Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.
Ülésnapok - 1869-394
íííH. országos ülés dom — bebocsátkozni nem akarok; de mégis J kötelességemnek tartottam figyelmeztetni a t. házat, már most figyelmeztetni arra, hogy mikor a tervezet behozatik: akkor az kellő birálat alá vétessék, és csak azon esetre szavaztassák meg, ha azt az ország érdekei ugy kívánják. {Helyeslés. Sokat beszéltek, t. ház, a vasúti kamat biztosításról, hogy az a rendes vagy a rendkívüli budgetbe tétessók-e? Én ezt a kérdést vitatni nem akarom; hanem annyit mégis mondok, hogy mikor mi adósságot csinálunk, és azon adósság kamatait is adóssággal fizetjük : bizonyára rósz utón vagyunk, és rósz gazdálkodás az, akár magán embernél, akár intézetnél, akár az államnál. •— Annyi adósságot csinálni, melynek kamatait meg birja fizetni valaki jövedelméből : megengedem, hogy lehet helyes politika ; de hogy annyi adósságot csináljon valaki, hogy magát a kamatot is az adósságból fizesse: az nem helyes; — hiszen méltóztassanak egy rajzónt kézbe venni, és kiszámítani, mennyibe fognak nekünk e vasutak kerülni. Ily módon több milliót kiadtunk a vasúti kölcsönből és pedig nem az építendő vasutakra, hanem a kamatok fizetésére ; tehát a fölvett tőkével fizettük a kamatokat. En akkor is, mikor ez első izben előfordult: elleneztem és mondtam, hogy ez nem helyes eljárás, ennek a jövedelmekből kellene fizettetni; az mondatott, a vállalat, melybe a pénz fektettetik: fogja a kamatot fizetni, de a vállalat azon vasút, melyet az állam épít, és azon vállalatból vett haszon az államot illeti. így vagyunk most, hogy az állam által épített vasutakért egy millió forintot vagyunk kénytelenek ahhoz toldani, a mit azok behoznak, tehát egy milliónyi kárával az országnak dolgoznak e vasutak. Ezen milliónak egy része azon kamatok fizetésére esik, melyek a költségekbe számíttattak bele, és melyeknél fogva azok a kamatokat ki nem adják. Megvallom t. ház, hogy ón aggodalommal vagyok eltelve, midőn hallom az ily mindenféle uj vállalat keletkezését. Itt van most előttünk a Duna-gőzhajózási szerződés. Ez oly körülmények közt hozatott be a házba, hogy lehetetlen azt bárkinek is helyeselni. 1867-ben köttetett, 1869-ben terjesztetett a ház elé, ós 1871-ben bocsáttatik tárgyalás alá. A pénzügyi bizottság igen helyesen ós igen erélyesen indokolva azt visszavetette. De megjött a miniszterelnök ur és e szerződés a Deák-körben elfogadtatván: az osztályok többsége által is elfogadtatott. E szerződós a maga idejében ismét tárgyalás alá fog kerülni; de nem tehetem, hogy addig j is ne jelezzem, hogy az ország e szerződés el- I deczimber 4. 1871. JQQ fogadásával mindenesetre több milliót vészit. Nem tudom miért ? mert a kormány indokolásából annak oka nem tűnik ki. — És ha önök azt hangoztatják, hogy a vasúti kamat-biztositások megfognak téríttetni az országnak, hogy ez csak előleges kölcsön, mely 4%-ot jövedelmez, és midőn aztán fizetésre kerül a dolog, ugy tesznek vele, mint a Duna-gőzhajózási társulatnál, hogy 12 millió forint követelést 2 és a U millióért oda adnak: akkor hol van azon megtérítés, melyre a miniszter ur oly nagy súlyt fektet ? A Duna gőzhajózásról lévén szó, lehetetlen fel nem említenem azon körülményt is, melyre nézve tegnapelőtt határozati javaslat adatott be. Azért jönnek e tárgyak minduntalan az ember szemei elé, mert naponként ismétlődnek; hisz mindazon dolgok, melyekről beszélek, csak néhány nap előtt történtek. Itt van az eset, hogy a kormány egy-egy társulatnak láncz vagy sodrony letételére kizárólagos engedélyt adott. Én ennek most tárgyalásába bocsátkozni nem akarok, csak annyit mondok: ha ez jó, élvezzék ezt mások is, kik a Dunán hajózni akarnak; — ha ez rósz, járuljanak mások is annak veszteségéhez, ha el akarják fogadni. — Atalában t. ház, a mi pénzügyi állásunkat nagy mérvben nehezíti az, hogy a kormány, midőn előterjesztéseit teszi a háznak : nem jár el azon őszinteséggel, melylyel egy kormánynak a törvényhozás irányában eljárnia kellene. (Igaz! a bal oldalon.) Sok példát hozhatnék fel. Belevisznek bennünket a költségek első részleteinek megszavazásába a nélkül, hogy tudnók, mi van a végén ; megszavazunk egypár százezer forintot, amiből azután milliók nőnek ki. Ugy bánik velünk a kormány, mint azon varrótügép, hol, ha a munkás nem vigyáz, az egyik ujját becsípi, lassanként az egész testet behúzza s ez aztán a másik oldalon kijön mint varrótű. így vagyunk mi is. Megszavazunk néhány ezer forintot: azután kijön, hogy milliókról van szó. Ilyen főleg Buda-Pest városának szépitósi terve. Oly költség ez, mely száz millióba megy, s melynek valóságos mennyiségét még maga a kormány sem tudja megmondani. Hasonló, és mely nagyon jól illustrálja a kormány ezen eljárását, Vajda-Hunyad várának fentartása. Kértek erre 1868-ban 50,000 frtot. Azon pietásnál fogva, melylyel a nemzet azon kor iránt viseltetik, melyből ezen vár származik : szívesen megszavaztatott az 50,000 frt. Azonban 1869-ben ismét kértek 50,000 frtot, 1870-ben, 1871-ben is, — és most 1872-re kérnek 100,000 forintot. Most elvégre már a pénzügyi bizottságnak is feltűnt a dolog; kérdés tétetett tehát, hogy tulajdonkép mennyibe íog az egész kerülni ? Ki-