy Tisza Kálmán képviselő ur, valamint dr. Miletics Svetozár ur indítványt adtak be. Én ugyan azon nézetben voltam, hogy elégsé­ges, ha azon alkalommal, midőn a határőrvidék költségvetése iránti kérdés kerül tárgyalás alá: szóval adom elő a minisztériumnak ez iránti nézeteit és álláspontját, s ha ekkor egyszers­mind bemutatok, minden a határőrvidék polgá­rosítására vonatkozó határozatot. Tekintve ezen tárgynak fontos és kényes voltát, azt, mit mon­dani kívántam, közöltem Debreczen városa ér­demes képviselőjével; miután azonban ő írásban adta be indítványát: méltányos, hogy én is azo­kat, miket szóval akartam elmondani, Írásban adjam be, mit legközelebb meg fogok tenni, kérvén a t. házat, méltóztassék ezen írásban beadandó nyilatkozatomat kinyomatni és az in­dítványokkal együtt fölvenni. (Helyeslés.) Kérésem tehát oda terjed, méltóztassék a t. ház abban megállapodni, hogy a miniszté­riumnak e tárgyban írásban benyújtandó nyi­latkozata a tett indítványokkal együtt akkor vétessék föl: mikor a költségvetés ezen tételére kerül a sor. (Atalános helyeslés.) Tisza Kálmán: Miután az igen t. mi­niszterelnök ur azt nyilvánította, hogy annak, a mit indítványomban kívántam, azaz, hogy a kérdéses rendelkezések a ház asztalára tétesse­nek le, és a minisztérium egy nyilatkozatot ad­jon a határőrvidék iránt követett és követendő eljárására vonatkozólag, elég fog tétetni: azt hiszem, hogy az én indítványom már tárgyalás alá nem is jöhet, hanem igen is kérem, hogy a bejelentett miniszteri nyilatkozat kinyomassák és az tűzessék aztán tárgyalásra, akkor fogván a ház nyilatkozhatni, hogy ezen nyilatkozat alap­ján elfogadja-e a pénzügyi bizottság véleménye szerint a költségvetést ? (Helyeslés.) Különben azt hiszem, hogy azért az atalános jelentés többi pontjai felett folytathatjuk a tárgyalást; sőt ha azt bevégeznők: még az egyes budgetek fölött is tovább folytathatnók a tárgyaUci; mert hi­szen a pénzügyi bizottság átalányt javasol a határőrvidék részére megszavaztatni. De akár elfogadtatik, akár nem fogadtatik el az, hogy átalány vétessék fel: a határőrvidék költségét— melyet, azt hiszem, senki e házban megtagadni nem akar, mindenesetre be lehet aztán a költ­ségvetésbe igtatni. (Helyeslés.) Széll Kálmán előadó: T. ház! Ha szabad, csupán a határozat szabatosabb kifeje­zésére egy észrevételt tennem, (Halljuk!) szerin­tem inkább azt kellene kimondani : hogy a mi­nisztérium által most bejelentett és a ház által kinyomatni rendelt jelentés, illetőleg nyilatkozat fölvételéig a határőrvidékre vonatkozó összegek függőben hagyatnak. (Helyeslés.) Mert, ha azt mondjuk, hogy akkor fogjuk azt tárgyalni, mi­kör rá kerül a sor: ez nem lenne egészen he­lyes, mert rá kerülhet a sor már holnap is, pe­dig addig a kérdéses nyilatkozat kinyomatva sem lesz. Tehát véleményem szerint azt mond­hatnók : hogy akkor fognak a határőrvidékre szükséges összegek tárgyaltatni, midőn ezen je­lentés, illetőleg nyilatkozat fog tárgyalás alá ke­rülni : de addig függőben maradnak. (Helyeslés.) Lónyay Menyhért gr. miniszter­elnök : T. ház! Helyeslem azon nézetet, mely­nek a pénzügyi bizottság előadója az imént ki­fejezést adott. Tisza Kálmán képviselő ur elő­adására azonban kénytelen vagyok megjegyezni, hogy én bejelentett Írásbeli nyilatkozatomban nem átalánosságban vévé kívánok — mint ő monda — ez ügyre nézve nyilatkozni: hanem csak az általa beadott indítványra vonatkozó felvilágosításokat akarom megadni. Deák Ferencz: Én ugy értettem a mi­niszter ur előadását, hogy ezen nyilatkozatot és felvilágosítást holnap írásban is beadja és azzal együtt azon irományokat leteszi a ház asztalára. Lónyay Menyhért gr. miniszter­elnök : Igen is, ugy értettem én is. Deák Ferencz: Akkor megnyugszom. Eln ök: Tehát a határozatot azon érte­lemben mondom ki, mint azt Széll Kálmán elő­adó ur indítványozta, t. i. mig azon nyilatkozat ki lesz nyomatva és kiosztva: addig a költség­vetésnek a határőrvidékre vonatkozó tételei füg­gőben maradnak. (Helyeslés.) Ugyanakkora ma­rad Miletics képviselő ur indítványa is. Most folytathatjuk a tárgyalást. (Felkiáltások: Holnap; késő van!) T. ház! az idővel gazdálkodnunk kell. Egyébiránt holnap 10 órakor folytatjuk, azon­ban az első tárgy, mely fölvétetik, Tisza Kál­mán inditványa lesz. (Az ülés végződik délután 2 % ít. órakor.)

Next

/
Thumbnails
Contents