Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.

Ülésnapok - 1869-393

184 393. országol ftléc dcezember 2. 1871. ból, ebből is több jutott. Nekünk van külügyi politikánk, van osztrák-magyar közös politikánk, van horvát-szlavón közös politikánk, és van ezeken kivül belpolitikánk. Tehát mig más alkotmányos országokban két fejezet alatt be lehet fejezni a költségvetési vitát és bírálatot: mi nálunk négy fejezetre kell kiterjeszkedni. A mi mindenekelőtt a külügyi viszonyokat illeti, méltóztatnak tudni, hogy ez évben azon nagy szélvész után, mely Európa egy részében dühöngött, inkább a megrongált hajó kijavításával, a szenvedett veszteségek pótlásával foglalkoztak az államok, mintsem hogy uj nagy eseményeket készitettek volna elő. Tehát ebben a tekintetben mondani való nem sok van! Van azonban mégis egy, nem mondhatnám ugyan nagyfontosságú esemény; de mégis oly esemény, melyre nézve jónak tartom, néhány szót mondani e házban. (Halljuk!) Ertem a salzburgi és gasteini összejöveteleket. Méltóztatnak emlékezni, hogy a múlt nyár folytán Gasteinban és Salzburgban udvarias látogatások történtek a mi fejedelmünk és a szomszéd porosz fejedelem között. Erre mint tisztán udvariasságok kisérk'sére, nincsen semmi észrevételem és semmi mondani valóm; kissé több fontosságot nyertek azonban ezen látogatások azáltal, hogy mindkét fejedelem főbb tanácsosai által lett azon helyre kisérve. A politikai világ, mely mindennel foglalkozik, mely mindent, a mibe világosan be nem lát, valamely titkos ezélnak tulajdonit: igen sokat foglalkozott ezen összejövetelekkel is. A hírlapok különösen a nyári idényben, midőn nincs sok irni valójuk, valóságos nyereménynek tartották azt, s találgatták, mi volt ezen összejövetelnek czélja. En nem akarom azt állítani, hogy ott megállapodások jöttek létre; csak egy észrevételem van erre nézve, hogy ezen összejövetelekről sok olyast beszéltek, a mi ránk nézve annyiban bir fontossággal, a mennyiben keleti szomszédaink féltékenységét felébresztette. Tudva van, hisz

l titkot nem csinált belőle, hogy a porosz miniszternek vagy a német birodalmi kanczellárnak rég idő óta, több évek óta az a politikája, hogy a nálunk, és a Lajthán tul uralkodó fejedelmi család tegye át súlypontját Budára, s terjeszkedjék kelet felé, s midőn azután azt mondották, hogy Salzburgban, hogy Gasteinban teljes egyetértésre jutottak az ott összejött fejedelmek és statusférfiak: azt is hozzátették sokan, — vajon igazat mondottak-e vagy nem? azt nem tudom, — hogy ezen tervre nézve is biznoyos megállapodás jött volna létre. Ha ez igy van, nem csoda, hogy ez keleti szomszédainknál bizonyos féltékenységet idézett fel, s én részemről nagyrészben ezen féltékenységnek tulajdonítom azon hangulatot, a mely Szerbiában uralkodik, és melyről mindenki tudja, hogy az ránk nézve egyátalában nem kedvező. Én, a mint mondom, nem tudok ily külön megállapodásról semmit. Annyit azonban hatáT rozottan mondhatok, hogy amennyire én ismerem a magyar nemzetet, annak politikája kelet felé, nem hódítási politika. Mi megóvjuk a mi területi épségünket, a mi politikai épségünket bármily áldozatok árán is a netalán ellene bár^ honnan is intézendő megtámadás ellen; de mi keleti szomszédainknak sem ügyeibe avatkozni nem akarunk, sem az ő területökből egy talpalatnyit elvenni nem kivánuuk. {Helyeslés bal felől.) En azt hiszem, hogy e tekintetben a magyar kormánynak sem lehet más politikája, és azért óhajtanám, hogy midőn szomszédainknál ily féltékenységek keletkeznek, a kormány alkalmat vegyen magának arra, hogy ezen féltékenységet eloszlassa, határozott felvilágosítást adván politikájáról, czéljairól, melyeknek kivitelére irányozvák lépései. En azt hiszem, ha a magyar kormány e részben megteszi mindazt, a mit megtenni szükséges: sikerülend neki eloszlatni azon féltékenységet, mely irányunkban ingerültséget okoz, s mely szomszédok közt sohasem jó, sohasem kívánatos állapot. A külpolitikát illetőleg egyedül ezt akartam említeni. A mi már most magyar-osztrák vagy osztrákmagyar közös politikánkat illeti: nem tehetem, hogy ez alkalommal fel ne említsem, és ki ne nyilatkoztassam sajnálatomat azon eljárás fe^ lett, melyet nem régiben a magyar miniszterei* nök követett, a cseh dolgok intézésében. Én ezen kérdést nagyfontosságunak tartom és ezen beavatkozást nagyhorderejű következmények h> hető kutforrásának tekintem. A miniszterelnök ur akkor azt mondta, hogy ő nem mint magyar miniszter, hanem mint a korona tanácsosa avat^ kozott be. Már, t. ház, Magyarország régtől fogva aristokratikus ország, és vannak benne még most is oly intézmények, melyekről ujabb országokban, mint pl. Amerikában nem is hab lőttünk soha. Vannak pl. nálunk örökös főispánok, örökös törvényhozók, örökös bárók, grófok, herczegek; de örökös koronatanácsosokról én nem hallottam soha. Hogy mi utón lett tehát Andrásy gróf koronatanácsossá: azt nem tudom; mert bogy a magyar miniszterelnök a korona tanácsosa, azt igen is tudom, de hogy Andrásy gr., eltekintve magyar miniszterelnökségétől, a korona tanácsosa, azt akkor hallottam először, midőn gróf Andrásy a miniszteri székből kinyi* latkoztatta. Én részemről hiszem, hogy ő csak mint miniszter és pedig mint specifice magyar miniszter gzólt és szólhatott a dologhoz; de, uraim, mint